[Evangelium] 2013-06-05

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jún. 5., Sze, 01:00:03 CEST


   2013. június 5. – Szerda

   Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs
   feltámadás. Megkérdezték  őt:  „Mester!  Mózes  megírta  nekünk,  hogy  ha
   valakinek a  testvére meghal  és gyermek  nélkül hagyja  hátra  feleségét,
   akkor  a  testvér  vegye  el  annak  a  feleségét,  és  támasszon   utódot
   testvérének. Volt egyszer hét testvér.  Az első feleséget vett magának  és
   meghalt, nem hagyva utódot. Akkor a második vette el az asszonyt, de ez is
   meghalt, és  nem  hagyott  utódot. Éppúgy  a  harmadik  is.  Hasonlóképpen
   feleségül vette  az asszonyt  mind a  hét, és  nem hagytak  utódot.  Végül
   meghalt az asszony  is. A  feltámadáskor –  ha ugyan  feltámadnak –,  ezek
   közül melyiknek lesz a felesége? Hiszen mind a hétnek felesége volt!”
   Jézus azt felelte nekik:  „Nyilván azért tévedtek,  mert nem ismeritek  az
   Írásokat, sem az Isten hatalmát! Hiszen amikor a halottak feltámadnak, már
   nem házasodnak, sem  férjhez nem  mennek, hanem olyanok  lesznek, mint  az
   angyalok a mennyben. A halottak  feltámadása felől pedig nem  olvastátok-e
   Mózes könyvében a csipkebokorról szóló résznél, hogy miként szólt Mózeshez
   Isten: „Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene?” Isten nem
   a halottak Istene, hanem az élőké. Így tehát nagy tévedésben vagytok!”
   Mk 12,18-27

   Elmélkedés:

   Azt követően, hogy  Jézus ügyesen megfelelt  az adófizetéssel  kapcsolatos
   kérdésre, ellenfelei  újabb ravasz  kérdést tesznek  fel neki.  Ha az  adó
   kérdésében nem sikerült olyan választ  kiszedni belőle, amibe bele  tudtak
   volna kötni, majd mással próbálkoznak. A  kérdés a feltámadást és az  örök
   életet érinti. Kitalálnak  egy olyan  történetet egy asszonyról  és az  őt
   feleségül vevő hét testvérről, amely minden bizonnyal soha sem fordult elő
   a gyakorlatban.  A  kérdezők most  a  szadduceusok, akik  a  farizeusokkal
   ellentétben nem hittek a feltámadásban és az örök életben. Már önmagában a
   kérdés is furcsa, hiszen egy kitalált, nem létező esetet mondanak el,  ami
   a szerintük  nem létező  mennyországban zajlik.  Gonosz szándékuk  itt  is
   világos: Jézus tanításába szeretnének belekötni.
   A kitalált történetben valójában nem az a kérdés, hogy ki lesz az  asszony
   férje  a  túlvilágon,  hanem  az,  hogy  van-e  egyáltalán  feltámadás?  A
   szadduceusok  vallási  csoportjához  tartozó   emberek  csak  a   Mózesnek
   tulajdonított könyveket  fogadták  el, amelyekben  azonban  nem  szerepelt
   kifejezetten a feltámadás. A ószövetségi könyvek közül Izajás  prófétánál,
   a zsoltárokban és a  Dániel könyvében vannak  utalások a feltámadásra,  de
   ezeket a könyveket  a szadduceusok  nem tartották mérvadónak.  Ha pedig  a
   mózesi könyvekben  nincs  szó  az ember  feltámadásáról,  akkor  nincs  is
   feltámadás – vélekedtek ők.
   Válaszában Jézus tanítást ad a  feltámadásról. Olyan idézettel igazolja  a
   feltámadás tanát, amelyet a kérdezők,  azaz a szadduceusok is  elfogadtak.
   Isten Mózeshez intézett  szavait idézi: „Én  vagyok Ábrahám Istene,  Izsák
   Istene és Jákob Istene”  (Mk 12,26), s ezzel  rámutat arra, hogy a  mózesi
   könyvek  bennfoglaltan  tartalmazzák  a  feltámadás  tanítását.  Ez  aztán
   gondolkodóba ejtette a kérdezőket.
   A Hit évében ezekre a kérdésekre kellene személyes választ adnom: Hiszek-e
   a feltámadásban?  Hiszek-e  Jézus  feltámadásában?  Hiszek-e  abban,  hogy
   számomra is lesz feltámadás?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk, te felbecsülhetetlen ajándékot helyeztél életünkbe.  Mindenkinek
   fölajánlod a  lehetőséget,  hogy  jelenléted fényének  tükre  lehessen.  A
   Szentlélek  által  szereteted  szándékát  nem  kőtáblákra,  hanem  szívünk
   mélységeibe vésed. És  lelkünket betöltő békességed  által képessé  teszel
   minket arra, hogy szebbé tegyük mindazok életét, akiket reánk bíztál.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130605.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   Napokon belül  megjelennek  könyvben 3  év  (2011-2012-2013)  e-vangéliumi
   elmélkedései is imái.
   Az új sorozat  elmélkedései nem azonosak  a korábbi sorozatok  (Szívünkben
   mély nyomot hagyott 2005-2006-2007), Igéddel éltess engem! 2008-2009-2010)
   szövegeivel, hanem  a tematikus  évekhez igazodnak:  2011: A  család  éve,
   2012: Az Új Evangelizáció éve, 2013: A hit éve. A 2013. évi kötet a Szívem
   első  gondolata  2013.  könyv   imádságokkal  és  példázatokkal   bővített
   változata.
   Kedvezmény: Aki 2013. június 6.,  csütörtök éjfélig elküldi rendelését,  2
   kötet áráért juthat hozzá mindhárom kötethez.
   Köszönettel: István atya - Horváth István Sándor
   2013. június 5.
   A könyv  kereskedelmi forgalomban  nem kapható  (egyházi  könyvesboltokban
   sem), csak tőlem kérhető.
   A könyv rendelése: Kattintson a linkre, majd az űrlapot kitöltve küldje el
   a küldés gomb segítségével. (A link biztonságos, még akkor is, ha  esetleg
   a böngésző mást jelez.)
   https://docs.google.com/spreadsheet/embeddedform?formkey=dENKYlJXZzZHSWo5V0htMGlYZ1I4TWc6MA
   Horváth István Sándor: A hit forrása (A-B-C kötet)
   Ára:  A-B-C   kötet  együtt:   csak  3000   Ft  +   800  Ft   postaköltség
   Magyarországra.
   (1 kötet külön: 1500 Ft + 800 Ft postaköltség)


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról