[Evangelium] 2011-10-16

[Evangelium minden nap]

   2011. október 16. – Évközi 29. vasárnap

   Abban az  időben a  farizeusok  félrevonultak és  megtanácskozták,  hogyan
   tudnának belekötni Jézus szavaiba. Majd odaküldték hozzá tanítványaikat és
   a Heródes-pártiakat a  következő kérdéssel: „Mester!  Tudjuk, hogy  igazat
   beszélsz, és  az Isten  útját az  igazsághoz híven  tanítod, és  nem  vagy
   tekintettel az emberek személyére. Mondd hát meg nekünk, mi a  véleményed:
   Szabad-e  adót  fizetni  a  császárnak  vagy  nem?”  De  Jézus  felismerte
   gonoszságukat, és így  szólt hozzájuk: „Miért  kísértetek, ti  képmutatók!
   Mutassátok csak meg az adópénzt!”  Aztán megkérdezte tőlük: „Kinek a  képe
   és a  felirata ez?”  Azok azt  felelték: „A  császáré.” Erre  ő így  szólt
   hozzájuk: „Akkor  hát  adjátok meg  a  császárnak,  ami a  császáré  –  az
   Istennek pedig, ami az Istené!” Ennek hallatára elcsodálkoztak, otthagyták
   őt, és elmentek.
   Mt 22,15-21

   Elmélkedés:

   Ami az Istené
   Bár sokszor  ígérték  már  a  magyar  adórendszer  egyszerűsítését,  ennek
   megvalósítása még  várat  magára. Egyszerű  ember  aligha igazodik  ki  az
   adótörvények dzsungelében, sőt, néha még az adószakértők sem naprakészek a
   témában. Az  adószabályok  ugyanis  évről  évre,  vagy  akár  évközben  is
   állandóan változnak, egyes  adófajták megszűnnek, mellette  pedig új  adók
   kerülnek bevezetésre. Az  állam által megszabott  adókat be kell  fizetni,
   vagy legalábbis  be  kellene,  mert sokan  próbálnak  ügyeskedni,  például
   azzal,  hogy   külföldi,   kedvezőbb   adózású   országokba,   úgynevezett
   adóparadicsomokba   irányítják   pénzüket.    Adócsalókról   és    hasonló
   bűncselekményeket  elkövető   személyekről   szinte  naponta   hallunk   a
   híradásokban. Aki  becsülettel  befizeti az  adót,  az is  sokallja  annak
   mértékét, mert adót fizetni általában nem szeretnek az emberek.

   Bár  más  tartalommal  és  hangsúllyal,  de  a  mai  evangéliumban  is  az
   adófizetésről van szó. A kérdés egyszerűen hangzik, s látszólag egyszerűen
   lehet rá válaszolni. „Szabad-e  adót fizetni a  császárnak vagy nem?”  (Mt
   22,17).  Az  egykori  zsidóság  körében  mindennapos  kérdés  lehetett,  s
   bizonyára sok  vitát  eredményezhetett  az igennel  és  a  nemmel  felelők
   között. Jézus azonban nem a  megszokott módon, nem egyszerű  egyetértéssel
   vagy elutasítással válaszol, s ennek oka van. Az adófizetéssel kapcsolatos
   kérdés hátterében az  áll, hogy  Jézus korában  a zsidók  országa a  Római
   Birodalom fennhatósága alatt állt, az adófizetés elfogadása a római uralom
   elfogadását jelentette, megtagadása pedig az idegen elnyomás elutasítását.
   A Jézusnak címzett kérdés  hátterében ügyes csapda  húzódik meg. Ha  Jézus
   azt válaszolja,  hogy  szabad  adót  fizetni  a  császárnak,  akkor  ezzel
   elismeri az idegen, elnyomó hatalmat, és ez sok zsidó emberből váltana  ki
   ellenszenvet. Ha viszont  nem helyesli  az adófizetést, akkor  ez a  római
   császár   elleni   lázadásnak   és   lázításnak   számítana.   A    csapda
   kikerülhetetlennek tűnik, bármit is válaszol a kérdezett, szavaiba könnyen
   beleköthetnek.

   Jézus  viszont  felismeri  a  kelepcét,  a  kérdezők  álnok  szándékát  és
   könnyedén tér  ki a  csapdahelyzetből: „Adjátok  meg a  császárnak, ami  a
   császáré –  az  Istennek pedig,  ami  az  Istené!” (Mt  22,21).  Két  apró
   finomságra figyeljünk  fel a  leleményes  válaszban. Egyrészt  arra,  hogy
   Jézus nem bátorítja azokat  a zsidó csoportokat,  amelyek a római  hatalom
   ellen lázítottak abban az időben. Lázadásuknak alapvetően vallási oka van.
   A mózesi Törvény  ugyanis egyértelműen rögzítette,  hogy az ember  egyedül
   Istennek szolgálhat és nem például egy idegen nemzet uralkodójának.  Jogos
   volt-e, hogy lelkiismereti kérdést csináltak az adófizetésből és az isteni
   törvényekre hivatkozva megtagadták a  földi hatalom irányába  kötelességük
   teljesítését? Jézus válaszából arra következtethetünk, hogy nem helyeselte
   ezt az  elképzelést,  a  fegyveres, erőszakos  ellenállást  pedig  egészen
   biztosan nem támogatta. Másrészt azt  is felfedezhetjük a válaszban,  hogy
   Jézus nem nyugszik bele jámbor módon az idegen hatalom elnyomásába,  tehát
   egyáltalán nem tekinthető felelete megalkuvásnak vagy beletörődésnek.

   Az evangéliumi  párbeszédben  szereplő  pénz, az  adópénz  a  császáré.  A
   pénzérmén az ő arcképe látható,  s ez jelzi, hogy  a pénz az ő  tulajdonát
   képezi. A pénz  tehát a  császáré. De kié  az ember?  Kihez tartozunk  mi,
   emberek? Ahhoz, akinek képét magunkon viseljük. Kinek a képe van  rajtunk?
   A szentírás szerint  Isten az  embert a saját  képére és  hasonlatosságára
   teremtette. Vajon hordozom-e arcomon Jézus arcát? Vajon odaadom-e  magamat
   Istennek, akinek  képét magamon  viselem? Jó  lenne, ha  meglátnánk  Jézus
   szavainak igazi értelmét és komolyan vennénk azt: Adjátok meg az  Istennek
   pedig, ami az Istené!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus! Bűneim elhomályosítják  isteni arcodat rajtam. Tisztítsd  meg
   szívemet és  lelkemet, hogy  tisztán tükrözhessem  vissza arcodat.  Segíts
   evilági kötelességei teljesítésében, de legfőképpen segíts abban, hogy  az
   Élet Urának adjam önmagamat, életemet!