[Evangelium] 2013-10-05
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Okt. 5., Szo, 01:00:01 CEST
2013. október 5. – Szombat
A hetvenkét tanítvány, akiket Jézus az evangélium hirdetésére küldött,
nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták Jézusnak –, a te nevedre még a
gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a
sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy
kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá
legyetek: Semmi sem fog ártani nektek. Mindazonáltal ne annak örüljetek,
hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy
nevetek föl van írva a mennyben.”
Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott:
„Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mivel elrejtetted ezeket a
bölcsek és az okosak elől, és feltártad az egyszerűeknek, így van ez,
Atyám, mert így tetszett neked. Az Atya mindent átadott nekem. Senki más
nem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú,
és az, akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.” Jézus azután tanítványaihoz
fordult, és így szólt: „Boldog az a szem, amely látja, amit ti láttok.
Mondom nektek: Sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok,
de nem látta; szerette volna hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,17-24
Elmélkedés:
Az evangéliumokban szó van arról, hogy Jézus missziós útra küldi 12
apostolát. E küldés mellett Lukács evangélista beszámol egy másik
alkalomról is, amikor 72 tanítványát küldi az Úr, hogy tanítsanak és
gyógyítsanak. E második út során a tanítványok örömmel tapasztalják, hogy
számos csodát tudtak tenni. Elismerik, hogy nem saját erejüknek vagy
különleges emberi képességüknek köszönhető mindez, hanem annak, hogy Jézus
nevében cselekedtek. Megértették, hogy amikor Jézus elküldte őket, akkor
nem azt kérte tőlük, hogy önmagukról beszéljenek, hanem mindarról, amit
tőle tanultak. Megtapasztalják, hogy milyen ereje van a szónak és
tanításnak, amelyet Mesterük rájuk bízott, s amelyet ők hűségesen
hirdettek. Beszámolnak arról, milyen pozitív hatást váltott ki a hirdetett
szó. A szónak még a gonosz lelkek felett is hatalma volt.
Lelkesedésüket Jézus abba az irányba tereli, hogy az evangélium hirdetője
inkább annak örüljön, hogy igehirdető munkájáért a mennyországban fog
jutalmat kapni. Mert a hirdetett szónak ugyan valóban csodálatos hatása
van itt a földön az emberek között, de még csodálatosabb, hogy a mennybe
juthat, aki hűségesen hirdeti azt. Nem az a nagy cselekedet tehát, amit az
ember tesz, hanem amit Isten tesz az emberrel, tudniillik, hogy az
üdvösségre vezet minket, valamint az, amit Isten tesz az emberek által.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg bennünket arra; hogy helyesen kérjük
tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé,
minden viharvert lélek csendes kikötője! Mutasd meg az irányt, amerre
mennünk kell! Újítsd meg bennünk az engedelmesség lelkületét! Lelked
zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami igaz
javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben folyton
örvendjünk a te csodálatos és felüdítő jelenlétednek!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131005.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról