[Evangelium] 2013-03-28

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Már. 28., Cs, 01:00:01 CET


   2013. március 28. – Nagycsütörtök

   Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus  tudta, hogy elérkezett az óra,  amikor
   ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
   a világban voltak, még egy  végső jelét adta szeretetének. Vacsora  közben
   történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon  fiának
   szívében a  gondolatot, hogy  árulja  el őt.  Jézus  tudta, hogy  az  Atya
   mindent a  kezébe adott,  s hogy  Istentől jött  és Istenhez  tér  vissza.
   Fölkelt  hát  a  vacsora  mellől,   letette  felső  ruháját,  fogott   egy
   vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
   mosni kezdte tanítványainak a lábát,  majd a derekára kötött kendővel  meg
   is törölte. Amikor  Simon Péterhez  ért, az  így szólt:  „Uram, te  akarod
   megmosni az  én lábamat?”  Jézus  így felelt:  „Most  még nem  érted,  mit
   teszek, de később  majd megérted”.  De Péter tiltakozott:  „Az én  lábamat
   ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz
   semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,
   hanem a  fejemet  és  a  kezemet is!”  Jézus  azonban  kijelentette:  „Aki
   megmosdott, annak csak a lábát kell  megmosni, és egészen tiszta lesz.  Ti
   tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
   azért mondta: „Nem vagytok  mindnyájan tiszták.” Miután megmosta  lábukat,
   fölvette felső  ruháját,  újra  asztalhoz  ült,  és  így  szólt  hozzájuk:
   „Megértettétek-e, hogy mit  tettem veletek? Ti  Mesternek és Úrnak  hívtok
   engem, és jól  teszitek, mert  az vagyok.  Ha tehát  én, az  Úr és  Mester
   megmostam lábatokat,  nektek is  meg kell  mosnotok egymás  lábát.  Példát
   adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
   Jn 13,1-15

   Elmélkedés:

   A nagycsütörtök esti szentmisében Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk.  Az
   eseményt Szent János másként beszéli el, mint a másik három evangélista. Ő
   csupán a  lábmosás  szertartását  írja  le,  amelyet  Jézus  búcsúbeszéde,
   illetve főpapi imája követ.
   A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a vacsora során megmosta az
   apostolok lábát.  Az egykori  keleti szokás  szerint a  vendéglátás  része
   volt, hogy  a  (rab)szolgák lemosták  az  út porát  a  megérkező  vendégek
   lábáról. A házigazda kitüntető tiszteletének jele volt ez vendége iránt. A
   szolgák parancsra, kényszerből végezték ezt  a feladatot, de Jézusnak  nem
   parancsolja ezt senki. Az ő részéről szokatlan, váratlan ez a  cselekedet,
   maguk az  apostolok is  elcsodálkoznak  tettén. Ezzel  magyarázható  Péter
   apostol  tiltakozása  is.  Jézus  önként  teszi  ezt,  szeretetét   akarja
   megmutatni azzal, hogy a szolgák munkáját végzi. A szolgálatkészség és  az
   alázat lelkületét akarja felébreszteni  apostolaiban, miként ez  szavaiból
   világosan  kiderül.  Ő  nem  uralkodni,  hanem  szolgálni,   üdvösségünket
   szolgálni jött a világba. Tanítványainak is ezt kell tenniük.
   Jézus  mindent  maga  tesz  egyedül,  nincs  segítségére  senki.   Leveszi
   felsőruháját, kendőt köt  maga elé,  ő önt vizet  a tálba,  ő megy  minden
   apostolához, hogy megmossa lábukat, és ő törli meg. Nem segít neki  senki,
   miként keresztáldozatának  véghezvitelében se  lehet segítségére  egyetlen
   ember sem. A lábmosás az ő szolgálata, a kereszthalál az ő áldozata.  Kész
   vagyok-e folytatni az  ő szolgálatát  és áldozatát?  Kész vagyok-e  Jézust
   szolgálni minden  emberben?  Kész  vagyok-e  életemet  mások  szolgálatára
   szentelni, feláldozni?
   János írásában  ugyan  nem esik  szó  az Eucharisztia,  az  Oltáriszentség
   alapításáról, de Máté, Márk és  Lukács evangéliumában lényegi része ez  az
   utolsó vacsorának.  Érdemes ma  felidéznünk. Jézus  az utolsó  vacsorán  a
   kenyeret saját testeként,  a bort saját  véreként adta apostolainak,  hogy
   egyenek és  igyanak abból,  majd  pedig megparancsolta  nekik, hogy  az  ő
   emlékezetére tegyék majd ők is ugyanezt. Az apostoloknak mondott  szavakat
   teljesítve az Egyház újra és újra megeleveníti az utolsó vacsorát.  Minden
   szentmisében ezt az étkezést jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az  Úr
   szeretetből vállalt áldozatát.
   A szentmise a  nagycsütörtöki kenyértörés  eseményének felidézése  mellett
   Jézus  nagypénteki  kereszthalálának,   az  ő   megváltó  áldozatának   is
   megjelenítése.  Ennek  megfelelően  a   szentmisében  hálát  adunk   Jézus
   szeretetéért, aki az  élő kenyérben  önmagát adja nekünk,  és hálát  adunk
   azért, hogy megváltásunkért meghalt a kereszten.
   A szentmise a legszentebb  imádságunk. A hívő  ember legszentebb imája.  A
   Jézusban hívő ember imája, aki hittel vallja, hogy az Úr valóságosan jelen
   van az átváltoztatott kenyérben és borban. A hívő imája, aki hittel  veszi
   magához a szentáldozásban az Úr Jézus  Testét. A hívő imája, aki  Krisztus
   áldozata mellé az oltárra helyezi saját áldozatát.
   Hogyan lesz  a búzából  készült kenyérből  Krisztus Teste?  Hogyan lesz  a
   szőlőből készült  borból Krisztus  Vére?  Hogyan ismétlődik  meg  Krisztus
   áldozata a szentmisében? Hogyan van jelen Krisztus az Eucharisztiában,  az
   Oltáriszentségben?  Korunk   embere  kérdez,   talán  kételkedik,   máskor
   bizonyosságot keres. Adja  Isten, hogy  kérdései, kételkedései,  keresései
   után eljusson a hitre! Jézus Krisztus keresztáldozata és az Oltáriszentség
   a hit forrása.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk Jézus Krisztus!  Te az  utolsó vacsorán úgy  rendelted, hogy  életed
   folytatódjon tanítványaid,  követőid  életében,  a  mi  életünkben.  Szent
   tested az  Atyának szóló  áldozat  és nekünk  adott ajándék,  amely  által
   áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad  adott
   csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket!
   Segíts, hogy  áldozatodhoz  kapcsolódva  mi  is  felajánljuk  életünket  a
   mennyei Atyának!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130328.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról