[Evangelium] 2013-10-02

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Okt. 2., Sze, 01:00:01 CEST


   2013. október 2. – Szerda

   Amikor már közel  voltak Jézus szenvedésének  és megdicsőülésének  napjai,
   elhatározta, hogy tanítványaival  Jeruzsálembe megy.  Történt pedig,  hogy
   útközben valaki  így  szólt hozzá:  „Követlek,  bárhová mégy.”  Jézus  így
   válaszolt:  „A  rókának  van  odúja,  az  ég  madarainak  fészke,  de   az
   Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
   Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt:  „Uram,
   engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a  holtakra,
   hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az
   Isten országát.”
   Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram,  követlek téged, de engedd meg,  hogy
   előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus  így válaszolt: „Aki kezét az  eke
   szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
   Lk 9,57-62

   Elmélkedés:

   Jézus elindul  Jeruzsálembe tanítványaival.  Itt most  már nem  az  évente
   szokásos zarándoklatról  van  szó.  Úgy tűnik,  egyedül  ő  tudja,  milyen
   szenvedés és dicsőség vár majd rá ebben a városban. Egyedül ő tudja,  hová
   vezet az  út,  amelyen most  elindul.  Mindjárt az  út  elején  olyanokkal
   találkozik, akik nem fogadják be - róluk olvastunk tegnap. Nem feltétlenül
   az ő  személyének szól  a visszautasítás,  hiszen a  szamaritánusok  rossz
   viszonyban voltak a zsidókkal és a Jeruzsálembe tartó zarándokokat  emiatt
   nem látták vendégül.
   A  mai   evangéliumban   olyan  személyekről   olvasunk,   akik   szívesen
   csatlakoznának Jézushoz.  Aligha tudják  hová  indul, és  aligha  lehetnek
   tisztában azzal, hogy mit jelent majd  számukra a követés, amire most  oly
   lelkesen vállalkoznának. Mindhárom  jelölt buzgósága  dicséretes. Az  első
   mégis megtorpan, amikor Jézus szavaiból  megérti, hogy nem kényelmes  élet
   vár  rá.  A  második  szívesebben  teljesítené  evilági  kötelességeit.  A
   harmadik számára  a  családjától  való elszakadás  jelent  nehézséget.  Az
   evangélista nem írja le döntésüket, de  úgy sejtjük, hogy ők megállnak  az
   úton, miközben Jézus tovább megy. Vajon én meddig megyek vele? Felérek-e a
   Golgotára, ahol meghalt értem és minden ember üdvösségéért a kereszten?  S
   ott leszek-e az üres sírnál, hogy feltámadásának tanúja legyek? Jézus útja
   az én utam, akkor is, ha most még nem látom a végét.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk  Istenünk!  Őrizd  meg  papjainkat,  szerzeteseinket  szent   szíved
   oltalmában. Add,  hogy  minél  több  híved  segítse  őket  nehéz  munkájuk
   végzésében a Te  nagyobb dicsőségedre.  Add, hogy  növekedjék Hozzád  való
   hűségük és szeretetük. Áldd meg  gazdag terméssel munkájukat, hogy  minden
   teremtett  lélek   megismerje  az   erkölcsös   élet  útját   és   kövesse
   tanításaidat.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131002.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Sokan kérdezik, mi az a Szívem első gondolata könyv? Nem egy  gyermekeknek
   szóló imakönyv. Néhány információ:
   A könyv  az  év  minden  napjára  tartalmazza  a  napi  elmélkedéseket  az
   evangéliumról. Az evangélium szövege nincs a könyvben, mert az  jelentősen
   megnövelné a terjedelmet (így is 480  oldal), de jelezve van a  szentírási
   hely,  ami   alapján   elolvasható.   Az  elmélkedés   szövege   úgy   van
   megfogalmazva, hogy az evangélium olvasása nélkül is érthető. Közkívánatra
   a 2014. évi könyvben  van egy imagyűjtemény és  a vasárnapokhoz saját  ima
   tartozik.
   A Szívem  első gondolata  2014. kötet  most októberben  jelenik meg.  Idén
   decembertől  (adventtől)  2014.  adventig  tartalmazza  minden  napra   az
   elmélkedést. Hétköznapra 1 oldal (4 perc), vasárnapra 2 oldal (7 perc).
   Igen, arról van  szó, hogy  egy évre  előre megírom  az elmélkedéseket  és
   könyvben kiadom,  mert sokan  így könnyebben,  szívesebben olvassák,  mint
   számítógépen.
   A könyv  azért kapta  az  ismert reggeli  ima  első soráról  (Szívem  első
   gondolata) címét, mert azt a célt szolgálja, hogy a jó Istenre  figyeljünk
   a nap  kezdetén,  arra, hogy  mit  üzen  nekünk Jézus.  El  lehet  olvasni
   napközben vagy este is,  de ajánlott ezzel kezdeni  a napot. Egyébként  én
   reggelente 5 órakor kelek és akkor írtam az elmélkedéseket, tehát nekem ez
   az első gondolatom.
   A Hit évében jelent meg először a kötet és szándékaim szerint minden évben
   megjelenik. A cím továbbra is Szívem első gondolata marad, csak az  évszám
   változik. (A 2013. évi elfogyott, nem rendelhető.)
   Az elmélkedések szövege új, nem az  előző év ismétlése. 100 %  közérthető,
   nem elvont filozófia vagy teológia. Én csak egy egyszerű pap vagyok,  akin
   keresztül a jó Isten egyszerű üzeneteket akar közvetíteni nektek.
   És elkészült  az  idei  karácsonyi  gyerekkönyv  is.  Mesekönyv  formátum,
   keménytáblás kötés, tele színes,  egész oldalas képekkel. Címe:  Betlehemi
   jászol.
   Mindkét könyv  megrendelhető  tőlem  űrlap  segítségével  vagy  e-mailben.
   Könyvesboltokban ne keressétek, mert nincs. Információ lentebb.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2013. szeptember 30.
   A könyv(ek) rendelése űrlap segítségével. Az űrlap biztonságos, akkor  is,
   ha más jelez az Ön gépe. Kattintson a kövekező sorra, linkre:
   https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dEFKSWl5M2FGcm5PME5oV1d1bW1WX0E6MA
   Az űrlap kitöltése után nyomja meg a küldés gombot!
   Vagy   megrendelheti   az   alábbi   adatok   elküldésével   e-mailben   a
   zalalovo at gmail.com címre:
   Szívem első gondolata 2014. darabszám:
   Betlehemi jászol darabszám:
   Megrendelő neve:
   Postacím irányítószámmal:
   Mobiltelefon:
   (Kérem a  mobiltelefonszám  vagy  más  telefonszám  megadását,  amelyen  a
   csomagfutár eléri Önt akkor, ha nem találja éppen a megadott címen.)


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról