[Evangelium] 2013-10-03

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Okt. 3., Cs, 01:00:00 CEST


   2013. október 3. – Csütörtök

   Az  apostolok   kiválasztása  után   Jézus  kiválasztott   más   hetvenkét
   tanítványt, és  elküldte  őket kettesével  maga  előtt minden  városba  és
   helységbe, ahová menni  szándékozott. Így szólt  hozzájuk: „Az  aratnivaló
   sok, de a munkás  kevés. Kérjétek hát az  aratás Urát, küldjön  munkásokat
   aratásába. Menjetek!  Úgy küldelek  titeket,  mint bárányokat  a  farkasok
   közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton
   senkit se köszöntsetek. Ha betértek  egy házba, először is ezt  mondjátok:
   „Békesség e háznak!” Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti  békességtek,
   ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt  egyétek
   és igyátok, amijük  van. Mert méltó  a munkás a  maga bérére. Ne  járjatok
   házról házra.  Ha  egy  városba  érkeztek,  és  szívesen  látnak  titeket,
   egyétek,  amit  elétek  adnak.  Gyógyítsátok  meg  ott  a  betegeket,   és
   hirdessétek: „Elérkezett  hozzátok  az  Isten  országa!”  De  ha  betértek
   valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára,
   és mondjátok: „Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt,
   de tudjátok meg:  Elérkezett hozzátok  az Isten  országa!” Bizony,  mondom
   nektek: Szodomának  könnyebb  sorsa  lesz  azon  a  napon,  mint  ennek  a
   városnak.”
   Lk 10,1-12

   Elmélkedés:

   Szent Lukács úgy írja le evangéliumában a tanítványok misszióba  küldését,
   hogy nem fordít figyelmet a tényleges  munka leírására, hanem csak arra  a
   cselekedetre, ahogyan Jézus elküldi őket.  A küldésből derül ki a  misszió
   természete és tartalma,  és ebből tudunk  arra következtetni, hogy  miként
   történhetett az evangélium hirdetése egykoron.
   Az evangélium hirdetésével a béke új  korszaka jön el a földre, egy  olyan
   idő, amelyben  Isten igazsága  alapozza meg  az emberi  kapcsolatokat.  Az
   evangéliumot hirdető  személyek bárányként  indulnak  el a  világba,  azaz
   védtelenek  az  ellenséges  érzületű  emberekkel  szemben,  de   mindenkor
   számíthatnak  annak   segítségére,   aki  küldte   őket.   Jézus   nevében
   munkálkodnak és Isten országát  hirdetik, amelynek megvalósulása  Mesterük
   által kezdődött el. Jézusnak az a szándéka, hogy küldöttei előkészítsék  a
   városokban és a falvakban az ő érkezését, s egyúttal felkészüljenek arra a
   későbbi küldésre, amikor halála és feltámadása után azt a parancsot kapják
   tőle, hogy  feltámadásának hirdetői  legyenek. A  missziónak mindig  az  a
   célja, hogy Isten  országának jelenléte  megtapasztalható legyen  mindenki
   számára. Ezt a célt  szolgálja az evangélium üzenetének  a hirdetése és  a
   betegek gyógyítása is. Jézus felszólítása nekünk is szól, akik megismertük
   őt. Kész vagyok-e továbbadni másoknak szeretetét?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, nagy öröm  él szívemben,  mert beszálltál életem  hajójába és  ezzel
   részt vállaltál  emberi életemből.  Azért teszed  ezt, hogy  velem  együtt
   indulj a világ nagy tengere felé. A magam ereje sokszor kevésnek bizonyul.
   Kudarc és sikertelenség ér  nap mint nap, de  a veled való találkozás  óta
   újra erőt érzek  magamban, és  lelkesedést, hogy  ismét érted  fáradozzak.
   Taníts  engem,  hogy  mindig  engedelmeskedjek  szavadnak  és  emberhalász
   legyek,  aki  bátran   indulok  az   emberekhez,  hogy   hirdessem  a   te
   Evangéliumodat.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131003.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról