[Evangelium] 2011-10-19

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Okt. 19., Sze, 01:00:02 CEST


   2011. október 19. – Szerda

   Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Gondoljátok meg: Ha tudná
   a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni  házába.
   Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem
   is gondoljátok.”
   Péter megkérdezte: „Uram,  csak nekünk  mondod ezt  a példabeszédet,  vagy
   mindenkinek?” Az  Úr így  válaszolt: „Ki  a  hű és  okos sáfár,  akit  ura
   szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
   Boldog az  a  szolga, akit  hazatérő  ura ebben  a  tevékenységben  talál.
   Bizony, mondom nektek, hogy  minden vagyonát rábízza. De  ha a szolga  azt
   mondja magában:  „Uram bizonyára  késni  fog”, és  elkezdi verni  a  többi
   szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, és megérkezik ennek a
   szolgának az ura olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor
   nem  gondolja,  bizony  kegyetlenül  megbünteti,  és  a  hűtlenek  sorsára
   juttatja. Az a szolga,  aki ismeri ura akaratát,  de nem áll készen,  hogy
   akarata szerint járjon el, sok verést  kap. Aki azonban nem ismeri, s  így
   tesz olyat,  amiért büntetést  érdemel, csak  kevés verést  kap. Mert  aki
   sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól  többet
   kérnek számon.”
   Lk 12,39-48

   Elmélkedés:

   Nem csak  a  gazdának,  de  a szolgának  is  megvan  a  maga  felelőssége.
   Hűségesen kell  teljesítenie mindazt,  amit ura  rábíz, mert  akire  sokat
   bíztak, attól többet is kérnek számon.  Isten azt a feladatot bízza  ránk,
   hogy  közreműködjünk  szándékainak  megvalósulásában  a  világban  és   az
   egyházban. Követendő példánk maga Jézus, az Atya alázatos szolgája, aki  a
   végsőkig, a  keresztig hűséges  marad küldetéséhez,  megteszi, amit  Atyja
   kíván tőle.  Engedelmessége jutalmaként  részesül  a feltámadásban.  A  mi
   szolgaságunk nem  rabszolgaságot  jelent,  amely  elvenné  szabadságunkat,
   hanem  szolgálatot,  amely   kitart  a  hűségben.   Isten  szolgáiként   a
   szenvedéseken és a próbatételeken keresztül juthatunk be Isten  Országának
   dicsőségébe.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Kérünk, Urunk, Istenünk, taníts meg  bennünket arra; hogy helyesen  kérjük
   tőled azt, ami javunkra szolgál! Te kormányozd életünk hajóját magad felé,
   minden viharvert  lélek csendes  kikötője! Mutasd  meg az  irányt,  amerre
   mennünk kell!  Újítsd  meg  bennünk az  engedelmesség  lelkületét!  Lelked
   zabolázza meg féktelen érzékeinket! Vezess el és adj erőt ahhoz, ami  igaz
   javunk: hogy megtartsuk törvényeidet, és minden tevékenységünkben  folyton
   örvendjünk a te  csodálatos és felüdítő  jelenlétednek! Tiéd minden  szent
   dicsérete és magasztalása mindörökké.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról