[Evangelium] 2013-03-20
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Már. 20., Sze, 01:00:01 CET
2013. március 20. – Szerda
Egy alkalommal Jézus a benne hívő zsidókhoz fordult, és ezt mondta nekik:
„Ha megmaradtok tanításomban, akkor lesztek igazán tanítványaim:
megismeritek az igazságot, és az igazság majd szabaddá tesz benneteket.”
Ők erre tiltakoztak: „Ábrahám leszármazottjai vagyunk, és soha senkinek
sem szolgáltunk. Hogy mondhatod tehát azt, hogy: Szabadok lesztek?”
Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek: mindaz, aki bűnt
cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga nem marad mindig ura házában, de a
fiú ott marad mindvégig. Ha viszont (Isten) Fia szabaddá tesz titeket,
akkor valóban szabadok lesztek. Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok, mégis
az életemre törtök, mert tanításom nem fog rajtatok. Én azt hirdetem
nektek, amit Atyámnál láttam; ti ellenben azt teszitek, amit a ti
atyátoktól hallottatok.” Erre közbevágtak a zsidók: „A mi atyánk Ábrahám!”
Jézus így folytatta: „Ha Ábrahám gyermekei vagytok, tegyétek is azt, amit
Ábrahám tett! De ti az életemre törtök, bár azt az igazságot hirdetem,
amit Istentől hallottam. Ábrahám ilyet nem tett. Ti azt teszitek, amit
atyáitok tettek!” Ők azonban tovább erősködtek: „Mi nem vagyunk
törvénytelen gyermekek, csak egy atyánk van: az Isten.” Jézus azonban
megállapította: „Ha Isten volna atyátok, szeretnétek engem, mert én
Istentől vagyok, és tőle jöttem. Nem a magam nevében jöttem, hanem az
Isten küldött engem.”
Jn 8,31-42
Elmélkedés:
Jézus mindent az Atya megbízásából tesz, s akkor is neki engedelmeskedik,
amikor a kereszten feláldozza életét. Mindenki, aki körülötte áll –
farizeusok is és a nép is – ugyanazt hallják. A hallgatóság reakciója
mégis kétféle. Az egyik csoportról azt írja az evangélista, hogy „nem
értették meg szavait,” a másik oldalon viszont azok vannak, akik „e szavak
után hittek Jézusban.” Az írástudók és a farizeusok nem arra törekszenek,
hogy megértsék az Isten akaratát, hanem a maguk szándékait akarják
ráerőltetni Istenre. Helytelenül értelmezett emberi szabadság az, ha
valaki Istentől akarja függetleníteni magát. Aki állandóan csak a maga
érdekeinek megvalósítására törekszik, sosem fogja megérteni és elfogadni
Isten akaratát.
A mai evangéliumban a szabadság lényegét tárja fel nekünk Jézus. Arról
beszél, hogy aki hűséges marad tanításához, az „megismeri az igazságot, és
ez az igazság szabaddá teszi” (Jn 8,32). Az ő szava ugyanis igazság, sőt,
Jézus személye az Igazság. Egyedül Jézus és az ő igazsága képes szabaddá
tenni bennünket. Ezt erősíti meg Szent Pál apostol, amikor a következőket
írja a galatákhoz szóló levelében: „A szabadságot Krisztus szerezte meg
nekünk” (Gal 5,1). A szabadság tehát nem Krisztustól való függetlenséget
és elszakadást jelent, hanem annak elfogadását, hogy ő szabadít meg
bennünket bűneinktől és ő vált meg bennünket.
Krisztus megváltó halálának és az ő kegyelmének köszönhetően képes vagyok
szabad döntést hozni Isten mellett. Ha a szabadságot szeretném választani,
Krisztust kell választanom.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Köszönöm Teremtőm, hogy embernek születhettem erre a világra, amely telve
van csodával. Köszönök minden új napot, minden új lehetőséget, köszönöm a
munkakedvet és hogy mozogni tudok, hogy találkozhatom más emberekkel.
Köszönöm az egyedüllétet és a pihenést, a virradatot és az alkonyt, a
nyílt horizontot. Itt állok, kezeim telve vannak ajándékaiddal, segíts
nekem, hadd osszam meg önmagamat másokkal.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130320.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról