[Evangelium] 2013-05-26
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Május. 26., V, 01:00:01 CEST
2013. május 26. – Szentháromság vasárnapja
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm
volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság
Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog
beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni
nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit
majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15
Elmélkedés:
Élet a Szentháromságban
A keresztény művészek számára minden korban nehézségek okozott, hogy
miként ábrázolják a Szentháromságot. Hogyan lehet a három személyben
létező egyetlen Istent ábrázolni? A probléma megoldására többféle kísérlet
történt, amelyek nem mindegyike nevezhető sikeresnek. Jó megoldásnak
tartom viszont azt a középkori ábrázolásmódot, amikor a három isteni
személy egymás mellett áll és egyetlen palást takarja, fogja össze őket.
És talán ebből továbblépve születik meg bennem a gondolat, hogy ezt a
palástot Isten ránk, emberekre is kiterjeszti, amikor meghív bennünket,
hogy vele éljünk.
A mai vasárnapon arra a hitigazságra figyelünk, amely szerint egy Isten
van, aki három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Mély tartalmú
hitigazság ez, de talán helyesebb hittitokról beszélnünk, amelyet az
emberi értelem felfogni képtelen. Mindaz, amit a Szentháromságról tudunk,
azaz a három isteni személy létezéséről, tevékenységéről és kapcsolatáról
ismert számunkra, nem emberi értelmünkkel felfedezett valóság, hanem az
isteni kinyilatkoztatás által felfedett igazság.
Földi élete, illetve nyilvános működése során Jézus sokat beszélt arról,
hogy ő az Atya küldötte. Tőle tudjuk tehát, hogy van Atya, aki az egész
világ teremtő Ura és gondviselője. Szintén tőle tudjuk, hogy ő a Fiúnak az
Atyja. Kettejük kapcsolatáról többek között így tanít: „Senki sem ismeri a
Fiút, csak az Atya, és senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az,
akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (Mt 11,27). Ebben már benne van,
hogy nem is tudnánk a mennyei Atyáról, ha Jézus nem fedte volna fel
számunkra. Más helyen pedig arról tanít, hogy az a küldetése, hogy
megismertesse az Atyát az emberekkel, illetve, hogy ő a láthatatlan Isten
képmása (vö. Kol 1,15). A második isteni személyt, azaz a Fiút, Jézus
Krisztust, az ő életéből ismerhetjük meg, amelyet az evangéliumok
rögzítenek. Küldetésének legfontosabb eleme az ő megváltó kereszthalála és
feltámadása. Meghalt értünk és Isten feltámasztotta a halálból, hogy
minket embereket megváltson és üdvözítsen. A harmadik isteni személy, a
Szentlélek eljövetelét Jézus ígérte meg még mennybemenetele előtt. A
Szentlélek az Atyától a Fiú nevében jön el pünkösd napján, tanúságtételre
indítja az apostolokat és az Egyházzal marad, hogy éltesse és
megszentelje.
Azt, hogy a keresztények hisznek a Szentháromságban, mi sem jelzi jobban,
minthogy a kezdetektől fogva szerepel a keresztség kiszolgáltatásakor,
valamint az igehirdetésben és az imádságokban.
A mai ünnep evangéliuma Jézus búcsúbeszédének egy rövid részlete, amelyben
az isteni személyekről beszél. Megtudjuk, hogy földi életében Jézus az
Atya megdicsőítésére törekedett. Engedelmességével, amely legfőképpen a
szenvedések és a halál vállalásában mutatkozott meg, az Atyának szerzett
dicsőséget, aki aztán azzal dicsőítette meg a Fiút, hogy feltámasztotta a
halálból. A Szentlelket azért küldi el, hogy küldetését befejezze,
beteljesítse a világban azáltal, hogy a benne hívőket elvezeti a teljes
igazságra, elvezeti az üdvösségre.
Soha ne gondoljuk, hogy a Szentháromság tőlünk végtelen távolságban éli
életét! Akik megkeresztelkedtünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében,
közvetlen kapcsolatban vagyunk vele. A keresztség által az Atya
gyermekeivé, a Fiú testvéreivé, a Szentlélek templomává váltunk. Miként a
szentháromsági személyek kapcsolatának lényege a szeretet, úgy Istennel
való kapcsolatunk alapja is a szeretet. Éljünk a Szentháromságban! Éljünk
Isten szeretetében!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Mindenható Istenünk! Te nem csupán szeretetet érzel a teremtmények, s
köztük legfőképpen irántunk, emberek iránt, hanem te magad vagy a
szeretet. Amikor téged keresünk, mindig a szeretetet keressük. Amikor
téged akarunk egyre jobban megismerni, akkor a szeretetet akarjuk
megismerni. Amikor utánad vágyakozunk, végső soron a szeretetre, a
tökéletes szeretetre vágyakozunk. Ébressz rá minket arra az igazságra,
hogy amikor meghívsz minket a veled való életre, akkor a szeretetben való
életre hívsz bennünket! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130526.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves barátaim! Figyelmetekbe ajánlom az alábbi programot. István atya
Ez az a nap! 2013. Időpont: 2013. június 1. szombat. Helyszín: Budapest
Sportaréna. Program, információ, jelentkezés a www.ezazanap.hu oldalon.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról