[Evangelium] 2013-12-19

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Dec. 19., Cs, 01:00:01 CET


   2013. december 19. – Csütörtök

   Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia
   papi  osztályába  tartozott.  Felesége   Áron  törzséből  származott,   és
   Erzsébetnek   hívták.   Mindketten   igazak   voltak   Isten   előtt,   és
   feddhetetlenül  éltek  az  Úr  parancsai  és  törvényei  szerint.  De  nem
   született gyermekük, mivel Erzsébet  magtalan volt, és  már mind a  ketten
   éltesebb korúak voltak.
   Amikor  Zakariás   egy   alkalommal  osztályának   rendjében   szolgálatot
   teljesített Isten  színe  előtt, ráesett  a  sor, hogy  a  papi  szolgálat
   szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A
   tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott  a templomon kívül. Akkor  az
   áldozati oltár jobb oldalán megjelent  Zakariásnak az Úr angyala.  Láttára
   Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt
   hozzá: „Ne félj, Zakariás!  Könyörgésed meghallgatásra talált.  Feleséged,
   Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz  ő,
   és sokan  örülnek  majd születésének.  Nagy  lesz  az Úr  előtt:  bort  és
   részegítő italt nem  iszik, sőt már  anyja méhében betelik  Szentlélekkel.
   Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében
   és erejével  fog színe  előtt járni,  hogy  az atyák  szívét a  fiak  felé
   fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr  iránt
   készségessé tegye a népet.”
   Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt?  Hiszen
   már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így  válaszolt:
   „Én Gábor vagyok,  az Isten  színe előtt  állok, aki  azért küldött,  hogy
   beszéljek veled, és meghozzam neked ezt  az örömhírt. De mivel nem  hittél
   szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem  tudsz
   beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és  csodálkozott,
   hogy annyit  késlekedik  a templomban.  Amikor  pedig kijött,  nem  tudott
   megszólalni. Ebből megértették,  hogy a templomban  látomása volt.  Intett
   nekik, de néma maradt.
   Mihelyt szolgálatának napjai  elmúltak, hazament. E  napok után  felesége,
   Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem
   az Úr – mondta –, arra  méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet  az
   emberek előtt.”
   Lk 1,5-25

   Elmélkedés:

   Advent utolsó  napjaihoz közeledve  előtérbe kerül  az evangéliumokban  az
   öröm, az örvendezés. A Megváltó jövetele az öröm légkörét teremtette meg a
   világban. Keresztelő János már anyja méhében örvendezve fogadta őt.  Mária
   örvendezve  mond  igent  Isten  tervére.  Az  Üdvözítő  jövetele  öröm  az
   angyaloknak, akik  a  szent  éjszakán  érkezését  hírül  hozzák,  és  öröm
   mindazoknak, akiknek az  életébe belép.  Jézus örömhírt  hoz, az  üdvösség
   örömhírét minden ember számára. Ha  az evangélium szerint élünk, Isten  is
   örömét fogja lelni bennünk.
   Egy gyermek születése  a legtöbb  esetben örömöt hoz  a családok  életébe.
   Sajnos előfordul,  hogy  egy  gyermeket  nem  örömmel  várnak,  teherként,
   gondként  tekintenek  rá.  Imádkozzunk,  hogy  mindenki  örömmel   fogadja
   születendő gyermekét,  mint  Isten  ajándékát.  S  ha  él  a  közelünkben,
   családunkban olyan személy, aki tragédiaként éli meg, hogy gyermeket  vár,
   segítsük őt! A szülés érzése, az  életet adás öröme, az újszülött  csodája
   hála Istennek sokszor szinte rögtön  jóra, örömre, boldogságra fordítja  a
   korábbi negatív hozzáállást.
   A karácsony ünnepéhez  érkezve egyre jobban  fokozódik szívünkben a  vágy,
   hogy  találkozzunk  Isten  egyszülött  Fiával,  és  egyre  jobban  eltölti
   szívünket a beteljesült  várakozás öröme,  a találkozás  és az  istenlátás
   öröme, a megváltottság öröme. Örvendezzünk, mert már közeledik üdvösségünk
   napja! Fogadjuk örömmel Megváltónkat!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó jöjj el Jessze vesszeje,
   rab nemzeteknek fényjele;
   ha szólsz, elnémul földi nagy,
   jöjj, szabadítónk csak te vagy!.
   Eljő, eljő Emmánuel,
   Hogy üdvözüljön Izrael!

   (Advent utolsó  hetének liturgiájában  szerepelnek az  ún.  „Ó-antifónák”,
   amelyekben a jövendő Messiás különböző  nevekkel szólítjuk meg. Az  imákat
   december 17.  és 23.  között imádkozzuk.  Itt versbe  szedett,  énekelhető
   (Éneklő Egyház 15.) változatát közöljük.)

    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131219.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról