[Evangelium] 2013-03-12

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Már. 12., K, 01:00:01 CET


   2013. március 12. – Kedd

   A húsvéti  ünnepekre Jézus  fölment  Jeruzsálembe. Volt  Jeruzsálemben  az
   úgynevezett  Juh-kapu  mellett  egy  fürdő,  amelyet  héberül  Beteszdának
   neveztek. Öt oszlopcsarnoka  volt, ahol  nagyon sok  beteg feküdt:  vakok,
   sánták és  bénák. Volt  ott egy  harmincnyolc éve  beteg ember  is.  Jézus
   látta,  ahogy   ott  feküdt,   és  megtudta,   hogy  már   régóta   beteg.
   Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram!  Nincs
   emberem, aki  levinne  a fürdőbe,  amikor  mozgásba  jön a  víz.  Mire  én
   odaérek, már más lép be előttem.”  Jézus erre azt mondta neki: „Kelj  föl,
   vedd ágyadat, és járj!” Az  ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát,  és
   járni kezdett.  Aznap  éppen szombat  volt.  A zsidók  ezért  rászóltak  a
   meggyógyított emberre:  „Szombat van;  nem szabad  az ágyadat  vinned.”  Ő
   azonban így válaszolt  nekik: „Aki meggyógyított,  azt mondta nekem:  Vedd
   ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta
   neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta,
   hogy ki volt az. Jézus ugyanis  továbbment, amikor tömeg verődött össze  a
   helyszínen.  Később  Jézus  a   templomban  találkozott  a   meggyógyított
   emberrel, és  ezt  mondta  neki:  „Látod,  most  meggyógyultál.  Többé  ne
   vétkezzél, hogy  valami  nagyobb bajod  ne  essék!” Az  ember  elment,  és
   elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A  zsidók
   üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
   Jn 5,1-16

   Elmélkedés:

   Harmincnyolc év  hosszú  idő.  Harmincnyolc  év  betegségben  rettenetesen
   hosszú idő.  Harmincnyolc éven  át várni  a csodára,  várni a  segítségre,
   várni a gyógyulásra kitartást kíván.  A várakozás során hamar elveszti  az
   ember  a  türelmét.  Ha  pár  percet  késik  a  vonat,  az  autóbusz,  már
   türelmetlenkedünk. Ha késik az iskolából  hazatérő gyerek vagy a  munkából
   érkező házastárs, könnyen türelmetlenné, nyugtalanná válunk.  Harmincnyolc
   év elég  ahhoz,  hogy  valaki  megtanulja  a  türelmet.  Az  evangéliumban
   szereplő béna számára is elég volt ahhoz, hogy türelmes legyen.
   A mozgásképtelen béna  évtizedeken át hiába  vár emberi segítségre.  Hiába
   várja, hogy valaki megszánja és  törődjön vele. Harmincnyolc év elég  volt
   ahhoz is, hogy környezete megtanuljon  úgy elmenni mellette, mintha  észre
   sem vennék. A helyszín a Beteszda-fürdő, a szó jelentése: az irgalom háza.
   Az  irgalom  házában  harmincnyolc  éven   át  senkinek  sem  jut   eszébe
   irgalmasságot gyakorolni a beteggel.
   Jézus belép a  béna életébe  és szavával  meggyógyítja. Irgalmat  gyakorol
   vele az Isten,  járni tud.  Ahol nem segítenek  az emberek,  ott segít  az
   Isten. A béna nem erre  várt. Ő azt várta,  hogy jöjjön végre valaki,  aki
   leviszi a  vízhez  a  megfelelő időben.  Ettől  várta  gyógyulását,  ebben
   reménykedett.  Éveken  át  másra  várt,  mint  ami  végül  történt   vele.
   Elképzelte, hogy mi  a betegségére  a megoldás, ez  járt éveken  keresztül
   minden nap  a  fejében, de  egészen  más  történt vele.  Persze  nem  volt
   csalódott amiatt, hogy  nem teljesült a  kérése, hanem boldogan  távozott.
   Harmincnyolc év után.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ima az új pápáért  - Mindenható Istenünk,  aki örök pásztorként  folytonos
   gondviseléseddel kormányozod  nyájadat,  végtelen  irgalmadban  adj  olyan
   főpásztort Egyházad élére,  aki életszentsége miatt  kedves lesz  előtted.
   Add, hogy akit Szent Péter következő  utódává rendelsz, legyen a hit és  a
   kegyelmi közösség egységének látható  alapja és biztosítéka. Kérünk,  hogy
   akit az  Egyház  legfőbb  pásztorává  rendelsz, minket  –  Isten  népét  –
   szeretettel és Krisztus nevében vezessen,  legyen a szent tanítás  hűséges
   oktatója számunkra,  és a  szolgálat szellemében  kormányozzon  bennünket.
   Ajándékozd meg a leendő pápát bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy  a
   rábízottakat az örök élet felé vezesse szavával és példájával!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130312.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról