[Evangelium] 2012-01-02

[Evangelium minden nap]

   2012. január 2. - Hétfő

   Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek
   hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta,
   nem  tagadta,  hanem  megvallotta:  „Nem  én  vagyok  a  Messiás.”   Ezért
   megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” –  felelte.
   „A próféta vagy?” Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor
   ki vagy?  Mert választ  kell  vinnünk azoknak,  akik küldtek  minket.  Mit
   mondasz magadról?” János ezt felelte:  „A pusztában kiáltó hangja  vagyok:
   Egyengessétek az Úr  útját”, amint  Izajás próféta mondta.  A küldöttek  a
   farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték:  „Miért keresztelsz hát, ha  nem
   te vagy a Messiás, sem Illés,  sem pedig a próféta?” János így  válaszolt:
   „Én csak vízzel keresztelek.  De köztetek áll az,  akit nem ismertek,  aki
   utánam jön, s  akinek még  a saruszíját  sem vagyok  méltó megoldani.”  Ez
   Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
   Jn 1,19-28

   Elmélkedés:

   Amikor Keresztelő Jánost  kilétéről kérdezik  a küldöttek,  ő először  azt
   mondja el,  hogy nem  ő  a Messiás,  hiszen  sokan gondolhatták  ezt  róla
   cselekedetei és  szavai  alapján.  Ezt  követően  János  az  utána  érkező
   Messiásról tesz  tanúságot,  azaz  nem magáról  kezd  el  beszélni,  hanem
   Jézusra  irányítja  a  kérdezők   figyelmét.  János  saját  személyét   és
   küldetését tehát a Jézushoz való viszonyában látja. Vajon ha  megkérdeznek
   minket, hogy kik  vagyunk, miért  feledkezünk meg arról,  hogy a  Jézussal
   való kapcsolatunkból kiindulva beszéljünk magunkról? Keresztényként  éppen
   a Jézussal való személyes viszony  határozza meg és alakítja  folyamatosan
   személyiségünket. Akkor járunk jó  úton, ha Keresztelő Jánoshoz  hasonlóan
   mi is arra  törekszünk, hogy  mi magunk kisebbedjünk  és Jézus  növekedjen
   bennünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Milyen  nagy  a  te  irgalmasságod,  Krisztus  Urunk,  milyen  nagy  a  Te
   jóindulatod  és  jóságod,  hiszen  megengeded,  hogy  Isten   jelenlétében
   imádkozzunk és Őt Atyánknak nevezzük! Ahogy Te Isten Fia vagy, úgy  minket
   is fiaknak hívnak.
   Saját magától senki sem merte volna imájában ezeket a szavakat  használni,
   arra volt szükség, hogy Te magad bátoríts erre.
   Ó Jézus,  emlékeztess,  hogy  amikor  Istent  Atyánknak  szólítjuk,  Isten
   gyermekeként viselkedjünk!  Ha nekünk  örömünk  telik Atyánkban,  neki  is
   kedvét kell találnia bennünk. Atyánk, hadd legyünk templomod, amelyben  az
   emberek felismerik jelenlétedet!
   Szent Ciprián