[Evangelium] 2012-09-09

[Evangelium minden nap]

   2012. szeptember 9. – Évközi 23. vasárnap

   Abban  az  időben  Jézus  elhagyta  Tirusz  vidékét,  és  Szidonon  át   a
   Galileai-tóhoz ment  a Tízváros  határába. Itt  eléje hoztak  egy  dadogva
   beszélő süketet, és  kérték, tegye  rá a  kezét. (Jézus)  félrevonta őt  a
   tömegből, a fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával  megérintette
   a nyelvét.  Föltekintett az  égre, fohászkodott,  és így  szólt:  „Effata,
   azaz: Nyílj meg!” Azon nyomban megnyílt  a füle, megoldódott a nyelve,  és
   érthetően  beszélt.  Jézus  megparancsolta  nekik,  hogy  a  dologról   ne
   szóljanak senkinek.  De minél  jobban  tiltotta, annál  inkább  hirdették.
   Szerfölött csodálkoztak,  és hangoztatták:  „Csupa jót  tett: a  süketeket
   hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké!”
   Mk 7,31-37

   Elmélkedés:

   Nyílj meg!
   Az iskolai tanévnyitó a vége  felé közeledett. Nyolc-tíz gyermek vonult  a
   színpadra, megálltak egymás mellett, és feszült figyelemmel vártak tanáruk
   jelére.  Minden  diák,  szülő  és  pedagógus  felállt,  én  is,  aki  csak
   vendégként néztem meg, hogy  milyen is egy  tanévnyitó az iskolában,  ahol
   öcsém tanít.  A  néma csendben  a  színpadon álló  gyermekek  valamennyien
   egyszerre felemelték jobb karjukat és mutatóujjukkal az ég felé  mutattak,
   a következő pillanatban mindkét  kezüket lefelé mozdították, ami  számomra
   ahhoz hasonlított, amikor  a papszenteléskor  a püspök  az előtte  térdelő
   jelölt fejére helyezi kezét, majd a gyerekek jobb kezüket az arcuk mellett
   lefelé csavarták. Mindenki tudta, hogy miről van szó, csak én nem értettem
   semmit. Öcsém segített:  A himnusz –  súgta csendben –  Isten, áldd meg  a
   magyart!, miközben a gyerekek már a következő mozdulatokat tették. Ha mást
   nem is értettem az ünnepségből,  a magyar himnusz szövegét ismervén  azért
   követni tudtam annak jelnyelvi előadását a siket és nagyothalló  gyermekek
   speciális iskolájában.

   Már jó néhány éve történt az eset, mégis elevenen él bennem. Az alig  vagy
   egyáltalán nem  halló emberek  világában a  szavaknak és  a  mozdulatoknak
   egészen más az  értéke, mint  a hallók és  beszélni tudók  között. Ők  jól
   megértik egymást  maguk  között a  sajátos  jelnyelv segítségével,  mi  is
   elbeszélgetünk  egymással  magunk  között,  de  amikor  ez  a  két   világ
   találkozik, amikor én, a beszélő és halló ember belépek a betegségük miatt
   erre képtelenek világába, akkor én válok süketnémává, nem tudom megértetni
   magamat és nem értem, hogy mit  szeretnének velem közölni. A mai  vasárnap
   evangéliuma is e két világ találkozásáról szól, a dadogva beszélő süket és
   Jézus találkozásáról, a beteg és a gyógyító, az ember és az Isten  érdekes
   találkozásáról. De itt  nincs értetlenség,  nincs semmiféle  kommunikációs
   zavar. Jézus érti a beteget, szavak nélkül is tudja, hogy mit kell tennie.
   Félrevonja  a  tömegből,  hogy  meggyógyítsa.  Furcsa  mozdulatokat  tesz,
   számunkra furcsa mozdulatokkal érinti meg a beteg testrészeket, de a beteg
   nem tiltakozik. Némán tűri, hogy  Jézus hozzáérjen a füléhez és  megnyissa
   azt a hallásra. Némán tűri, hogy megérintse nyelvét és megnyissa száját  a
   beszédre. A  csoda nyilvánvaló,  a gyógyulás  bizonyítottan megtörtént.  A
   korábban csak  dadogva beszélő  ember mindenki  számára érthetően  kezdett
   beszélni, füle  megnyílt  és  hallott  mindent. A  csoda  egy  új  világba
   léptette át, gyökeres változást hozott az életébe.

   Érdemes figyelmet  szentelnünk Jézus  szavának. Ezt  mondja: „Nyílj  meg!”
   Nyílj meg, te száj, és beszélj! Nyílj  meg, te fül, és hallj! Ugyanazt  az
   erőt,  határozottságot  érezzük  e  felszólításban,  mint  Isten   teremtő
   szavában.  „Legyen  világosság!”  (Ter   1,3)  –  olvashatjuk  a   bibliai
   teremtéstörténetben, majd  pedig hasonló  felszólításokkal folytatódik  az
   elbeszélés. „Nyílj  meg!”  –  szól  Jézus  erőteljes  szava.  Újjáteremtő,
   gyógyító szó ez,  amely helyreállítja rendet,  miként egykor Isten  rendet
   teremtett a káoszból, a rendezetlenségből.

   Az evangéliumi  történet  záró  része kiszélesíti  a  csodában  részesülők
   körét. A  süketnéma meggyógyul,  de mellette  sokan változáson  esnek  át.
   Mintha Jézus „Nyílj meg!” felszólítása  nekik is szólna, hiszen  megnyílik
   értelmük annak  felismerésére, hogy  rendkívüli dolog  történt.  Megnyílik
   szívük, hogy Jézusban felismerjék a jótevőt, a gyógyítót. És talán a csoda
   ránk is hatással van. Talán bennünket is megérint az Úr. Talán a mi  bűnös
   lelkünket is megérinti irgalma,  hogy bűneinktől megszabaduljunk. Talán  a
   mi fülünket is megérinti, hogy meghalljuk tanítását. Talán a mi szánkat is
   megnyitja, hogy őt  dicsérjük és  szeretetét hirdessük.  Ehhez a  csodához
   csak annyi kell, hogy elismerjem gyengeségem és Jézus segítségét kérjem.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Életem Ura, Jézus  Krisztus! Te  teljes odaadással  figyelsz a  betegekre,
   mindazokra, akik  testi vagy  lelki bajban  szenvednek. A  szeretet és  az
   irgalom nyelvén szólsz  hozzájuk. Megérinted  őket, hogy  meggyógyuljanak.
   Kezed gyógyítja a beteg testrészeket, irgalmad gyógyítja a bűnös lelket. A
   te gyógyító érintésedet várja a testem. A te irgalmas érintésedet várja  a
   lelkem. A te szeretetteljes érintésedet várja a szívem. Megnyitom  előtted
   szívemet: érints  meg engem  irgalmaddal! Érints  meg és  segíts, hogy  az
   evangéliumhoz méltóan éljek!