[Evangelium] 2011-11-18

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Nov. 18., P, 01:00:02 CET


   2011. november 18. - Péntek

   Amikor Jézus  Jeruzsálemben tartózkodott,  bement a  templomba, és  kiűzte
   onnan a kereskedőket. Ezt mondta nekik: „Írva van: Az én házam az  imádság
   háza. Ti pedig rablóbarlanggá tettétek.”  Ott tanított azután mindennap  a
   templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek. De
   nem tudták eldönteni,  hogy mit tegyenek  vele, mert az  egész nép  odaadó
   figyelemmel hallgatta (tanítását).
   Lk 19,45-48

   Elmélkedés:

   Jézusról egyáltalán nem mondható, hogy csupán a szavak embere volt, hiszen
   cselekedeteivel és csodáival bizonyította Isten Országának eljövetelét. Ma
   mégis úgy áll előttünk, aki beszél, pontosabban tanít. Tanításának  célja,
   hogy hirdesse az Ország örömhírét.  A fogadtatás egészen különböző. Bár  a
   vezetők ellenséges füllel hallgatják és  az életére törnek, a nép  „odaadó
   figyelemmel” és  elragadtatva hallgatta  szavait.  E lelkesedés  titka  az
   lehet, amit ő maga többször  is egészen világosan elmond, hogy  tudniillik
   nem a maga tanítását  hirdeti az embereknek, hanem  azt mondja el, amit  a
   mennyei Atyától hallott, s amit az Atya rábíz. Az emberek megérzik, hogy e
   tanítás több mint  emberi szó. Jézus  által maga Isten  szól az  emberhez,
   hozzánk. Ne maradjon eredménytelen a szívünkhöz szóló igazság!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus,  nem  az evilági  országért  kérünk  téged,  amely
   mulandó és ideiglenes, hanem azért  az Országért imádkozunk hozzád,  amely
   örökké tart, amelyben nem lehet hiány  és gyöngeség, ahol a szép  angyalok
   színről színre jutnak és dicsérnek téged.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról