[Evangelium] 2013-11-06

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Nov. 6., Sze, 01:00:02 CET


   2013. november 6. – Szerda

   Abban az  időben,  amikor  Jézust  nagy  népsokaság  követte,  ő  hozzájuk
   fordult, és így  szólt: „Aki  hozzám jön,  de nem  gyűlöli apját,  anyját,
   feleségét, gyermekeit, fivérét és  nővéreit, sőt még  saját magát is,  nem
   lehet az én  tanítványom. Aki tehát  nem hordozza keresztjét,  és nem  így
   követ engem, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar
   építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy  van-e
   miből  befejeznie?  Mert  ha  az  alapokat  lerakta,  de  (az  építkezést)
   befejezni nem  tudta, mindenki,  aki csak  látja, gúnyolni  kezdi: „Ez  az
   ember építkezésbe fogott,  de nem  tudta befejezni.” Vagy,  ha egy  király
   hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga
   tízezer katonájával  szembe  tud-e  szállni  azzal,  aki  húszezerrel  jön
   ellene. Mert ha  nem, követséget  küld hozzá,  amikor még  messze van,  és
   békét kér tőle. Tehát mindaz, aki  közületek nem mond le mindarról,  amije
   van, nem lehet az én tanítványom.”
   Lk 14,25-33

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban  elhangzó szavak kifejezetten  provokálnak minket.  El
   kell döntenünk, hogy kit szeretünk a legjobban, kiért akarunk élni?  Kinek
   a tanítványa  vagyok?  Képes  vagyok-e  minden  áldozatot  meghozni,  hogy
   tanítványa legyek? Kinek szeretném odaadni az életemet? A döntésben  talán
   segítenek minket a következő kérdések: Ki szeret engem a legjobban? Ki az,
   aki értem él? Ki a  legjobb Mester? Ki az,  aki a legnagyobb áldozatot  is
   meghozta értem?  Ki  az,  aki még  az  életét  is odaadta  értem?  A  nagy
   népsokaság létszáma hamar  lecsökken, sokan elpártolnak  Jézustól és  csak
   kevesen bizonyulnak igazi tanítványnak. Érdemes lemondanom minden  evilági
   dologról, hogy a kevesek közé tartozhassak.
   Jézust a  kereszthordozásban  is  követnem kell.  Az  élet  nehézségei,  a
   betegségek,  a   szenvedés  mind-mind   olyan  keresztek,   amelyek   ránk
   nehezednek. Van, aki csak kényszerből, kedvetlenül vagy haraggal hordozza,
   mert nem ismeri  fel nevelő  hatását. Lázad  a kereszt  ellen, mert  Isten
   büntetésének tartja.  Mások  türelemmel  és örömmel  hordják.  Ha  valóban
   szeretjük  Istent,  szeretjük  a  keresztet  is.  Jézus  az  Atya   iránti
   szeretetből tett meg mindent a mi megváltásunkért, vállalta a  szenvedést,
   a kereszthordozást  és a  kereszthalált.  Legyünk bátrak!  Ne  meneküljünk
   életünk  keresztjei  elől,  mert  azok  vállalása  jelzi,  hogy   mennyire
   szeretjük Istent. Ha szeretem a keresztet, Istent szeretem.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, te újra  meg újra  hangsúlyozod, hogy minden  lehetséges annak,  aki
   hisz. Ha  megvizsgáljuk, melyik  a legnagyobb,  a neked  leginkább  tetsző
   erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra,
   hogy belépjünk  a Szentek  Szentjébe.  Hit nélkül,  ó, dicsőség  Ura,  nem
   tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt  akartad,
   hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131106.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Mivel a hétvégén igen sokan jelezték, hogy csatlakozni szeretnének még  az
   1000 gyerek  1000 könyv  jótékonysági  kezdeményezéshez, ezért  a  kérések
   számára való tekintettel  november 15-ig meghosszabbítjuk  az akciót.  Ezt
   követően még lesz elegendő időnk a  csomagolásra és a küldésre, illetve  a
   plébániákon a kiosztásra, hogy mindenhová megérkezzen még karácsony  előtt
   az ajándék.
   2013. november 5.
   István atya
   A jótékonysági  akció:  Őszi  evangelizációnk  keretében  1000  gyermeknek
   szeretnénk küldeni ajándékba 1000 könyvet, mármint gyermekenként egyet.  A
   határon túli magyar  gyerekeket korábban  többször is  támogattuk, most  a
   határon belülieket, a szegényebb vidékeken élőket segítjük. E jótékonysági
   akció  keretében  a  plébánosokon  és  helyi  karitászon  keresztül  olyan
   családokhoz juttatjuk el az ingyenesen  a könyveket, akiknek a  karácsonyi
   ajándékvásárlás is gondot jelent szegénységük miatt.
   Kérem, segítse  Ön  is  evangelizációs és  karitatív  munkánkat!  1200  Ft
   adományával hozzájárulhat ahhoz, hogy egy gyermek örülhessen. Az  adakozás
   pedig Önnek is örömet fog jelenteni.
   Egy  jószívű  cselekedethez  nem   kell  gazdagnak  lenni,  hiszen   bárki
   megteheti. A jó Isten fizesse meg nagylelkűségét!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   Adományát a következő lehetőségeken juttathatja el:
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat.  A  támogatás  céljánál  válassza  az  1000  gyerek  1000  könyv
   lehetőséget.
   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 gyerek
   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 gyerek
   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény:1000 gyerek
   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról