[Evangelium] 2013-08-21
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2013. Aug. 21., Sze, 01:00:01 CEST
2013. augusztus 21. – Szerda
Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek
országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe
munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal,
elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta,
hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik:
„Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek.” Azok el is
mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy
cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat
talált. Megkérdezte tőlük: „Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?”
Azok ezt válaszolták: „Mert senki sem fogadott fel minket.” Erre azt
mondta nekik: „Menjetek ti is a szőlőmbe!”
Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: „Hívd össze a
munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!” Először
azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy
dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet
fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették,
zúgolódni kezdtek a gazda ellen: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak,
és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét
viseltük!” Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: „Barátom, nem vagyok
igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied,
fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán
azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel
nézed, hogy én jó vagyok?” Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből
utolsók!
Mt 20,1-16a
Elmélkedés:
A szőlőmunkásokról szóló példabeszédet sokan félreértik, és azt gondolják,
hogy igazságtalanság történt. Véleményük szerint a szőlősgazda
igazságtalanul járt el, amikor ugyanakkora összeget adott mindenkinek, és
nem tett különbséget azok között, akik egész nap fáradoztak, illetve akik
csupán egyetlen órát dolgoztak a nap folyamán. Mielőtt túlságosan
beleásnák magukat ezen gondolataikba, gondoljanak arra, hogy az
igazságosság érzése nem feltétlenül egyezik Isten igazságosságával, és
lehet, hogy ott is igazságtalanságot sejtenek, ahol valójában nincs is.
Nézzük a történetet! A szőlősgazda és az első munkások reggel kölcsönösen
megegyeztek egy dénárban, amit a munka végeztével hiánytalanul meg is
kaptak. Ami a megállapodás alapján járt nekik, azt pontosan megkapták.
Akkor hol van itt az igazságtalanság? Sehol, mert a gazda nem bánt velük
igazságtalanul. Az már egy másik kérdés, hogy miért adott szintén egy
dénárt azoknak, akik az elsőkhöz képest kevesebbet dolgoztak? Mert
jószívű, nagylelkű volt. És ő nem lehet nagylelkű? De igen! A saját
vagyonával azt tesz amit akar. Akár két dénárt is adhatott volna azoknak,
akik csak egy órát dolgoztak, persze nem akarta bosszantani a reggel
munkába állókat. Ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a fizetés mértéke
miatt lázadozó elsők valójában irigyek. És az irigység bűn.
A történet nem pénzről és munkabérről szól, hanem azt példázza, hogy Isten
minden embernek ugyanazt a jutalmat (egy dénárt) szeretné adni a földi
élet után, és ez az üdvösség. Az üdvösség minden ember számára Isten
nagylelkűségének ajándéka, amelyért azonban legalább egy keveset dolgozni
kell.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Te vagy az irgalom kimeríthetetlen forrása. Te vagy
Megváltóm, aki megszabadítasz bűneimtől. Alázattal és bűnbánattal járulok
eléd. Segíts, hogy bűneimben se felejtsem: van kiút számomra a bűnből,
mert te új lehetőséget adsz. Légy hozzám és minden emberhez irgalmas!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130821.mp3
________________________________
Aktuális:
X. Sümegi gyalogos zarándoklat a Balaton-felvidéken 2013. szeptember
13-15. Indulás: szeptember 13-án, pénteken reggel 7 órakor
Balatonalmádiból a Szent Imre templomtól. Elõtte fél órával gyülekezés.
Szentmise minden nap lesz. Szeptember 15-én vasárnap 10 óra körül érkezünk
Sümegre, ahol részt veszünk a nagybúcsús szentmisén és a körmeneten. A
teljes táv mintegy 80 km.
Bővebb információ: www.mariaut.hu
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról