[Evangelium] 2011-05-06

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Május. 6., P, 01:00:03 CEST


   2011. május 6. - Péntek

   Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis
   Tibériás-tavának a túlsó partjára. Nagy tömeg követte, mert látták a
   csodajeleket, amelyeket a betegeken végbevitt. Jézus fölment egy
   hegyre, és ott leült tanítványaival együtt. Közel volt húsvét, a zsidók
   ünnepe. Amikor Jézus fölemelte szemét, és látta, hogy nagy tömeg jön
   feléje, így szólt Fülöphöz: „Honnan vegyünk kenyeret, hogy legyen mit
   enniük?” Ezt pedig azért kérdezte, hogy próbára tegye, mert ő tudta,
   hogy mit fog tenni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy
   mindenki kapjon valami keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány,
   András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinél öt
   kenyér és két hal van, de mi ez ennyinek?” Jézus meghagyta:
   „Telepítsétek le az embereket!” Sok fű volt azon a helyen. Letelepedtek
   hát: szám szerint mintegy ötezren voltak csupán a férfiak. Jézus pedig
   vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta a letelepedett
   embereknek; ugyanígy (adott) a halból is, amennyit csak akartak. Amikor
   pedig jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot,
   hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét kosarat
   töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik
   ettek. Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus
   végbevitt, így beszéltek: „Ez valóban az a próféta, aki a világba jön.”
   Amikor Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni,
   hogy erőszakkal királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen
   egyedül.
   Jn 6,1-15


   Elmélkedés:
   A csodálatos kenyérszaporítás a Tibériás-tónál történik. Jézus kenyeret
   és halat ad az összegyűlt népnek. Feltámadása után ugyanezen a helyen
   történik a csodálatos halfogás (Jn 21,1-14). Amikor a halászó apostolok
   kiérnek a partra, Jézus hallal és kenyérrel fogadja őket.
   Mindkét csoda esetében az isteni cselekedet mellett észrevehetjük az
   emberi közreműködést is, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és két
   halat sokasítja meg Jézus illetve az apostoloknak ki kell vetniük a
   hálót, tehát dolgozniuk kell, hogy a csoda megtörténhessen.
   A feltámadt Jézus arra kér minket, hogy parancsának engedelmeskedve
   vessük ki mi is a hálót, az igehirdetés hálóját, hogy a feltámadás
   örömhíre minél több emberhez eljusson. Ahogyan az apostolok egész
   éjszaka hiába halásztak, ugyanígy az emberhalászat munkája és e
   területen végzett minden erőfeszítésünk eredménytelen lenne Jézus
   jelenléte és segítsége nélkül.
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy
   a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts
   engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a
   kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról