[Evangelium] 2013-02-14

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Feb. 14., Cs, 01:00:01 CET


   2013. február 14. – Csütörtök

   Amikor Péter apostol megvallotta,  hogy Jézus a Messiás,  akkor az Úr  így
   szólt a tanítványokhoz: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie: a vének,  a
   főpapok és az  írástudók elutasítják, megölik,  de harmadnapra  feltámad.”
   Majd így szólt mindnyájukhoz: „Aki  utánam akar jönni, tagadja meg  magát,
   vegye föl mindennap  a keresztjét,  és úgy  kövessen engem!  Mert aki  meg
   akarja menteni életét, elveszíti azt.  De aki elveszíti életét  énmiattam,
   megmenti azt. Mit  használ az embernek,  ha a egész  világot megnyeri  is,
   önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”
   Lk 9,22-25

   Elmélkedés:

   Már most, a  nagyböjt kezdetén  világosan jelzi  számunkra az  evangélium,
   hogy ez az időszak a szenvedő Krisztussal való találkozás ideje. A szakasz
   első részében  Jézus megjövendöli  szenvedését, halálát  és  feltámadását,
   majd pedig a következő  rész szerint arról  beszél, hogy tanítványaira  is
   ugyanez a sors vár, nekik is fel kell vállalniuk a kereszthordozást.
   Jézus három alkalommal beszél előzetesen apostolainak és tanítványainak  a
   rá váró  szenvedésekről,  amely  azt jelzi,  hogy  felkészül  minderre.  A
   szenvedéseket nem utasítja majd  el, hanem engedelmesen elfogadja  azokat,
   de nem  azért mert  nem  képes ellenállni  az emberi  gonoszságból  fakadó
   erőszaknak, hanem mert ez az Atya akarata. Ennek az engedelmességnek  lesz
   a viszonzása  az Atya  részéről  az, hogy  elfogadja  a Fiú  áldozatát  az
   emberek megváltásáért. Jézus  tehát készül a  szenvedésekre, beszél  erről
   tanítványainak, ők azonban aligha értik szavait, főként a feltámadás marad
   homályos számukra. Hiába igyekszik Jézus övéit is felkészíteni sorsára, az
   apostolokat oly  váratlanul éri  Jézus  elfogása és  keresztre  feszítése,
   mintha sosem  hallottak volna  erről.  Valójában csak  Jézus  feltámadását
   követően érthették meg, hogy miről is beszélt nekik korábban Mesterük.
   A jövendölések  után arra  bíztatja  Jézus követőit,  hogy vegyék  fel  és
   hordozzák életük keresztjeit. Ezek a szavak éppen úgy vonatkoznak ránk is,
   mint az egykori  tanítványokra. Mit jelent  a kereszthordozás?  Mindennapi
   életünk  gondjait,  valamint  a  betegségeket  és  szenvedéseket  viseljük
   türelemmel, és  fogadjuk  el  azt,  mint  a  mennyei  Atya  akaratát.  Nem
   beletörődés ez, hanem  Isten akaratának  elfogadása még akkor  is, ha  nem
   látom pillanatnyilag azok értelmét.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, látva  önnön nyomorúságunkat,  és  remélve a  gyógyulás  ígéretében,
   azonnal válaszolunk:  Itt vagyunk,  mert  Te vagy  a mi  Urunk,  Istenünk!
   Hívtál, s mi válaszoltunk: itt vagyunk! Tettekkel fogjuk bizonyítani, hogy
   a tieid vagyunk, és senki másnak  nem vetjük alá magunkat, csak neked,  és
   ezt mondjuk: te vagy, Uram, a mi Istenünk!

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130214.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról