[Evangelium] 2013-01-22

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Jan. 22., K, 01:00:00 CET


   2013. január 22. – Kedd

   Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai  útközben
   tépdesni kezdték a kalászokat.  Ezért a farizeusok megszólították:  „Nézd,
   olyat tesznek  szombaton,  amit  nem szabad!”  Jézus  ezt  felelte  nekik:
   „Sohasem olvastátok, mit tett  Dávid, amikor társaival együtt  nélkülözött
   és éhezett? Abjatár főpap  idejében bement az Isten  házába, és megette  a
   megszentelt kenyereket,  és  adott belőle  társainak  is, pedig  ezeket  a
   kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük.” Majd ezt mondta  nekik:
   „A szombat van az emberért, nem  az ember a szombatért. Azért az  Emberfia
   ura a szombatnak is.”
   Mk 2,23-28

   Elmélkedés:

   A tegnapihoz hasonlóan a mai  evangéliumban újabb vitás kérdés kerül  elő,
   amely a szombati nyugalom megtartását szabályozó mózesi törvényekről szól.
   Jézus tanítványai  egy szombati  napon az  érő gabona  mellett  elhaladván
   néhány kalászt  letéptek  és  a magokat  eszegették.  E  cselekedetüket  a
   farizeusok munkának tekintették,  és azonnal szóvá  tették Jézusnak,  hogy
   ezzel megszegték a  szombatra vonatkozó előírásokat,  s neki, a  Mesternek
   ezt nem szabadott volna megengedni. Jézus  nem ad igazat a kérdezőknek  és
   kijelenti: „A szombat  van az  emberért, nem  az ember  a szombatért”  (Mk
   2,28), azaz a törvényeknek az emberek érdekeit kell szolgálniuk. Ha ez nem
   valósul meg, túl  lehet lépni a  törvényeken. De legyünk  óvatosak! Nem  a
   törvények, előírások önkényes felülbírálásáról van szó, hanem arról,  hogy
   az olyan alapvető  emberi szükségletek, mint  például az étkezés,  előbbre
   való a törvények szószerinti megtartásánál.
   A szombati pihenőnap azt a célt szolgálta, hogy az ember ne váljon a munka
   rabszolgájává, hanem  jusson  idő  a  pihenésre  és  az  istentiszteletre.
   Számunkra, keresztények számára, akik Krisztus feltámadását vasárnaponként
   ünnepeljük, a vasárnapi munkaszünet szolgálja  a pihenést és a  szentmisén
   való részvétel szolgálja a lelki feltöltődést.
   A vasárnap a hit napja számomra.  A szentmisén Isten szavát hallgatom,  és
   Krisztus testét veszem magamhoz. Találkozom a hozzám szóló és engem éltető
   Istennel. A szentmise  alkalmat ad  arra, hogy  – a  liturgia részeként  –
   megvalljam hitemet. A vasárnap a hitben való megújulás napja.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mennyei  Atyám,  köszönöm  neked,   hogy  szüleimen  keresztül   számtalan
   jótéteményben részesítettél. Fizess meg nekik  a sok jóért, amit velem  az
   első naptól kezdve tettek;  és segíts, hogy  hálás lehessek irántuk.  Áldd
   meg  munkájukat  és  fáradozásukat,   tartsd  meg  őket  jó   egészségben,
   vigasztald őket a  megpróbáltatások idején. Engedd,  hogy gazdagodjanak  a
   jóban és  őrizd meg  őket minden  rossztól. Áldd  meg testvéreimet  is  és
   minden rokonomat. Ne engedd, hogy családunk egy tagja is elvesszék örökre,
   hanem egyesíts mindannyiunkat újra örök atyai házadban.

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130122.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról