[Evangelium] 2012-06-17

[Evangelium minden nap]

   2012. június 17. – Évközi 11. vasárnap

   Abban az időben Jézus  ezt mondta a tömegnek:  „Isten országa olyan,  mint
   amikor az ember  magot vet a  földbe. Utána akár  alszik, akár ébren  van,
   éjjel vagy nappal,  a mag  kicsírázik és  szárba szökken,  maga sem  tudja
   hogyan. A föld magától  hoz termést: Először  szárat, aztán kalászt,  majd
   telt szemet a kalászban.  Mikor pedig a termés  engedi, az ember  mindjárt
   fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
   Majd   folytatta:   „Mihez   hasonlítsuk   az   Isten   országát?   Milyen
   példabeszéddel szemléltessük?  Olyan,  mint  a  mustármag,  amely,  amikor
   elvetik a  földbe,  kisebb  minden  más magnál  a  földön.  Mikor  azonban
   elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
   úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
   Sok hasonló  példabeszédben  hirdette  nekik  az  igét,  mert  így  tudták
   megérteni. Példabeszéd nélkül  nem szólt hozzájuk.  Mikor azonban  egyedül
   volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
   Mk 4,26-34

   Elmélkedés:

   Kétféle látásmód
   Egy történet szerint, amikor egy embernek felnőtt a két fia,  elhatározta,
   hogy elküldi őket világot látni és tapasztalatokat szerezni. Magához hívta
   az idősebbet és ezt  mondta neki: Fiam,  menj el ebbe  és ebbe a  városba,
   legyél ott  néhány  napig,  figyeld  meg, hogyan  élnek  és  dolgoznak  az
   emberek, beszéljél velük,  aztán amikor hazatérsz,  beszámolsz nekem és  a
   testvérednek. A fiú hallgatott  az apjára és útnak  indult. Másnap az  apa
   magához hívta  fiatalabb  fiát és  a  következőket mondta  neki.  Fiam,  a
   bátyádat is  elküldtem világot  látni, te  pedig menj  el ebbe  és ebbe  a
   városba, legyél ott néhány napig,  figyeld meg, hogyan élnek és  dolgoznak
   ott az emberek, beszéljél velük, aztán amikor hazatérsz, beszámolsz  nekem
   és a  testvérednek. Egy  jó hét  múlva, amikor  mind a  két fiú  hazatért,
   hármasban leültek,  hogy elmondják  és  meghallgassák a  beszámolókat.  Az
   idősebbik így beszélt:  Apám, nem  jó helyre küldtél,  sok rosszat  láttam
   abban  a  városban.  Az  emberek   nem  szeretnek  dolgozni,  sokan   csak
   koldulásból élnek. Elhanyagolják a tereket és utcákat, elszáradnak virágok
   és a fák. Aztán még sokáig sorolta, hogy mennyi rosszat tapasztalt. Miután
   befejezte a fiatalabbik  is elkezdte beszámolóját.  Apám, engem nagyon  jó
   helyre küldtél, barátságos emberekkel találkoztam, a tehetősebbek  segítik
   a szegényeket, nem csak maguknak gyűjtenek, hanem a városukat is szépítik.
   És még  sokáig  sorolta,  hogy  mennyi  ját  látott.  Az  apa  figyelmesen
   végighallgatta mindkét  fiát,  aztán  a végén  felnevetett:  Ugyanabban  a
   városban voltatok mind a ketten.

   Ezt a  kis történetet  juttatta  eszembe a  mai evangélium,  amelyben  két
   példabeszédet hallottunk Jézustól.  Mindkét példázat  az Isten  Országáról
   szólt, amely  kicsiny  magként kezdi  életét,  s aztán  az  ember  számára
   titokzatos módon,  de  valójában az  isteni  közreműködésnek  köszönhetően
   állandóan  növekszik.  Sokan  talán  nem  látják  ezt  a  növekedést.  Nem
   érzékelik, hogy Isten jósága  jelen van a világban  és nem veszik észre  a
   lelki fejlődés jeleit. Ők bizonyára  úgy gondolják, hogy az isteni  üzenet
   hirdetése nem  hoz  gyümölcsöt  az emberi  szívekben,  és  állandóan  csak
   keseregnek, hogy  az Egyház  nem tudja  felmutatni napjainkban  azokat  az
   értékeket, amelye  biztos támpontot  jelentenek  az emberek  életében.  Ők
   azok,  akik   fiatalkorukban  és   később   is  állandóan   csak   keresik
   életcéljukat, de  sosem  találják meg  azt.  Ezzel szemben  mások  egészen
   másként látják  a világot.  Nap mint  nap észreveszik,  hogy mivel  segíti
   őket, családjukat vagy  a környezetükben  élőket a jó  Isten kegyelme.  Ők
   észreveszik a  csendben  történő  lelki  növekedést,  mert  nem  látványos
   eredményeket várnak. Ők magukat akarják jó talajnak előkészíteni az isteni
   tanítás befogadására  és  készségesen  követik  azokat  az  útmutatásokat,
   amelyekben felismerik Isten vezetését. Ők látják, hogy az Egyház közössége
   képes a szüntelen megújulásra, és észreveszik a Szentlélek működése nyomán
   fakadó virágokat. Ők  felismerik életük célját  és értelmét, mert  Istenre
   merik bízni magukat.

   Kétféle  látásmód,  kétféle   gondolkozásmód,  kétféle  életvitel.   Pedig
   mindannyian ugyanabban a csodálatos világban élünk, mindannyiunknak  éppen
   annyi éltető  napfényt ad  az Isten,  mindannyiunkra ugyanúgy  esik  Isten
   áldásaként a jótékony eső.  Igaz, mindezt mások  talán így mondanák:  Mind
   ugyanabban az elátkozott világban  élünk, mindannyiunkat ugyanúgy éget  az
   Isten napja,  mindannyiunkra ugyanúgy  esik a  soha meg  nem állni  akaró,
   fránya eső. Kétféle látásmód, kétféle életvitel. Pedig a magot, a jó magot
   mindenki szívébe  elülteti  az  Isten.  Csak  rajtam  múlik,  hogy  örökre
   eltemetem magamban,  vagy termést  hozok. Rajtam  múlik, hogy  növekszik-e
   bennem, s általam Isten Országa.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,  Jézus  Krisztus!  A  te  hívásodra  vállalkozunk  az   igehirdetés
   feladatára, amelyet mindenkor a  te nevedben szeretnénk végezni.  Bátoríts
   bennünket,  hogy  akkor  is  folytassuk  szolgálatunkat,  ha  az  eredmény
   csekély. Ha hűséggel teljesítjük  kötelességünket, nincs okunk  félelemre,
   mert isteni közreműködésed eredményt hoz, gyümölcsöt fakaszt. Légy  velünk
   és kísérjen minket áldásod, hogy az evangélium igazságának hirdetése által
   növekedjék az Isten Országa! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz  méltóan
   éljünk!