[Evangelium] 2012-06-10

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Jún. 10., V, 01:00:00 CEST


   2012. június 10. – Vasárnap, Úrnapja, Krisztus szent testének és vérének
   ünnepe

   A kovásztalan kenyerek  ünnepének első  napján, amikor  a húsvéti  bárányt
   feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk,
   hogy  elkészítsük  számodra  a   húsvéti  vacsorát?”  Erre  elküldte   két
   tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott  egy
   emberrel, aki vizeskorsót  visz. Kövessétek  őt, aztán  ahová bemegy,  ott
   mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás,
   ahol a  húsvéti vacsorát  tanítványaimmal  elfogyaszthatom? Ő  mutat  majd
   nektek egy étkezésre berendezett,  tágas, emeleti termet. Ott  készítsétek
   el nekünk.” A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak,
   ahogy megmondta;  és  elkészítették  a húsvéti  vacsorát.  Vacsora  közben
   kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta
   nekik: „Vegyétek, ez  az én testem.”  Majd fogta a  kelyhet, hálát  adott,
   odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez  az
   én vérem, a  szövetségé, amely sokakért  kiontatik. Bizony mondom  nektek:
   nem iszom többé a szőlő terméséből addig  a napig, amíg az újat nem  iszom
   az   Isten   országában.”   Ezután    zsoltárt   énekelve   kimentek    az
   Olajfák-hegyére.
   Mk 14,12-16. 22-26

   Elmélkedés:

   Hitünk szent titka
   A gazdasági válság kezdete óta  világszerte mindennapossá váltak az  utcai
   tüntetések,   amelyekről   rendszeresen   hírt   hallunk.   Általában   az
   elégedetlen, mármint  a  jövedelmükkel  elégedetlen  emberek  vonulnak  az
   utcára magasabb  fizetést követelve.  Más  esetekben az  utcai  tüntetések
   politikai vonatkozásúak, vagy egy társadalmi problémára akarják felhívni a
   figyelmet a szervezők, illetve a résztvevők. Az ilyen utcai  megmozdulások
   sokszor megmaradnak  a békés  felvonulás szintjén,  máskor azonban  sajnos
   elszabadulnak  az  indulatok  és  akár  napokra  vagy  hetekre  csatatérré
   változtatnak egy várost komoly anyagi  károkat okozva, s főként  veszélyes
   sérüléseket okozva embereknek.

   Évente két alkalommal a katolikus hívők  is az utcára vonulnak papjaik  és
   püspökeik  vezetésével,  de  ezek  a  rendezvények  különböznek  az  imént
   említettektől. A  vallásos emberek  nem fizetésemelést  követelnek és  nem
   politikai véleményüket  akarják kifejezni,  hanem egészen  más  szándékkal
   lépnek ki a  templom falai  közül. A  húsvéti feltámadási  körmenet és  az
   úrnapi körmenet  külsőleg  talán  hasonlít  egy  békés  felvonuláshoz,  de
   egészen más a szándéka. Hitünk alapját, életünk forrását, Jézus  Krisztust
   mutatjuk meg a világnak, aki  valóságosan jelen van az  Oltáriszentségben.
   Őt visszük  a  körmeneten,  hogy  áldja  meg  a  világot,  városainkat  és
   falvainkat, ő áldjon meg bennünket. A körmenettel nem a feltűnést keressük
   és nem a közlekedést akarjuk megzavarni, hanem szeretnénk megmutatni, hogy
   Isten jelen van köztük, jelen van a világban.

   A mai  ünnep evangéliumában  az utolsó  vacsorán történtekről  hallottunk,
   amikor Jézus a kenyeret  saját testeként adta  apostolainak, majd pedig  a
   bort  saját  véreként  adta  nekik  meghagyván,  hogy  cselekedetét  az  ő
   emlékezetére ismételjék meg. Az Egyház  az Úr kívánságának a  szentmisében
   tesz eleget, amikor a  felszentelt pap Krisztus  személyében és az  Egyház
   nevében átváltoztatja a kenyeret és a bort az Úr Jézus testévé és  véréve.
   A szentmise lényegét sajnos még a felnőtt hívők közül is sokan félreértik,
   amikor azt gondolják, hogy a  mise az utolsó vacsora megjelenítése,  annak
   megismétlése, amit Krisztus ezen az apostolaival elköltött étkezésen tett.
   Valójában azonban a  szentmise Jézus  keresztáldozatának a  megjelenítése,
   hiszen a  mi  Urunk  a  kereszten  adta  oda  visszavonhatatlanul  önmagát
   Istennek és  nekünk.  Felajánlása  ebben  az  értelemben  Istennek  értünk
   bemutatott áldozat  volt.  A  szentmisében  tehát  mindenekelőtt  Krisztus
   keresztáldoztára emlékezünk, valamint az  ő feltámadására is, amely  annak
   jele, hogy az  Atya elfogadta az  ő áldozatát. Ha  ezen a  gondolatmeneten
   továbbhaladunk, rögtön  megértjük,  hogy a  szentmisén  való  részvételünk
   akkor teljes, ha nem csupán emlékezésnek és ünneplésnek tartjuk azt, hanem
   Krisztus áldozatához  odatesszük a  mi áldozatunkat  is, azaz  felajánljuk
   önmagunkat Istennek. A szentmise ugyanis nem csupán a miséző pap áldozata,
   hanem minden hívő áldozata is, hiszen a pap mind a maga, mind a résztvevők
   nevében mutatja be ezt az áldozatot.

   A szentmise fontos mozzanata, amikor  az átváltoztatott kenyérre és  borra
   mutatva elhangzik  a következő:  Íme, hitünk  szent titka.  Oltáriszentség
   hitünk  szent  titka.  Az  átváltoztatott  kenyérbe  és  borban   Krisztus
   valóságosan és titokzatosan  jelen van.  Erre a titokra  figyelünk, ezt  a
   titkot  ünnepeljük.  A  XVI.  Benedek  pápa  által  meghirdetett  és  idén
   októberben kezdődő  Hit  éve jó  alkalom  lesz számunkra,  hogy  hitünkben
   megerősödjünk. Készüljünk a Hit évére már most azzal, hogy hitünknek ezt a
   csodálatos titkát és a benne rejlő csodálatos erőt újra felfedezzük.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,   Jézus   Krisztus!   Hittel   valljuk,   hogy   jelen   vagy    az
   Oltáriszentségben, amely  az örök  élet  kenyere számunkra.  E  titokzatos
   kenyér a te  áldozatodat teszi jelenvalóvá,  hogy lelkünk tápláléka  légy.
   Élj bennünk Szent Tested  által, hogy életünket a  te szolgálatodra és  az
   evangélium hirdetésére szenteljük. Úgy akarunk élni, ahogyan te éltél,  és
   úgy akarunk szeretni mindenkit, ahogyan te szeretsz minket. Segíts minket,
   hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról