[Evangelium] 2012-10-24
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Okt. 24., Sze, 01:00:02 CEST
2012. október 24. - Szerda
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná
a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába.
Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem
is gondoljátok.”
Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy
mindenkinek?” Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura
szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál.
Bizony, mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza. De ha a szolga azt
mondja magában: „Uram bizonyára késni fog”, és elkezdi verni a többi
szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a
szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor
nem gondolja, bizony kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára
juttatja. Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy
akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így
tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki
sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet
kérnek számon.”
Lk 12,39-48
Elmélkedés:
Nem csak a gazdának, de a szolgának is megvan a maga felelőssége.
Hűségesen kell teljesítenie mindazt, amit ura rábíz, mert akire sokat
bíztak, attól többet is kérnek számon. Isten azt a feladatot bízza ránk,
hogy közreműködjünk szándékainak megvalósulásában a világban és az
egyházban. Követendő példánk maga Jézus, az Atya alázatos szolgája, aki a
végsőkig, a keresztig hűséges marad küldetéséhez, megteszi, amit Atyja
kíván tőle. Engedelmessége jutalmaként részesül a feltámadásban. A mi
szolgaságunk nem rabszolgaságot jelent, amely elvenné szabadságunkat,
hanem szolgálatot, amely kitart a hűségben. Isten szolgáiként a
szenvedéseken és a próbatételeken keresztül juthatunk be Isten Országának
dicsőségébe.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Készen állok arra, hogy tétovázás nélkül induljak és
kövesselek téged! Tudom, hogy mennyire nehéz lesz ez út számomra, de
vállalom, mert ez vezet holt múltamból a jövő felé, az élet felé, az
üdvösség felé. Nem tart vissza semmi. Nem hátráltathat semmi. Nem
akadályozhat semmi. Te vagy számomra az út és te vagy a cél! Te légy
vezetőm az örök élet felé!
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent az idei karácsonyi képes gyerekkönyvem. Új történetek, új
képekkel, ez utóbbiak most is Magyar Krisztina munkái. Az új "mesekönyv"
boltokban nem kapható, tőlem lehet megrendelni, mert így a legolcsóbb.
A hit ajándéka: 900 Ft/db + 100 Ft postaköltség Magyarországra. (Külföldre
2000-5000 Ft a postadíj)
Bővebb információ a könyvről:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/a_hit_ajandeka
És kiadtam a Hit éve alkalmából könyvben a jövő évre szóló evangéliumi
elmélkedéseket Szívem első gondolata 2013 címmel. Idén adventtől 2013.
adventig tartalmazza a napi evangéliumot. A könyvet azoknak érdemes
karácsonyi ajándékként adni, akik a számítógép helyett előnyben részesítik
a könyvet.
Szívem első gondolata 2013: 1200 Ft/db + 200 Ft postaköltség
Magyarországra. (Külföldre 2000-5000 Ft a postadíj)
Bővebb információ a könyvről:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/szivem_elso_gondolata_2013
Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
Megrendeléshez az alábbi adatokat kérem elküldeni a zalalovo at gmail.com
címemre:
A hit ajándéka - Darabszám:
Szívem első gondolata 2013 - Darabszám:
Megrendelő neve: Postacím irányítószámmal:
Mobilszám:
(Kérem a mobilszám megadását, hogy a csomagfutár a sikeres kézbesítés
érdekében felvehesse a kapcsolatot szükség esetén.)
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról