[Evangelium] 2013-07-05

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Júl. 5., P, 01:00:00 CEST


   2013. július 5. – Péntek

   Abban az időben: Amint Jézus továbbhaladt,  látott egy Máté nevű embert  a
   vámnál ülni. Így szólt  hozzá: „Kövess engem!” Az  felállt és követte  őt.
   Később, amikor  Jézus Máté  házában vendégeskedett,  eljött sok  vámos  és
   bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt.
   Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti
   Mesteretek vámosokkal  és  bűnösökkel?”  Jézus  meghallotta  ezt,  és  így
   válaszolt: „Nem  az egészségeseknek  kell az  orvos, hanem  a  betegeknek.
   Menjetek csak, és tanuljátok meg,  mit jelent ez: Irgalmasságot akarok  és
   nem áldozatot! Nem  azért jöttem, hogy  az igazakat hívjam,  hanem hogy  a
   bűnösöket.”
   Mt 9,9-13

   Elmélkedés:

   Két jelenetet kapcsol  össze a mai  evangélium. Először Máté  meghívásának
   történetét olvassuk, majd pedig Máté vendégül látja Jézust, s ennek  során
   vámosokkal és bűnösökkel együtt étkezik,  ami egy zsidó ember számára  nem
   volt megengedett. Maga az érintett, Máté evangélista illeszti  közvetlenül
   egymás mellé ezt  a két  jelenetet, de  minden bizonnyal  nem ugyanazon  a
   napon történt e két esemény, miként erre a szöveg is utal.
   Máté megszólításakor talán még  Jézus tanítványai is elcsodálkoztak  azon,
   hogy Mesterük  egy mindenki  által megvetett,  az elnyomó  római  hatalmat
   kiszolgáló vámost hív  meg követésére.  A meghívás  éppen azt  bizonyítja,
   hogy Jézus  senkit  sem zár  ki  barátságából, senkitől  nem  tagadja  meg
   szeretetét.  Mindenkiben,  még   az  emberek   számára  bűnösnek   számító
   emberekben is meglátja a  jót, a jó szándékot  és megadja a lehetőséget  a
   javulásra. Engem is  meghív. Nekem is  felkínálja a megtérés  lehetőségét.
   Hozzám  is  szeretne  betérni.  Nekem  is  kész  megbocsátani.   Irgalmát,
   megbocsátó szeretetét én is megérezhetem.
   Talán furcsának  és  hihetetlennek  tűnik,  hogy  Máté,  a  vámos  azonnal
   engedelmeskedik Jézusnak,  nem  gondolkozik, nem  mérlegel,  hanem  rögtön
   indul Jézussal. Ha hallom Jézus hívását, ha hozzám lép és megszólít, miért
   késlekednék? Miért  ne hozhatnék  gyors és  határozott döntést?  Miért  ne
   indulnék azonnal?
   A részlet második jelenete,  az étkezés Máté  házában, az Úr  küldetésének
   célját  tárja  fel.  Küldetése  mindenkihez  szól.  Az  üdvösséget  és   a
   megváltást minden  ember számára  elhozza, s  abból egyetlen  ember  sincs
   kizárva. Még a bűnösök sem, hiszen éppen nekik van a legnagyobb  szükségük
   a megváltásra és a megtérésre.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Úr Jézus, köszönjük,  hogy közöttünk való  jelenléteddel ajándékozol  meg.
   Utunkon erősítesz  és  bátorítasz.  Add,  hogy  mélyen  tudatában  legyünk
   jelenlétednek.    Küldő    szavadra     örömmel    válaszoljunk     minden
   cselekedetünkkel. Adj nekünk  bölcsességet és  alázatot, hogy  felismerjük
   jelenlétedet más testvéreink között is. Tégy eggyé bennünket!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130705.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról