[Evangelium] 2013-03-02

[Evangelium minden nap]

   2013. március 2. – Szombat

   Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.
   A farizeusok  és  az  írástudók  méltatlankodtak  miatta.  „Ez  szóba  áll
   bűnösökkel, sőt  eszik  is  velük”  –  mondták.  Jézus  erre  a  következő
   példabeszédet mondta nekik:
   „Egy embernek  két fia  volt.  A fiatalabbik  egyszer így  szóit  apjához:
   Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta  köztük
   vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és  elment
   egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.  Amikor
   mindenét elpazarolta,  az  országban nagy  éhínség  támadt, s  ő  maga  is
   nélkülözni kezdett. Erre  elment és  elszegődött egy  ottani gazdához.  Az
   kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
   gyomrát a sertések eledelével, de még  abból sem adtak neki. Ekkor  magába
   szállt: Atyám házában hány napszámos  bővelkedik kenyérben – mondta –,  én
   meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki;  Atyám,
   vétkeztem az  ég ellen  és  teellened. Arra  már  nem vagyok  méltó,  hogy
   fiadnak nevezz, csak  béreseid közé fogadj  be. Azonnal útra  is kelt,  és
   visszatért atyjához. Atyja  már messziről  meglátta, és  megesett rajta  a
   szíve.  Eléje  sietett,  nyakába  borult,  és  megcsókolta.  Ekkor  a  fiú
   megszólalt: „Atyám,  vétkeztem az  ég  ellen és  teellened. Arra  már  nem
   vagyok méltó,  hogy  fiadnak  nevezz.”  Az  atya  odaszólt  a  szolgáknak:
   „Hozzátok hamar  a legdrágább  ruhát, és  adjátok rá.  Húzzatok gyűrűt  az
   ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le.
   Együnk és vigadjunk, hisz  fiam halott volt és  életre kelt, elveszett  és
   megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
   Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a
   házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és
   megkérdezte: Mi történt? Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt
   borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  –  felelte  a  szolga.  Erre  az
   idősebbik fiú megharagudott, és nem  akart bemenni. Ezért atyja kijött  és
   kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve
   szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még
   egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most
   pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött,
   hizlalt borjút vágattál le neki.
   Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De
   most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
   most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
   Lk 15,1-3.11-32

   Elmélkedés:

   Az egyik  legismertebb  szentírási  történetet, a  tékozló  fiúról  és  az
   irgalmas atyáról szóló példabeszédet  olvassuk a mai evangéliumban.  Jézus
   hasonlata bemutatja, hogy milyen képtelen gondolatokkal indul el valaki  a
   bűn útján. Miért volt elégedetlen, miért vágyott többre a fiú, aki mindent
   megkaphatott családjától? Miért gondolta,  hogy otthonától és  családjától
   távol majd megtalálja  az „igazi”  boldogságot? Miért  gondolta azt,  hogy
   munka nélkül is élete végéig elég  lesz számára az örökölt vagyona?  Miért
   nem számolt cselekedetének következményeivel? Honnan volt bátorsága ahhoz,
   hogy örökségét követelje, amit amúgy is megkapott volna apja halála  után?
   Ezekre a kérdésekre valójában nincs válasz. Mert a bűnre nincs magyarázat.
   Az ember fejében megszületik  egy valóságtól elrugaszkodott gondolat,  ezt
   újabb lehetetlen elképzelések  követik, és  az ember kezébe  veszi a  maga
   sorsát. Mert úgy véli, hogy Isten nélkül is boldog tud lenni. És hová jut?
   A történet szerint a disznók közé. Egy emberhez méltatlan helyzetbe. A bűn
   emberi méltóságunkat süllyeszti  a mocsokba.  De ezzel mégsem  ér véget  a
   történet.   Isten   visszaadja    emberi   méltóságunkat,    istengyermeki
   méltóságunkat  azáltal,  hogy  megbocsátja  bűneinket.  Bármilyen   mélyre
   süllyedtünk, Isten  felemel minket.  Bármilyen  messze is  távolodtunk  el
   tőle, mindig  visszavár minket.  A  nagyböjt a  visszatérés  lehetőségének
   ideje számomra.  Alkalom,  hogy  bűnbánatot tartsak  és  Isten  új  ruhába
   öltöztessen.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, adj nekem derűt és nyugalmat, hogy tudomásul vegyem mindazt, amin
   úgysem változtathatok!  Adj  bátorságot, hogy  változtassak  azon,  aminek
   megváltoztatására képes vagyok! És  adj bölcsességet, hogy mindig  tudjam,
   mi a különbség a kettő között.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130302.mp3