[Evangelium] 2011-09-04

[Evangelium minden nap]

   2011. szeptember 4. – Évközi 23. vasárnap

   Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik
   ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád,
   megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy
   vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a
   dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a
   hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy
   vámos.
   Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a
   mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
   És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a
   földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten
   vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”
   Mt 18,15-20


   Elmélkedés:
   Testvéri szembesítés
   Mint városunk plébánosát, engem is meg szoktak hívni minden évben az
   óvodai ballagásra. Mindig szívesen elmegyek az ilyen ünnepségre, hogy
   találkozzak a gyerekekkel, akik az iskolában majd a többi tantárgy
   mellett hittant is fognak tanulni. A gyerekek ilyenkor szép műsort
   adnak, hogy megmutassák szüleiknek és a vendégeknek, hogy mit tanultak
   az óvodai évek során, s lám, annyira okosak már, hogy elkezdhetik a
   komolyabb tanulást az iskolában. A kis óvodások elbúcsúznak kisebb
   társaiktól és az óvó néniktől, és persze az óvó nénik is búcsút vesznek
   tőlük. Az egyik ilyen ballagás alkalmával az óvó néni személyre szóló,
   rövid levelet írt minden gyermeknek, amelyet fel is olvasott mindenki
   előtt. A levelekben mindenkinek felsorolta dicséretet érdemlő jó
   tulajdonságait, de a hibáikról sem feledkezett meg. Kedves szavakkal
   igyekezett őket jó irányba terelni, és semmi sértő nem volt szavaiban.
   Biztos vagyok benne, hogy nem csak akkor, a szülők és vendégek előtt
   mondta el a gyerekeknek a hibáit, hanem korábban négyszemközti
   beszélgetésekkel is igyekezett őket segíteni abban, hogy kijavítsák
   hibáikat. Úgy gondolom, hogy a figyelmeztetésnek ez egy helyes módja,
   mert nem megszégyeníteni akarja a gyermeket, hanem elindítani a javulás
   útján.
   A figyelmeztetésnek egészen más módjával találkozunk naponta a
   híradásokban, amikor egy-egy ember bűneit nyilvánosságra hozzák, ha
   egyáltalán ez még figyelmeztetésnek nevezhető. A cél ugyanis itt
   tulajdonképpen az, hogy lebuktassák az illetőt és fejére olvassák
   bűneit. De vajon ez visszatartja őket vagy másokat a hasonló
   bűncselekményektől? Vajon őszinte megbánást tanúsítanak ezek a nagy
   nyilvánosság előtt megszégyenített emberek? Vajon elindulnak a javulás
   útján? Erős kételyeim vannak, mert még nem hallottam olyanról, hogy e
   személyek megbánták vagy jóvátették bűnüket. Inkább újra és újra azt
   halljuk tőlük, hogy mindenben a törvények szerint jártak el és semmiben
   sem érzik felelősnek magukat. És mindjárt tegyük hozzá azt is, hogy a
   társadalom elszámoltatást követelő igényének megfelelni kívánó
   újságírók sok esetben ártatlan embereket hurcolnak meg, akik valójában
   áldozatai ennek a „nagy igazságfeltárásnak”.
   Hogyan lehet valakit szembesíteni a hibáival? Két példát említettem
   ezzel kapcsolatban, az óvó néni feddését és a nagy nyilvánosság erejét.
   Tulajdonképpen mindkettő esetében arról van szó, hogy a hibázót, a
   bűnöst szembesítjük azzal, amit tett. Az egyiknél jó esélyt látok a
   javulásra, a másiknál egyáltalán nem. Mindenkinek meghagyom a
   szabadságot, hogy eldöntse, vajon melyik nevezhető krisztusi,
   evangéliumi, keresztényi megoldásnak.
   A mai vasárnap evangéliumában Jézus egyértelmű útját mutatja meg a
   testvéri feddésnek, amely elérheti igazi célját, tudniillik azt, hogy a
   bűnös letérjen helytelen útjáról. Érdemes odafigyelnünk a fokozatosság
   elvére! Jézus nem azt mondja, hogy ha testvéred vétkezik ellened,
   azonnal jelentsd fel vagy jelentesd meg az újságban. Gyengeségeire,
   hibáira figyelmeztetni a másikat csak nagy tapintattal, óvatosan lehet.
   Nem arra kell törekedni, hogy a fejére olvassuk a bűneit, hanem ő maga
   lássa be, hogy amit tesz, az helytelen. Senkinek sem esik jól az ilyen
   figyelmeztetés, mert nehéz észrevenni a másik jószándékát szeretetét.
   Befejezésül még szeretném azt is megemlíteni, hogy bár sok esetben nem
   vezet eredményre a szeretetteljes figyelmeztetés, sőt még az is
   előfordulhat, hogy harag lesz belőle, de mindennek ellenére nem
   mondhatunk le róla. Igenis keresztényi kötelességünk az, hogy
   figyelmeztessünk másokat, ha letérnek a helyes útról és olyan dolgokat
   tesznek, amelyek mások érdekeit vagy éppen a közösség érdekeit sértik.
   És ezt talán legfőképpen azért kötelességünk megtenni, mert ezekkel a
   bűnökkel az ember nem csak másoknak okoz kárt, hanem saját magának is
   azáltal, hogy üdvösségét sodorja veszélybe. Legyen bennünk mindig igazi
   szeretet, amikor másokat az üdvösség útjára szeretnénk visszatéríteni
   és ezt csak akkor tegyük, ha nem csak farizeusi módon vagyunk jobbak
   másoknál!
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni.
   Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s
   kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon
   szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és
   megbocsátó minden emberhez.