[Evangelium] 2013-02-09
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Feb. 9., Szo, 01:00:01 CET
2013. február 9. – Szombat
Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak
mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti
is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy
kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem
maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre,
hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan
megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve.
Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket
sok mindenre.
Mk 6,30-34
Elmélkedés:
A mai evangéliumi szakasz szerint az apostolok visszatérnek Jézushoz
tanító útjukról és beszámolnak neki és egymásnak arról, hogyan fogadták
őket. Jézustól indultak el és hozzá térnek vissza. Fontos megismételnünk,
hogy nem a maguk nevében indultak el, nem saját tanításukat hirdették,
hanem Krisztus követeként indultak, hogy az ő nevében gyógyítsák meg a
betegeket, űzzék ki a gonosz lelkeket, és hirdessék az örömhírt. Milyen
csodálatos érzés lehetett számukra Jézust képviselni! Milyen szép élmény
lehetett számukra, hogy Jézust fogadták személyükben az emberek! Milyen jó
érzés lehetett számukra abban a tudatban visszatérni, hogy hűségesen
teljesítették küldetésüket, amire megbízást kaptak! Mekkora öröm tölthette
el őket, amikor azt látták, hogy az általuk hirdetett tanítást ugyanúgy
fogadhatták az emberek, miként Jézus szavait, s az általuk tett csodák is
ugyanúgy hatékonynak bizonyultak, mint amikor Jézus gyógyított.
Visszaérkezésükkor Jézus rögtön észreveszi, hogy mennyire fáradtak. Ez
annak a jele, hogy az elmúlt napok vagy hetek nem tétlen lustálkodással
teltek számukra, hanem fáradhatatlanul azt tették, amire megbízást kaptak.
Jézus azt javasolja nekik, hogy pihenjenek, és ez a pihenés az ő közelében
történik. Elvonulnak egy kis időre a világtól, hogy Mesterüknél újra
feltöltődjenek lelkileg. Hozzájuk hasonlóan napjaink igehirdetőinek
szintén szükségük van arra, hogy munkájuk teljesítése közben időnként
visszatérjenek Jézus közelébe. Jézus küldetést ad nekem, engem is a
világba küld, hogy tanítását hirdessem, követségében járjak.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Viselnem kell a keresztet, ha együtt akarok lenni Krisztussal
dicsőségében! Gondolni akarok az utolsó dolgokra. A mindig közeli halált
és Krisztus szenvedéseit nem felejtem el. Jótéteményeiért szüntelen hálát
adok. A javak, barátok, szabadság, élet elvesztése miatt nem bánkódom,
hogy elnyerjem Krisztust.
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130209.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról