[Evangelium] 2012-03-25

[Evangelium minden nap]

   2012. március 25. – Nagyböjt 5. vasárnapja

   Abban az  időben  azok  között, akik  felzarándokoltak,  hogy  az  ünnepen
   imádják Istent,  volt néhány  görög  is. Ezek  odamentek Fülöphöz,  aki  a
   galileai Betszaidából  származott,  és  kérték:  „Uram,  látni  szeretnénk
   Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek,
   és megmondták  Jézusnak.  Jézus  ezt  válaszolta:  „Eljött  az  óra,  hogy
   megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem
   hull a  földbe,  és el  nem  hal, egyedül  marad,  ha azonban  elhal,  sok
   gyümölcsöt hoz.  Aki szereti  az  életét, elveszíti  azt, de  aki  gyűlöli
   életét ebben  a  világban, az  megmenti  azt  az örök  életre.  Aki  nekem
   szolgál, kövessen engem,  és ahol én  vagyok, ott lesz  a szolgám is.  Aki
   nekem szolgál, azt becsülni fogja az  Atya. Most megrendült a lelkem.  Mit
   is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az
   óráért jöttem. Atyám,  dicsőítsd meg  nevedet!” Erre  hang hallatszott  az
   égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott  állt,
   ennek hallatára  azt gondolta,  hogy mennydörgött.  Mások így  vélekedtek:
   „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott
   ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek
   a világnak  a fejedelmét.  Én pedig,  ha majd  fölmagasztalnak a  földről,
   mindenkit  magamhoz  vonzok.”  Ezt  azért  mondta,  hogy  jelezze,  milyen
   halállal fog meghalni.
   Jn 12,20-33

   Elmélkedés:

   Eljött az óra
   A  nagyböjti  vasárnapok  evangéliumai  folyamatosan  vezetnek   bennünket
   Krisztus küldetésének titka, szenvedése és megváltó halála titka felé.  Ma
   újabb állomáshoz érkeztünk, Jézusnak a  nép előtt, a nagyobb  nyilvánosság
   előtt mondott  utolsó  beszédéhez.  A  beszédet  a  jeruzsálemi  bevonulás
   elbeszélése előzi  meg Szent  János  evangéliumában (Jn  12,12-19),  amely
   történet valójában nyitott marad. Mi  történik ezután? Hogyan változik  az
   ünnepélyes, királyi bevonulás eseménye  kereszthordozássá? Hová tűnnek  el
   az ujjongó  emberek,  és honnak  kerülnek  elő azok,  akik  Jézus  életére
   törnek?

   A jeruzsálemi bevonulás  leírása azzal zárul,  hogy a farizeusok  keserűen
   állapítják  meg,  hogy   eddigi  próbálkozásaik  Jézus   elhallgattatására
   kudarcot vallottak, Jézus továbbra is  népszerű, mindenki őt követi  (vö.:
   Jn 12,19). A ujjongó tömeget  látva vélekedésük igaznak bizonyul,  amelyet
   még  az  is  fokoz,  hogy  nem  csupán  a  zsidók  körében  tisztelik   őt
   Messiásként, hanem még a Jeruzsálemben  tartózkodó pogányok, a görögök  is
   őt keresik,  őt akarják  látni, ahogyan  erről a  mai evangéliumi  szakasz
   elején olvastunk.  Arról ugyan  nem tudunk  meg semmit  a leírásból,  hogy
   teljesült-e kívánságuk, de jelenlétük  és keresésük alkalmat ad  Jézusnak,
   hogy minden embernek szóló küldetéséről tanítson.

   János evangéliumában  többször találkozunk  azzal, hogy  Jézus  ellenfelei
   hiába próbálkoznak,  hiába  akarnak  rá kezet  emelni,  hiába  akarják  őt
   bántalmazni, nem tudják elfogni, mert „még  nem jött el az ő órája”  (vö.:
   Jn 8,30 és Jn  9,20). E sajátos  kijelentések ellenpontjaként mondja  most
   Jézus a következőt: „Eljött  az óra, hogy  megdicsőüljön az Emberfia”  (Jn
   12,23). Elérkezett  a megváltás  ideje. Elérkezett  annak az  ideje,  hogy
   Krisztus teljesítse küldetését. Mi az ő feladata? Milyen küldetést  kapott
   az Atyától? Azt, hogy feláldozza, odaadja életét. Erről az önfeláldozásról
   mondja a búzaszemről szóló hasonlatot, amelynek értelmében halála új  élet
   kezdte lesz. Új élet kezdete az ő számára a húsvéti feltámadás által és új
   élet  kezdete   számunkra  is,   akik   hiszünk  megváltó   halálában   és
   feltámadásában.

   Jézusnak ebben az  utolsó beszédében  is megfigyelhetjük  azt, ami  minden
   cselekedetének irányítója:  ő a  mennyei Atya  engedelmes Fia.  Engedelmes
   fiúként elhagyja az  Atya házát, majd  küldetésének teljesítését  követően
   visszatért az Atya házába. Visszatérésének pillanata az, amikor a  mennyei
   Atya a  kereszten  magához  öleli. Élete  példa  számunkra,  akik  tékozló
   fiúként elhagyjuk az  atyai házat,  megtagadjuk Isten  szeretetét, majd  a
   bűnös élet miatti teljes megsemmisülésünket átélve visszakívánkozunk Isten
   szeretetének közelébe.  Felidézzük  magunkban  a jóságos  Isten  arcát  és
   felébred bennünk a vágy, hogy lássuk, újra lássuk őt. Az Isten-látás vágya
   annak a jele, hogy szakítani akarunk a bűnnel.

   A lassan végéhez közeledő nagyböjti időszak lehetőséget adott nekünk, hogy
   megfogalmazzuk vágyainkat: Látni  szeretnénk Jézust. Hallgatni  szeretnénk
   Jézus szavát, amely örök életre vezet. Követni szeretnénk Jézust, mert  az
   általa mutatott  úton  juthatunk  el  a mennyei  Atyához.  Eljött  az  óra
   számunkra, hogy  a  szenvedő  Krisztus  mellé  állva  felvegyük  mi  is  a
   keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Eljött az óra, hogy
   megismerjük Isten szeretetét.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Szívünk  nemes  szándékával keresünk  téged,  mert
   evangéliumodban felismertük az örök élet tanítását. Az evangélium  szerint
   élve akarunk  követni téged,  mert  egyedül a  te tanításod  és  személyed
   követésre méltó. Nem adjuk életünket látszat-igazságok szolgálatára, hanem
   evangéliumod  teljes  igazságát,  mint  igazi  örömhírt  akarjuk  hirdetni
   azoknak, akik tévedéseik  után életünk értelmét  keresik. Ismerjék fel  ők
   is, hogy te vezetsz bennünket az  örök üdvösségre! Segíts minket, hogy  az
   evangéliumhoz méltóan éljünk!