[Evangelium] 2013-11-25

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Nov. 25., H, 01:00:01 CET


   2013. november 25. – Hétfő

   Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan  dobják a gazdagok adományaikat  a
   templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony  két
   fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a  szegény
   özvegy  többet  dobott  be,  mint  bárki  más.  A  többiek  ugyanis  abból
   adakoztak,  amiben   bővelkednek,  ez   azonban  mindent   odaadott,   ami
   szegénységéből telt: egész megélhetését.”
   Lk 21,1-4

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban egy szegény özveggyel találkozunk, aki minden vagyonát
   odaadja a  templom  javára.  Cselekedete  hátterében  észre  kell  vennünk
   nagylelkűségét és Istenbe vetett bizalmát. Férje halála után nem számíthat
   emberi segítségre. Feltehetően gyermeke sincs, hiszen akkor ő  gondoskodna
   róla. Istenre  bízza életét,  mert  nem számíthat  másra. Őt  veszi  észre
   Jézus, s az ő  adományát értékesebbnek minősíti,  mint a gazdagok  nagyobb
   összegű adományait. Az özvegyet  Jézus példaképként állítja a  tanítványok
   elé. Jézus ugyanis  azt kéri  követőitől, hogy mondjanak  le mindenről  és
   semmiféle vagyonhoz ne kössék életüket. Aki hisz az Isteni Gondviselésben,
   annak nem kell evilági javakkal biztosítania életét.
   Mitől függ megélhetésünk és kire bízzuk életünket? Számos eset bizonyítja,
   hogy az anyagi javak gyűjtése és a vagyonban való gyarapodás nem  nyújthat
   igazi boldogságot és lelki nyugalmat. A gazdagság bezárja az ember  szívét
   és könnyen elfordítja Istentől. A  szegénység tudatos vállalása és  anyagi
   javaink másokkal való megosztása Isten felé irányít minket.
   Hogyan lehetünk nagylelkűek? Aki  mindent a maga  érdemének tekint, s  azt
   gondolja, hogy saját  erejéből szerzett  meg mindent,  amit birtokol,  nem
   képes a nagylelkűségre, hiszen semmit sem akar elveszíteni vagyonából. Aki
   viszont a földi  javakra és a  vagyonra úgy tekint,  mint Istentől  kapott
   ajándékra, az könnyebben le tud róla mondani mások vagy Isten javára.
   Mit  kaptam  Istentől?  Mit   adok  Istennek?  Képes  vagyok-e   mindenről
   lemondani, hogy egyedül ő legyen  az enyém? Hiszek-e abban, hogy  gondomat
   viseli?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk: Te vagy az időknek Ura. Te  vagy az Úr az egész teremtett  világ
   felett. Életünk napjainak számát Te méred ki. Te adsz nekünk  lehetőséget,
   hogy amíg ebben  a világban  élünk, azokat a  kincseket keressük,  amelyek
   soha el nem múlnak. Tégy minket készségessé, hogy tekintetünket mindig  az
   égre emeljük. Mulandó  ez a  föld, ez a  világ: add,  hogy megértsük  Igéd
   igazságát.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131125.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Jótékonysági akciónkat  "csepp  a tengerben"-ként  értékelhetnénk,  de  az
   egyik e-vangélium olvasó  jobb hasonlatot  talált: "Olyan ez,  mint a  fák
   őszi lombhullatása. Látszólag értelmetlen a falevelek hullása, de alant  a
   talajnak komoly túlélést jelent".
   Találó  hasonlat.  Lehet,  hogy  csak  néhány  száz  vagy  ezer  családnak
   segítünk, de nekik ez sokat jelent. Így van ez, amikor szegény gyermekeket
   támogatunk és  amikor a  határon túli  magyar gyerekek  vallási  nevelését
   segítjük.
   Élő Kenyér jótékonysági előfizetés: Miként a korábbi években, úgy 2014-ben
   is van  lehetőség arra,  hogy határon  túli magyar  gyerekeket  támogassuk
   jótékonysági  előfizetéssel.  Ilyenkor  nem  az  előfizetőnek,  hanem  egy
   határon túli  gyermeknek küldjük  az újságot  minden hónapban  plébániákon
   keresztül.  2014-ben  szeretnénk  továbbra  is  támogatni  a  nagyszőlősi,
   munkácsi,  gyergyószentmiklósi,  kolozsi,   nagyszombati,  Čierny   Brod-i
   (Vízkelet), illetve  más  felvidéki, erdélyi  és  kárpátaljai  gyerekeket.
   Talán sikerül néhány délvidéki plébániát  is bevonnunk a következő  évben.
   Jótékonysági előfizetésről további információ e levél végén.
   Szeretettel kérem, ha  van rá lehetősége  támogassa Ön is  a határon  túli
   magyar gyerekek vallási nevelését! Nekik ez a túlélést jelentheti.
   Az  Élő  Kenyeret  saját  részre   2014-re  az  alábbi  linkre   kattintva
   rendelhetik meg azok, akik eddig nem voltak előfizetők (bővebb  információ
   szintén itt):
   https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dFRDSUVnNEt3RXJCbzZ5eGZIdHkzRlE6MA
   Szeretettel és köszönettel: István atya - Horváth István Sándor
   2013. november 25.

   Élő Kenyér jótékonysági előfizetés 2014-ben: 6500 Ft. Természetesen kisebb
   összeggel is lehet támogatni az ügyet.
   Adományát a következő lehetőségeken juttathatja el:
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A támogatás  céljánál válassza az  Élő Kenyér jótékonyság  2014.
   lehetőséget.
   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: Élő Kenyér jótékonyság 2014.
   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: Élő Kenyér jótékonyság 2014.
   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény: Élő Kenyér jótékonyság 2014.
   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová küldhetem.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról