[Evangelium] 2011-06-24

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Jún. 24., P, 01:00:03 CEST


   2011. június 24. – Péntek, Keresztelő Szent János születése

   Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült.
   Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az
   Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy
   körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De
   anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve.” Azok megjegyezték: „Hiszen
   senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!” Érdeklődtek erre
   atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a
   szavakat írta rá: „János a neve.” Erre mindnyájan meglepődtek. Neki
   pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és
   magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat,
   és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki
   csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből?
   Hiszen nyilván az Úr van vele.” A gyermek pedig növekedett, lélekben
   erősödött és mindaddig a pusztában élt, amíg Izrael előtt nyilvánosan
   fel nem lépett.
   Lk 1,57-66. 80


   Elmélkedés:
   Mi lesz ebből a gyermekből? – kérdezik mindazok, akik részesei
   Keresztelő János csodás körülmények között történt születésének.
   Zakariás megnémulását, majd beszédképességének visszanyerését a
   születéskor az emberek isteni jelnek tartják, amely jelből azt a
   következtetést vonják le, hogy az Úr a gyermekkel van. Jogosan
   gondolják, hogy valami készülőben van. Hamarosan valami rendkívüli fog
   történni, ami Istennek lesz köszönhető. Ők még azt gondolják, hogy
   talán János személyéhez kötődik az isteni beavatkozás, s nem is sejtik,
   hogy még nála is nagyobb ember fog hamarosan a világra jönni. János
   születése feszült várakozást teremt, s előkészíti Jézus születését.
   Vajon én mennyire vagyok figyelmes és érzékeny az isteni jelekre?
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és
   kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek,
   rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd
   el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a
   hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és
   vezess el engem boldogságod birtoklására! Vezess el engem arra, hogy
   Téged mindenkinél és mindennél jobban szeresselek!

   ________________________________
   \
   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   Plébániánk Szent Veronika ifjúsági kórusa Takács Attila: Legyetek
   hajnali fény! című, II. János Pál pápa boldoggá avatására készült
   zeneművét adja elő 2011. június 25-én, szombaton 18 órai kezdettel a
   Budapest-Remetekertváros - Szentlélek plébánia templomában. Szeretettel
   hívlak benneteket!
   És még azt is elmondom, hogy a jó Isten mindig küld megerősítést. A
   múlt héten az Osservatore Romano vatikáni napilapban jelent meg egy
   írás az e-mailben érkező e-vangéliumról és az internetes evangelizáció
   sikeréről Magyarországon. Bármikor megjelenhetett volna, de éppen a
   pappá szentelésem évfordulójakor történt. Ezért tekintem a jó Isten
   ajándékának.
   Július elején lesz listánk 7. születésnapja. A szülinapra készülve arra
   kérlek benneteket, hogy hívjátok meg barátaitokat, hogy ők is legyenek
   az evangélium olvasói. Weboldalunkon a legkönnyebb a feliratkozás:
   www.evangelium365.hu
   Június 20-tól 30-ig minden napra felajánlom a Szívünkben mély nyomott
   hagyott (A-B-C kötet) könyvemet azoknak, akik ilyen módon segítenek az
   evangélium terjesztésében. Minden nap az aznapi feliratkozók közül
   véletlenszerűen megkérdezek egyet, hogy ki ajánlotta neki a
   evangéliumot, és az ajánló megkapja ajándékba a könyv mindhárom
   kötetét.
   Köszönöm, hogy terjesztitek az evangéliumot!
   Szeretettel: István atya


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról