[Evangelium] 2011-11-09
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Nov. 9., Sze, 01:00:01 CET
2011. november 9. - Szerda, a Lateráni Bazilika felszentelése
Abban az időben: Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment
Jeruzsálembe. A templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot
árultak, valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort
font, és kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az
ökröket is, a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat
felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne
tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszébe jutott, hogy
írva van: „Emészt a házadért való buzgóság.”
A zsidók erre így szóltak: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket
teszed?” Jézus azt válaszolta: „Romboljátok le ezt a templomot, és én
három nap alatt fölépítem!” A zsidók azt felelték: „Negyvenhat esztendeig
épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?” Ő azonban
testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak
eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22
Elmélkedés:
Jézus saját testének lerombolásáról és annak felépítéséről beszél a mai
evangéliumban: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt
fölépítem!”. A beszéd jelentőségét mutatja, hogy ezeket a szavakat idézik
fel vádként kihallgatása során a főtanács előtt (Mt 26,61) és a kereszt
alatt is ezzel gúnyolják az arra járók (Mt 27,40). Az ószövetségben a
jeruzsálemi templom Isten jelenlétének a helye volt. Ezt a funkciót veszi
át a feltámadással Jézus teste, amit nem emberkéz alkotott. A feltámadt
Krisztus hirdeti, hogy Isten jelen van a világban. Jelen van mindenütt,
ahol ott van a Feltámadott. Krisztus Teste, az Oltáriszentség jelzi Isten
jelenlétét. De szintén nem emberkéz, hanem az isteni szándék építi az
Egyházat, Krisztus testét, amely Isten és ember találkozásának helye.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Ó Jézus Krisztus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az
isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely
elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és
oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére
el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy
hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.
________________________________
Aktuális:
Dr. Batthyány családjának naplói, krónikái 1907–1931
A Család Évében megjelenő kiadvány szerkesztői – dr. Salacz György
professzor, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának tanára és dr.
Puskely Mária szerzetestanár, aki több, nagyapámról, dr.
Batthyány-Strattmann Lászlóról, a „szegények orvosáról” megjelent mű
szerzője – önként vállalt, odaadó, hatalmas munkát végeztek. A 460 oldalas
könyv az 1907 és 1931 között írott családi naplókat és visszaemlékezéseket
foglalja magában. (Batthyány Bálint)
A kiadvány megrendelhető a Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadónál. Telefon:
94/513-191, E-mail: info at martinuskiado.hu, Webáruház: www.martinuskiado.hu
A könyv ára postaköltséggel 1.590 Ft (990 Ft + 600 Ft).
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról