[Evangelium] 2013-07-26
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Júl. 26., P, 01:00:00 CEST
2013. július 26. – Péntek
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond
példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló
példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást, és nem
értik meg, azokhoz eljön a gonosz, és elragadja mindazt, amit a szívükbe
vetettek. Ez az a mag, amelyik az útszélre esett. A kövek közé hullott mag
pedig az, aki meghallgatja ugyan a tanítást, és szívesen be is fogadja, de
az nem ver benne gyökeret, csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt
szorongatás, üldözés éri, csakhamar eltántorodik. A tövisek közé esett mag
az, aki meghallgatja a tanítást, de a világi gondok s a csalóka vagyon
elfojtja azt benne, és gyümölcs nélkül marad. Végül a jó földbe hullott
mag az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, és jó termést is hoz: az
egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”
Mt 13,18-23
Elmélkedés:
Bár Jézus számos példabeszédet mondott, csak keveset magyarázott meg
hallgatóinak. A magvetőről szóló tanítás ezen kevesek közé tartozik, ezt
olvassuk a mai evangéliumban. Jézus példázatai általában részletesen
kibontottak. Kitalált történetek ugyan, de közel állnak a hétköznapi
élethez, s ennek köszönhetően a hallgatóság számára érthetőek, nem
szorulnak különösebb magyarázatra. További jellegzetességük, hogy
szemléletesek, mindenki könnyen el tudja képzelni a hallottakat, illetve
valamelyik szereplő helyébe képzelheti magát.
Tanítványai kérésére tehát Jézus részletesen elmagyarázza, hogy a
példázatban mit jelentenek az egyes elemek. Akinek a szívében az útszélre
esett a tanítás magja, azokat jelképezi, akiből a gonosz kitépi azt,
mielőtt növekedésnek indulhatna. A köves talaj azokat jelenti, akik az
üldözések vagy megpróbáltatások miatt hamar elpártolnak az igaz
tanítástól. A tövisek közé hullott mag pedig azokra utal, akiknek a földi
élet fontosabb, mint az örök élet tanítása. Végül a jó földbe hullott mag
a tanítást meghallgatókat és megvalósítókat jelenti.
A példabeszédekkel Jézusnak az a szándéka, hogy bevonja a hallgatókat a
tanításba. Mindenki ugyanazt hallja, ugyanaz a mag hull mindenki szívébe,
de nem lesz mindenkinél ugyanaz a termés. Egyesek ugyanis elfojtják
magukban az igazság tanítását és nem engedik, hogy az növekedjék bennük,
míg mások megszívlelik azt, és ehhez igazítják életüket. Érdemes magamra
vonatkoztatnom a hallottakat. Melyik talaj vagyok?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, add, hogy megértsük: a szolgáló szeretet nagyobb hatalom minden
földi hatalomnál. Add, hogy szembe tudjunk nézni kudarcainkkal, és
megértsük: életünkből nem hiányozhat soha a kereszt, amelynek vállalásából
számunkra is élet fakad. Add, hogy tudjuk vállalni mindig a jövőt! Add,
hogy tudjuk elfogadni és igazán életre nevelni a gyermekeket: tudjunk
különbséget tenni igazi értékek és látszat-javak között. Add, hogy egymást
elfogadó, egymásnak szolgálni képes, jövőt vállalni tudó emberek
lehessünk!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130726.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
2013. július 24-én szerdán éjszaka rendkívül súlyos üzemzavar történt. 9
éves történetünk során ez a leghosszabb ilyen jellegű hiba. Egy
szünetmentes tápegység leégése miatt gyakorlatilag minden leállt. Nem ment
az e-mail küldés, nem működtek a honlapok, az okostelefon alkalmazások nem
fértek hozzá az adatbázishoz, nem működött az e-vangélium hallgatása, stb.
Ha ezt olvassátok, akkor már működik a rendszer. Köszönöm a türelmet! És
bocsánat a késedelemért, mert tudom, hogy megszoktátok a pontos küldést.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2013. július 24.
Bátorkodom jelezni, hogy közel-keleti befektetők nem állnak a hátunk
mögött. Azokból a néhány ezer forintokból üzemeltetjük az e-vangélium
küldést és próbálunk fejleszteni, amit jószándékú listatagok időnként
küldenek. Ezúton is hálás köszönetemet fejezem ki azoknak, akik gondolnak
a támogatásra. Természetesen támogatások nélkül is ingyenesen biztosítjuk
az e-vangéliumot a jövőben is mindenki számára.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges
adatokat. A támogatás céljánál válassza az E-vangélium lehetőséget
2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: e-vangélium
3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: e-vangélium
4. Postai úton
Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a következő címre:
Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Közlemény: e-vangélium
5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címre
küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet
küldeni.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról