[Evangelium] 2012-01-04

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2012. Jan. 4., Sze, 01:00:00 CET


   2012. január 4. - Szerda

   Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és  mihelyt
   meglátta  Jézust,  amint  közeledett,  így  szólt:  „Nézzétek,  az   Isten
   Báránya!” Két tanítványa  hallotta, hogy  (János) ezt  mondta, és  követni
   kezdte  Jézust.   Amikor  Jézus   megfordult,  s   látta,  hogy   követik,
   megkérdezte: „Mit  kívántok?”  Azok  ezt felelték:  „Rabbi  –  ami  annyit
   jelent, hogy  Mester –  hol  laksz?” „Jöjjetek,  nézzétek meg!”  –  mondta
   nekik. Elmentek  tehát vele,  megnézték,  hogy hol  lakik, és  aznap  nála
   maradtak. Ez a tizedik óra körül  volt. A kettő közül, akik hallották  ezt
   Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére.
   Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a
   Messiást, vagy  más  szóval  a  Fölkentet”,  és  elvitte  Jézushoz.  Jézus
   rátekintett, és így szólt hozzá: „Te  Simon vagy, János fia, de  Kéfásnak,
   azaz Péternek fognak hívni.”
   Jn 1,35-42

   Elmélkedés:

   Az  előző  napokban  Keresztelő   János  tanúságtételéről  hallottunk   az
   evangéliumban, ami a mai rész szerint el is éri hatását, hiszen János  két
   tanítványa Jézus  nyomába szegődik.  A két  tanítvány közül  csak  Andrást
   nevezi meg  az evangélium,  aki  nem sokkal  ezután testvérét,  Pétert  is
   elviszi Jézushoz. A  másik tanítvány pedig  maga János evangélista  lehet,
   aki az evangéliumban  sosem nevezi  meg magát, de  a történetből  látszik,
   hogy csak olyan ember írhatta le, aki személyesen átélte. Érdekes, hogy  a
   tanítványok  először  mennyire  bátran   indulnak  el  a  számukra   eddig
   ismeretlen Jézus  után, de  aztán bátorságuk  hamar elillan,  mert  amikor
   Jézus megkérdezi tőlük, hogy  mit akarnak, zavarodottságukban csak  annyit
   tudnak kérdezni, hogy hol lakik Jézus. A történet példa számunkra is, hogy
   mások tanúságtételét  hallgatva  megtalálhatjuk az  Urat.  Bátran  nyomába
   szegődhetünk és társai, sőt tanítványai lehetünk. De a tanítványsághoz  az
   is hozzátartozik, hogy másokkal is megismertessük Jézust és hozzá vezessük
   az embereket.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd  be szívem sötétségét, és adj  nekem
   igaz hitet, biztos reményt és  tökéletes szeretetet, érzéket és  értelmet,
   Uram, hogy megtegyem a te szent és igaz parancsodat.
   Assisi Szent Ferenc


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról