[Evangelium] 2013-10-07
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Okt. 7., H, 01:00:00 CEST
2013. október 7. – Hétfő, Rózsafüzér Királynője
Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt.
„Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus így felelt: „Mit mond erről a törvény? Mit olvasol benne?” A
törvénytudó így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből,
teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig,
mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd ezt,
és élni fogsz.” A törvénytudó igazolni akarta magát, ezért megkérdezte
Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul
Jézus ezt mondta neki: „Történt, hogy egy ember Jeruzsálemből lement
Jerikóba. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és
félholtan otthagyták. Egyszer csak egy pap jött lefelé az úton.
Észrevette, de elment mellette. Azután egy levita jött arra, ő is
meglátta, de elment mellette. Végül egy szamaritánusnak is arra vitt az
útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
és bort öntött sebeire, és bekötözte, majd pedig felültette teherhordó
állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap elővett
két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha
többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül
ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” A törvénytudó
így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így folytatta:
„Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
Lk 10,25-37
Elmélkedés:
Egy írástudó kérdésére válaszolva Jézus tanítást ad arról, hogy a
törvények továbbra is érvényben vannak és azok megtartása szükséges az
üdvösséghez. A legfőbb törvény az Isten és az embertársak iránti szeretet.
A történet ugyanakkor választ ad arra is, hogy minden embert a
felebarátunknak kell tekintenünk és szükség esetén a segítségére kell
sietnünk. E két dolog találkozása – törvény megtartása és az irgalmasság
gyakorlása – kelti az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd
feszültségét. A pap és a levita szigorúan betartja ugyan a törvényt, amely
szerint tisztátalanná válnának, ha érintkeznének a félholtra vert és
halottnak látszó emberrel, de emiatt elmulasztják a segítségnyújtást. A
szamaritánus viszont nem foglalkozik a törvényekkel, hanem irgalmasságot
gyakorol, segít a bajba került emberen. A szeretet törvénye és annak
gyakorlása tehát felette áll minden más törvénynek és ez biztosítja
mindenki számára az üdvösségre jutást.
Jézus beszédeinek kedvelt témája az irgalmasság. Szent Lukács művében
találjuk a legtöbb ehhez kapcsolódó beszédet, ezek közé tartozik az
irgalmas szamaritánus példázata. A történettel Jézus azt akarja a
szívünkbe vésni, hogy az Atya irgalmasságát utánozva mi is legyünk
irgalmasok. A bűnös ember mindig Istenhez menekül, mert csak tőle várhat
megbocsátást. A bajbajutott ember is mindig az irgalmassághoz menekül,
rászorul az irgalmas ember segítségére. Az irgalmasság gyakorlásában
megtalálhatjuk a boldogságot, mert Jézus ígérete szerint „boldogok az
irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7). Ismerjük fel a
szenvedőkben és a bajbajutottakban Krisztus arcát, hogy neki jót téve
elnyerhessük az üdvösséget!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, mennynek és földnek Teremtője, Jézus Atyja és a mi Atyánk!
Áldott légy Urunk, Atyánk, ki a mennyekben vagy, mert végtelen jóságodban
lehajoltál emberi nyomorúságunkra és nekünk adtad Fiadat, Jézust, aki
asszonytól született, aki üdvözítőnk és barátunk, testvérünk és
megváltónk.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131007.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról