[Evangelium] 2012-11-11

[Evangelium minden nap]

   2012. november 11. – Évközi 32. vasárnap

   Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok
   az írástudóktól, akik  szívesen járnak hosszú  köntösben, és szeretik,  ha
   nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és  a
   lakomákon a  főhelyeket.  Felélik az  özvegyek  házát, és  közben  színleg
   nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
   Ezután leült szemben a templompersellyel,  és figyelte, hogy a nép  hogyan
   dobja a pénzt  a perselybe.  Sok gazdag sokat  dobott be.  De egy  szegény
   özvegyasszony is  odajött, és  csak két  fillért dobott  be. Erre  magához
   hívta tanítványait, és  így szólt  hozzájuk: „Bizony mondom  nektek, ez  a
   szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert
   ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak  volt,
   egész vagyonát.”
   Mk 12,38-44

   Elmélkedés:

   A hit értékes
   A  két  fillért  adományozó  özvegy  evangéliumi  történetéről  elmélkedve
   érdekes látomásom  támad.  Embereket  látok,  akik  értéktelennek  tartott
   hitüket  két  fillérként   dobják  a  templomi   perselybe  és   távoznak.
   Visszaadják  hitüket  Istennek  és  eltűnnek  a  világ  forgatagában.  Egy
   édesanyát  látok,  aki  karjában   hordja  pár  hónapos  gyermekét,   mert
   babakocsira nem telik neki. Férje sose volt, a gyermek apja felé sem  néz.
   Talán gyermekétől is megszabadulna, őt is visszaadná Istennek, mert hát  a
   „gyermek Isten  áldása”, de  ettől még  visszatartja egy  titokzatos  erő.
   Vidáman szaladgáló gyermeket látok,  aki nem érti,  hogy neki miért  nincs
   apukája, mint a többi gyermeknek, s aki nem érti, hogy mit jelent az, hogy
   Isten a mi mennyei Atyánk, az ő Atyja. Szaladgálva keresi mindként atyját.
   Majd egy fiatal  lány közeledik, a  szerelmi csalódás elvette  életkedvét,
   nem néz az emberekre,  nem néz Istenre, nincs  szüksége senkire, nem  kell
   már neki a hit sem. Az éjszakai műszakban dolgozókat látom, akinek  „nincs
   más választásuk”, kényszerből dolgoznak, a munka nem nemesíti őket, s csak
   a hajnalt  várják, a  gépsor  mellett úgy  érzik, nincs  szükségük  hitre.
   Jönnek valamennyien és dobják vissza hitüket, mint értéktelen  filléreket.
   Jövés-menésükre felfigyelve  egy  fehér ruhás  alak  indul el,  lép  ki  a
   templomból,  szemében  elszántság,  még  az  életét  is  kész  feláldozni,
   szívében  a  szolgálatkészség,  hogy  másokért  éljen,  lelkében   alázat,
   szelídség és türelem. Halkan kezdi szavait, de hangja egyre  erőteljesebbé
   válik: Csak az a  kérdés, hogy amikor az  Emberfia eljön, talál-e hitet  a
   földön?

   Az evangéliumi történetekben  az a csodálatos,  ami utána történik.  Akkor
   kezd igazán érdekessé válni a  dolog, amikor elképzeljük a folytatást:  mi
   történik azt követően, hogy az evangélista abbahagyja a történet leírását.
   Mi történhetett  az özveggyel?  Távozott lemondóan?  Bement imádkozni?  És
   utána? Hazament? Mi  lett a  sorsa? A képzelődés  területén azonban  mégse
   essünk  túlzásba,   mert   könnyen   meghamisíthatjuk   az   evangéliumot,
   eltorzíthatjuk annak mondanivalóját.

   Mi történik most, egy hónappal azt követően, hogy megkezdődött a Hit  éve?
   És mi lesz majd a Hit éve után? Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet  a
   földön? Teszek-e azért  valamit, hogy találjon?  Tudom-e egyáltalán,  hogy
   mit kellene tennem azért, hogy találjon? Az Egyházra és valamennyi tagjára
   vonatkozik,  hogy  nem  mondhatunk  le  a  missziós  küldetésről,  a   hit
   továbbadásáról, az emberek újra evangelizálásáról! Néha olyan érzésem van,
   mintha nem az volna  a célunk, hogy hitre  vezessük a hitetleneket,  hanem
   úgy teszünk,  mintha  hívők  volnának. Anonim  kereszténynek  nevezzük  az
   anonim ateistákat, mert ez a  könnyebb, és akkor nincs velük  kapcsolatban
   semmi teendőnk.  Olyan  érzésem  van,  mintha  erőtlenségünkre  és  emberi
   gyengeségünkre hivatkozva lemondanánk a Krisztustól kapott küldetésünkről.
   Mi adhat mégis erőt, új lendületet?  Fedezzük fel a hit értékét!  Fedezzük
   fel, hogy hitünk mennyire értékes, értékesebb minden másnál! Fedezzük fel,
   hogy a hit ajándéka nem két fillér!  És ha még a két fillér is  értékesnek
   számított Jézus  szemében,  akkor  mennyivel  értékesebb  a  hit,  amelyet
   Istentől  kapunk,  a  szívünkben  őrzünk,  tettekre  váltunk  és  másoknak
   továbbadunk. Mutassuk fel a világnak a keresztény értékeket! Mutassuk  meg
   az embereknek  Krisztust!  Él  az  emberekben  a  szent,  a  szentség,  az
   életszentség utáni  vágy. Él  az emberekben  az Isten  utáni vágy.  Él  az
   emberekben  a  hit  utáni  vágy.  Mutassuk  meg,  hirdessük,  adjuk  nekik
   Krisztust!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,  Jézus  Krisztus!  Földi  életed  során  cselekedeteiddel  az  Atya
   szeretetét tetted  láthatóvá  az  emberek számára.  A  szeretet  tanítását
   hirdetted és csodáid  az isteni  szeretet jelei voltak.  Vezess minket  az
   Istennel való  találkozásra, amely  felébreszti  bennünk a  szeretetet  és
   megnyitja  szívünket  embertársaink  számára.  A  te  isteni  szeretetedet
   utánozva megértjük, hogy a szeretet  nem külső parancs, hanem a  szívünkbe
   írt törvény.  Megértjük,  hogy  a szeretet  hitünk  következménye.  Segíts
   minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat! Hiszek,
   Uram, erősítsd bennünk a hitet!