[Evangelium] 2012-09-16

[Evangelium minden nap]

   2012. szeptember 16. – Évközi 24. vasárnap

   Abban az időben Jézus  elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának  vidékére.
   Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” Azok
   így válaszoltak:  „Némelyek  Keresztelő Jánosnak,  mások  Illésnek,  ismét
   mások  valamelyik  prófétának.”  Erre  megkérdezte  tőlük:  „Hát  ti   mit
   mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „Te vagy a Messiás!” Ekkor Jézus  a
   lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak erről senkinek.
   Ezután  arra  kezdte  tanítani  őket,  hogy  az  Emberfiának  sokat   kell
   szenvednie, a  vének,  a főpapok  és  az írástudók  elvetik,  megölik,  de
   harmadnapra feltámad. Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta
   és szemrehányást tett neki. De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira,  és
   így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert nem Isten szándéka szerint
   gondolkodsz, hanem emberi módon.”
   Majd összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha  valaki
   követni akar, tagadja meg magát,  vegye fel keresztjét, és kövessen.  Mert
   aki meg  akarja menteni  életét, elveszíti  azt, de  aki elveszíti  életét
   értem és az evangéliumért, megmenti azt.
   Mk 8,27-35

   Elmélkedés:

   Isten több mint öt betű
   A   mai   vasárnap   evangéliumában   Jézus   érdekes   kérdéssel   fordul
   tanítványaihoz, arról tudakozódik, hogy kinek tartják őt az emberek  (vö.:
   Mk 8,27). A  válasz elárulja,  hogy a  nép körében  nagy a  bizonytalanság
   Jézus személyét illetően. Az újabb kérdés arra irányul, hogy a tanítványok
   mit gondolnak mesterükről  (vö.: Mk 8,29).  Péter válasza valójában  saját
   maga és apostoltársai  nevében tett  hitvallás: „Te vagy  a Messiás!”  (Mk
   8,29).

   Hogyan juthatunk  el egy  személyes hitvallásra?  Hogyan juthatok  el  egy
   szavakba foglalt  hitvalláson túl  arra a  szintre, hogy  életem legyen  a
   hitvallásom? Akit kisgyermekként kereszteltek meg, nem emlékezhet rá, hogy
   az ő nevében  szülei tettek  egykor hitvallást  a keresztelési  szertartás
   keretében.  A  keresztségi  fogadalom  megújítása  a  húsvéti   szertartás
   alkalmával már  személyesebb  hitvallásnak  számít,  miként  az  is,  hogy
   vasárnapokon és  ünnepnapokon  a  szentmisében  a  közösség  minden  tagja
   elmondja a  Hiszekegyet  vagy  az Apostoli  Hitvallást.  Jogosan  érezzük,
   mégpedig nem csak most, amikor közeledik a Hit éve, hanem máskor is,  hogy
   e  szóbeli  hitvallást  felülmúlóan   kellene  tanúskodnunk  hitünkről   a
   világban, hogy felébresszük a hitet és a hit szerinti élet utáni vágyat  a
   hittől eltávolodottakban.

   Csak arról tudunk tanúságot  tenni, amit megismertünk, ismerünk.  Mégpedig
   olyan  mértékben,   amennyire  megismertük.   Keresztény   tanúságtételünk
   Krisztusról szól. Hogyan ismerjük  meg őt? Milyen  szintre juthatunk el  e
   megismerésben? Erre a  kérdésre azért  szükséges válaszolnunk,  mert ez  a
   kulcsa tanúságtételünknek és személyes  hitvallásunknak, s ez utóbbin  már
   nem csupán hittételek felsorolását értem. A kulcskérdés tehát a következő:
   Hogyan ismerem meg Jézus Krisztust? A  válasz megmutatja az utat, hogy  az
   evangéliumi kérdésre, tudniillik  arra, hogy  mit gondolok  és mit  hiszek
   Jézus személyéről, egész életem hitvallásával tudjak felelni.

   Hogyan ismerem meg Krisztust?  A következő példa  talán közelebb visz  egy
   hiteles válaszhoz. Avilai Szent Teréz szerint az imaéletnek két kútja van.
   Az egyiket  magunknak kell  megásnunk és  gondoskodnunk kell  arról,  hogy
   minden árok oda vezesse a vizet. A másik kút, amely jobb vizet ad, magától
   buzog fel  egyszer. De  várnunk kell  rá, hogy  felbuzogjon. E  gondolatot
   alkalmazhatjuk a mi kérdésükre is. Isten megismerésének két kútja van.  Az
   egyiket magunknak kell megásnunk, és gondoskodnunk kell arra, hogy  minden
   árok ide fusson. Melyek  ezek az árkok, csatornák?  Először is az  értelmi
   megismerés. Bizonyos dolgokat megtanulunk Istenről, az ő cselekedeteiről a
   történelem folyamán, a vallás dolgairól.  A bal oldali agyfélteke  munkája
   ez, az értelmünkkel megszerzett  tudást ott raktározzuk. A  „tudásközpontú
   társadalmat” emlegetők  itt  meg  is  állnának,  de  mi  továbbmegyünk.  A
   megismerés másik csatornája az akarat  szintjén történik. A felelős  módon
   meghozott döntés, a ragaszkodás ahhoz, ami mellett elköteleztük  magunkat,
   és a  hűség egy  új  szintre visz  minket  Isten megismerésében.  A  pappá
   szentelt, a szerzetesi fogadalmat tett vagy a házastársi hűséget  fogadott
   személyik értik  leginkább,  hogy mire  gondolok.  Az értelmi  és  akarati
   megismerés  mellett   a  harmadik   lehetőség   az  érzelem.   E   terület
   tanítómesterei: öröm,  boldogság, szeretet,  harag, félelem,  féltékenység
   (stb.), igen, a negatívnak nevezett  érzéseink is számos titkot  felfednek
   számunkra.  Érzelmek  nélkül  aligha  lelkesednénk  Istenért.  Megismerési
   csatornáink következő eleme a testi érzékelés, érzékszerveink  használata.
   E terület  fontosságát jelzi,  hogy  szinte minden  gyógyítása  alkalmával
   Jézus megérinti a beteget, a  beteg testrészt. Ezen érintésnek is  szerepe
   van a gyógyulásban  és a  beteg részéről az  isteni jóság  megismerésében,
   megtapasztalásában.  Itt  kell  megemlítenünk  a  szenvedéseket,  a   test
   fájdalmát, gyötrődését. Ne  a fejfájásra, a  lábtörésre vagy a  megfázásra
   gondoljunk,  hanem   a  test   mély  szenvedésére.   Az  igazi   szenvedés
   megtapasztalása Isten megismerésének sajátos  forrása, hiszen Krisztus  is
   átélte az emberi szenvedést keresztútja és halála során. Úgy tűnik, hogy a
   szenvedés a bennünket leginkább átalakító, Krisztushoz hasonlóvá tevő erő.
   A  következő  csatorna  a  művészet,  az  esztétika  világa.  Ez  talán  a
   legkevésbé  átformáló,  hiszen  a  gyönyörködés,  a  rácsodálkozás  ritkán
   ösztönöz cselekvésre.  A  vallási életben,  Isten  megismerésében  azonban
   mégis szerepe van, gondoljunk  csak arra, hogy  a természet szépsége  vagy
   egy meghittséget sugárzó  szép templombelső áhítatot  ébreszt bennünk.  De
   legyünk óvatosak, mert amit  egy szakértő a  lehető legszebbnek, a  lehető
   legjobbnak nevez, nem biztos, hogy valóban a legszebb, valóban a  legjobb.
   Egy ínyenc  borszakértő soha  nem  fogja egy  szentmiséhez szánt,  de  nem
   átváltoztatott misebor  kóstolásakor  azt érezni,  amit  Krisztus  vérének
   vételekor  érzünk.  Egyetlen,   még  a  legfinomabb   kenyér  ízéhez   sem
   hasonlítható a Krisztus testévé átváltozott kenyér. E sor utolsó elemeként
   szóljunk még  a  képszerű  megismerésről. Jézus  nem  véletlenül  használt
   példabeszédeket, hasonlatokat tanítása során. Ezek segítségével könnyen  a
   szereplők  helyébe  képzelem  magamat,  a  történek  részesévé  válok,   s
   megértem, hogy  milyen  cselekvésre akar  ösztönözni  a példázat.  Ebbe  a
   világba tartozik a felebaráti  szeretet, a segítségnyújtás az  irgalmasság
   gyakorlása. Azt képzelem, gondolom, hiszem, hogy a másik emberben Jézusnak
   segítek. Ő mondta:  „Amit egynek  tesztek a legkisebbek  közül, azt  nekem
   teszitek”  (Mt  25,40).  Krisztust   látni  a  másik  emberben   nagyszerű
   megismerési forrás.

   Azt gondolnánk, hogy ily módon megismerhető az Isten. De ott van még az  a
   bizonyos másik  kút, a  másik forrás.  Ami egyszer  csak felbuzog.  Tőlünk
   függetlenül. Váratlan időben  és olyan helyen,  ahol nem számítottunk  rá.
   Lehull a lepel a titkokról,  eltűnik szemünkről a homály. Isten  feltárja,
   megmutatja önmagát. Aki  már átélte, Isten-élménynek  nevezi. Aki még  nem
   élte át, várjon rá türelmesen! Egyszer majd felbuzog. Íze jobb lesz minden
   más vízénél. Igyunk  belőle bőségesen!  Akkor majd  megértjük, hogy  Isten
   több mint öt betű.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus  Krisztus!  „Mit  mondotok, ki  vagyok?”  –  fordultál  egykor
   apostolaidhoz, s  ma tőlem  kérdezed ugyanezt.  Tanítványaidhoz  hasonlóan
   szívesen hallgatnék, mert  a személyes  kérdésre nehéz  személyes és  igaz
   választ adnom.  De  nem  hallgathatok,  mert  türelmesen  várod  válaszom,
   hitvallásom. Bátortalanul mondom ki: Uram, te vagy az életem! Vagy  inkább
   kérlek: Uram, te légy az életem! Élj bennem, és segíts, hogy a földi létet
   követően az örök életben  is veled legyek!  Segíts, hogy az  evangéliumhoz
   méltóan éljek!