[Evangelium] 2013-07-08
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Júl. 8., H, 01:00:01 CEST
2013. július 8. – Hétfő
Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult
előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá
kezedet, és életre kel” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt
elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról
Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt
gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre
megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited meggyógyított
téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás
tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak
alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement,
megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az
egész vidéken.
Mt 9,18-26
Elmélkedés:
Két csoda történetét olvassuk a mai evangéliumban. Az elöljáró lánya
életéért, a beteg asszony saját gyógyulásáért fordul Jézushoz. Mekkora hit
és bizalom van mindkettőjükben! Nem reménytelenül, hanem bizalommal kérnek
segítséget. Az elöljáró hisz abban, hogy lánya életre fog kelni, ha Jézus
ráteszi kezét. Ezért mondja: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd
rá kezedet, és életre kel” (Mt 9,18). Az asszony ugyan egyetlen szót sem
szól, de abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy már ez is elég
lesz gyógyulásához. Mindkettőjük példája azt igazolja, hogy hisznek Jézus
isteni erejében és gyógyító hatalmában.
Az evangélista egyértelműen a Jézusban való hitet akarja kiemelni. Az
elöljáró mély hitét fejezi ki a tény, hogy bár gyermeke már halott, ő
mégis azt meri kérni Jézustól, hogy keltse életre. A beteg asszony szintén
hite révén nyer gyógyulást bajából. A hit tehát ott kezdődik, ahol az
emberi tudás és tapasztalat véget ér. Hiszen tapasztalatunk szerint az
elhunytakat nem lehet visszahozni az életbe. Az elöljárónak is ez volt a
tapasztalata. De akkor miben reménykedett? Miben bízott? Kérése annak
bizonyítéka, hogy az emberi tapasztalatokat Isten képes felülmúlni.
Hitével, hitének kifejezésével az elöljáró már tett egy lépést a csoda
felé. Vajon én merek-e Jézustól hittel rendkívüli dolgokat kérni? Vajon én
kifejezem-e hitemet, hogy velem is csoda történhessen?
A halott lány számára Jézus új életet ajándékoz, az asszonynak pedig
gyógyulást. A Jézusban való hit számomra is új életet ajándékoz. A hit
gyógyító, mindenekelőtt lelkemet gyógyító erő.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Te mindig közeledsz felénk. Egész életünk várakozás, várakozás a
beteljesedésre. Nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned, a
Veled való találkozásban. Kérünk, add, hogy már most, mai életünkben is
felismerhessük a jeleit annak, hogy találkozni akarsz velünk. Add, hogy
várakozásunk ne legyen hiábavaló.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130708.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
2013. július 9-én 9. születésnapját ünnepli az e-vangélium, amely 2004-ben
ezen a napon indult.
Egy kis rövid történeti áttekintés: Kezdetben csak az evangéliumot
küldtem, majd 2005-től már az elmélkedés és az ima is része lett a lelki
csomagnak. 2006-ban indult az imakérés lehetősége. 2007-től egyházi
honlapokba is beépíthetővé tettük napi automatikus frissítéssel. 2011-ben
indult a saját honlap, az evangelium365.hu. 2012-ben hallgathatóvá tettük
a napi szövegeket, s végül 2013-ban már okostelefon alkalmazás készült iOS
és android rendszerekre.
Az e-mail listának jelenleg több mint 35 ezer tagja van, s ha ehhez
hozzáadjuk a honlapok olvasóit és az okostelefon alkalmazást használókat,
akkor naponta kb. 100 ezer személyhez jut el az e-vangélium.
Megközelítőleg 58 millió e-mail üzenet került elküldésre az e-vangéliummal
az évek során.
Istennek legyen hála! És köszönet jár mindazoknak, akik az üzemeltetést és
a folyamatos fejlesztést adományaikkal támogatták, támogatják.
Evangelizációs tevékenységeinről és a támogatási lehetőségekről információ
itt található:
http://www.evangelium365.hu/tamogatas
Köszönetemet fejezem ki azoknak is, akik barátaiknak, ismerőseiknek
javasolják a feliratkozást, ezzel is segítve az evangélium hirdetését.
(Feliratkozás: www.evangelium365.hu)
A 10. születésnapra tervezem egy okostelefonokon és táblagépeken
használható képes gyermekbiblia készítését, amely egyaránt lesz olvasható
és hallgatható.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról