[Evangelium] 2013-07-18
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Júl. 18., Cs, 01:00:00 CEST
2013. július 18. – Csütörtök
Jézus egy alkalommal így fejezte be tanítását: Jöjjetek hozzám mindnyájan,
akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket!
Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és
alázatos szívű és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én
terhem könnyű.
Mt 11,28-30
Elmélkedés:
A tegnapi evangéliumban azt olvastuk, hogy Isten elrejti a bölcsek elől
belső életének titkát és a kicsinyeknek tárja fel önmagát. A mai
evangéliumból kiderül, hogy ez a kicsinység szelídséget jelent. Szent
Jakab apostol levelében azt találjuk, hogy a szelídség a felülről jövő
bölcsesség jele és Jézus követője az igaz élet tetteit bölcs szelídségben
mutatja fel (vö. Jak 3,13). Az Istennek való engedelmesség a szelídségben
és az alázatban mutatkozik meg.
Jézus, aki az isteni szeretetet saját személyében nyilatkoztatta ki,
mindenkit hív, engem is, hogy tőle tanuljak. Isten megismerése nem egyes
kiválasztottak, magasan iskolázottak vagy önmagukat bölcsnek tartók
előjoga, hanem mindenki számára nyitott lehetőség. Jézus, a Mester nem
csupán szóbeli tudást adott át egykor tanítványainak, hanem egész élete
volt követendő példa számukra. A tanítványoknak, köztük különösen is az
apostoloknak Jézus életmódját kellett elsajátítaniuk. Azért vállalkoztak
követésére, mert úgy akartak élni, ahogy ő és nem csupán azért, hogy
tanítását hallgathassák.
Istent akkor ismerhetjük meg, ha megtaláljuk lelkünk nyugalmát és akkor
válunk Jézus jó tanítványaivá, ha úgy élünk, mint ő, aki egész életét az
Atyának ajánlotta, és minden tettével az Atyát akarta megdicsőíteni. Nem
elegendő tanítására és annak mondanivalójára odafigyelnünk, hanem
életmódját is érdemes megtanulnunk. Jézusnak az emberekkel való
magatartása, türelme, szelídsége, valamint állandó Istenre, az Atyára
figyelése kötelező tananyag számunkra, ha az örök életre szeretnénk jutni.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Hálát adunk, mert kiárasztod ránk Lelkedet, hogy Szent Lelked által
valósággá váljék közöttünk az egység, a béke és a szeretet. Köszönjük,
Istenünk, hogy ma is Rád tekinthetünk. Add, hogy sose szűnjünk meg keresni
Téged, aki forrása és célja vagy életünknek, akiben élünk, mozgunk és
létezünk.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130718.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról