[Evangelium] 2013-06-16

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jún. 16., V, 01:00:01 CEST


   2013. június 16. – Évközi 11. vasárnap

   Abban az időben: Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála.  Betért
   hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös  nő.
   Amikor  megtudta,  hogy  Jézus   a  farizeus  házában  van   vendégségben,
   alabástromedényben illatos olajat  hozott. Megállt  hátul, Jézus  lábánál.
   Sírt,  könnyeivel  öntözte  Jézus  lábát,  majd  hajával  megtörölte,   és
   csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal.
   Ennek láttára  a vendéglátó  farizeus így  szólt magában:  „Ha ez  próféta
   volna, tudná, hogy ki  és miféle, aki  érinti őt: hogy  ez egy bűnös  nő.”
   Jézus akkor  hozzá  fordult:  „Simon,  mondanék  neked  valamit.”  Az  így
   válaszolt: „Mester, beszélj!”  „Egy hitelezőnek két  adósa volt. Az  egyik
   ötszáz  dénárral  tartozott  neki,  a  másik  ötvennel.  Nem  volt   miből
   fizetniük, hát elengedte mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?” „Úgy
   gondolom az,  akinek  többet  engedett  el”  –  felelte  Simon.  „Helyesen
   ítéltél” – válaszolta.
   Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az  asszonyt?
   Betértem házadba, s te  nem adtál vizet a  lábamra. Ez viszont  könnyeivel
   öntözte a lábamat, és hajával törölte meg. Csókot sem adtál nekem, ez  meg
   szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak  bejött. Aztán te nem  kented
   meg fejemet  olajjal. Ez  meg kenetet  öntött a  lábamra. Azt  mondom  hát
   neked, sok bűne  bocsánatot nyer,  mert nagyon  szeretett. Akinek  keveset
   bocsátanak meg,  az  kevésbé  szeret.”  Aztán  így  szólt  az  asszonyhoz:
   „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!”
   Erre a vendégek kezdték mondogatni magukban: „Ki ez, hogy még a bűnöket is
   megbocsátja?” Ő pedig ismét az asszonyhoz fordult: „A hited megszabadított
   téged. Menj békével!”
   Ezután bejárta a városokat  és a falvakat, tanított  és hirdette az  Isten
   országát. Vele  volt  a tizenkettő  és  néhány asszony,  akiket  a  gonosz
   lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária,  melléknevén
   Magdalai, akiből hét ördög ment ki, Johanna, Heródes intézőjének,  Kuzának
   a felesége, Zsuzsanna  és még sokan  mások, akik vagyonukból  gondoskodtak
   róla.
   Lk 7,36-8,3

   Elmélkedés:

   Mert nagyon szeretett
   Egy faluban hamar terjednek  a hírek. Jók és  rosszak egyaránt. A  rosszak
   hamarabb. Az  asszony bűne  is gyorsan  terjedt, miután  kitudódott.  Csak
   egyszer történt meg, de az elég  volt a hír terjedéséhez. A többi  asszony
   rögtön az  erkölcsi tökéletesség  magaslatára képzelte  magát.  Elítélték.
   Közeledtére elnémultak  az  utcán, távolodtára  újból  pletykálni  kezdtek
   róla. A boltban hátrébb húzódtak tőle sorban állás közben, az egyik anyuka
   pedig szólt az  iskolában a tanítónak,  hogy az ő  gyereke ne üljön  többé
   ilyen bűnös asszony  gyereke mellett.  Egyetlen helyet  talált a  faluban,
   ahol nem bántották.  Itt lelke mélyén  ezt hallotta: „Én  nem ítéllek  el.
   Bűnöd bocsánatot nyert. Menj békével!” Ide minden nap betért, hogy  hallja
   az irgalmasság szavát.
   Jézus és a bűnös asszony találkozása csak Lukács evangéliumában olvasható.
   Máté, Márk és János  írásában is van egy  egészen hasonló történet,  amely
   Betániában játszódik  nem sokkal  Jézus elfogása  előtt. Ott  szintén  egy
   Simon nevű  személy  a  vendéglátó.  Az  asszony  Jézus  fejét  keni  meg,
   cselekedete Jézus  halálához  kötődik,  mintegy  helyettesíti  a  holttest
   bebalzsamozását, ami a közelgő szombat miatt elmaradt (vö. Mt 26,6-13;  Mk
   14,3-9; Jn 12,1-8).
   A Lukács szerinti változatban ehhez képest jelentős különbségek vannak  és
   az elbeszélés mondanivalója  is más, ezért  joggal feltételezhetjük,  hogy
   két külön esetről van szó. Jézus betér Simon házába, akiről annyit  tudunk
   meg, hogy a  farizeusok csoportjához  tartozik. Jószándékáról  tanúskodik,
   hogy vendégül látja Jézust. Az étkezést egy váratlan vendég zavarja meg, a
   bűnös asszony hívatlanul érkezik és Jézushoz megy. Könnyei, sírása,  Jézus
   lábának csókkal illetése, az  olajjal való megkenés  és a hajával  történő
   megtörlése   alázatának,   szeretetének,   hálájának   a   kifejezése.   E
   cselekedetei pontosan elárulják, hogy mit  érez Jézus iránt, hiszen  tette
   messze felülmúlja a tisztelet szokásos mértékét.
   Közben a vendéglátó érzéseire, gondolataira is fény derül. Ha azért  hívta
   meg Jézust,  hogy  meggyőződhessen  arról,  hogy  próféta,  akkor  először
   csalódnia kell. Azt gondolja magában, hogy vendége nem lehet próféta, mert
   akkor tudná, hogy  ki az a  nő, aki  megkeni a lábát.  A próféták  sajátos
   jellemvonása, hogy belelátnak  az emberek belső  világába, még  ismeretlen
   személyek esetében is. Ha Jézus nem  tudja, hogy az őt érintő asszony  egy
   nyilvános bűnös, akkor  nem lehet igazi  próféta, legalábbis ezt  gondolja
   Simon farizeus. A következő pillanatban azonban kiderül, hogy Jézus  éppen
   az ő  benső világába,  gondolataiba lát  bele. Kitalálja,  hogy mi  jár  a
   fejében és ki nem mondott kételkedésére válaszolva mond egy példázatot.  A
   történettel azonban Jézusnak  nem az  a szándéka,  hogy prófétai  mivoltát
   bizonyítsa, hanem hogy tanítást adjon a bűnök megbocsátásáról, arról, hogy
   Isten irgalma az ember minden bűnét képes eltörölni.
   A történet  során  Jézus  figyelme  fokozatosan  terelődik  az  asszonyra.
   Először nem szól hozzá,  némán tűri, hogy  megérintse és olajjal  megkenje
   lábát. Ezt  követően  védelmébe  veszi  a  farizeussal  szemben.  Harmadik
   lépésként már  az asszony  felé fordul  és feltárja  cselekedetének  okát,
   tudniillik, az iránta érzett szeretetet és hálát. Végül pedig  megszólítja
   az asszonyt és bűnei megbocsátásáról beszél ily módon: „Bocsánatot nyertek
   bűneid” (Lk  7,48),  majd pedig  a  többi vendég  csodálkozására  reagálva
   hozzáteszi: „A hited megszabadított téged. Menj békével!” (Lk 7,50).
   Az ember régi tapasztalata, hogy a bűnök megbocsátása Isten joga.  Bűneink
   terhe alól  nem oldozhatjuk  fel magunkat  és más  embertől sem  kaphatunk
   feloldozást. Az  irgalmas Isten  bocsát meg  nekünk, akihez  a hívő  ember
   fordul.  Aki  nem  hisz  Istenben,  annak  nincs  kihez  fordulnia   bűnei
   bocsánatáért. Tehát már önmagában a  bűnbánat, a bocsánatkérés azt  jelzi,
   hogy hiszünk az irgalmas Istenben, és  hiszünk abban, hogy ő nem  büntetni
   akar minket, hanem kész a megbocsátásra. A bűnbánat sokaknál Istentől vagy
   a  bűnökért  járó  büntetéstől  való  félelemből  ered.  Ezzel  szemben  a
   tökéletes bánat  azt  jelenti, hogy  nem  félelemből, hanem  Isten  iránti
   szeretetből fájlaljuk  bűneinket. Ennek  fényében értjük  meg, hogy  miért
   mondja Jézus  a  bűnös, vagy  inkább  bűneit bánó  asszonyról:  „Sok  bűne
   bocsánatot nyer, mert  nagyon szeretett” (Lk  7,47). Bűnbánatunk  fakadjon
   mindig Isten iránti őszinte szeretetből! Isten szeretetét érezni  felemelő
   élmény. Isten megbocsátásában részesülni szintén felemelő, a bűnös életből
   kiemelő élmény. A bűnbánatban e két szeretet találkozik.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Irgalomban gazdag  Istenünk!  Hiszünk  abban,  hogy  nem  büntetni  akarsz
   minket, hanem mindenkor kész vagy  a megbocsátásra. A bűnbánat  egyeseknél
   talán a  tőled vagy  a büntetéstől  való félelemből  ered, de  mi igaz  és
   tökéletes  bánatunk  jeleként  az   irántad  való  szeretetből   fájlaljuk
   vétkeinket.  A  te  megbocsátó  szeretetedet  megtapasztalni   csodálatos,
   felemelő élmény.  Emelj  fel  minket irgalmaddal!  Emelj  magadhoz  minket
   szereteteddel! Hisszük, hogy veled, a mi irgalmas Atyánkkal találkozunk  a
   halál után. Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130616.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról