[Evangelium] 2011-06-01

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Jún. 1., Sze, 01:00:02 CEST


   2011. június 1. - Szerda

   Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm
   volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az
   Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától
   fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja
   hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd
   hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az
   enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
   Jn 16,12-15


   Elmélkedés:
   A Szentlélek elvezet majd titeket a teljes igazságra – mondja Jézus a
   tanítványoknak. De milyen igazságról tesz tanúságot a Lélek, és hová
   vezeti az egyéneket és a közösséget?
   A teljes igazság, ahová Isten Lelkének vezetésével eljuthatunk, a
   Krisztusban való hit. Hit abban, hogy Ő az Isten Fia, akinek az a
   küldetése, hogy megismertesse a világban élő emberekkel az igaz Istent.
   Hit abban, hogy Jézusban a mennyei Atya mutatja meg magát nekünk, és
   személyében visszavonhatatlan szeretetét közli velünk. Hit abban, hogy
   Krisztus megváltó halála megszerezte nekünk az Istennel való
   kiengesztelődést és hit a feltámadás üdvözítő erejében. Ennek az
   igazságnak a része az is, hogy Jézus szenvedése eltörli bűneinket és
   számíthatunk az Atya irgalmára, ha tékozló és megtérő gyermekeiként
   visszatérünk hozzá. A teljes igazsághoz, amelyet a Szentlélek
   segítségével ismerünk és értünk meg, hozzátartozik, hogy Krisztus által
   eljuthatunk a mennyei Atyához, ahol az örök élet vár bennünket.
   Várom-e a Szentlélek eljövetelét és szeretném-e általa megérteni
   Krisztus tanítását, s megismerni mennyei Atyámat?
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Istenem, mindenható Atyám, neked ajánlom fel mindazt, amit ma tenni
   vagy szenvedni fogok. Hogy nagyobb dicsőségedre váljék, egyesítem azt
   Jézus végtelen érdemeivel, ajánlom magamat minden szentmisében, melyet
   ma a földkerekségén elmondanak, és azon szándékkal vagyok, hogy
   elnyerjem az összes búcsúkat, melyekben részesülhetek.
   Ó Asszonyom, ó Anyám, magamat egészen neked adom. Hogy bebizonyítsam
   önfeláldozásomat, neked adom és szentelem ma szememet, fülemet, számat,
   szívemet és magamat egészen és teljesen. S mivel így a Tied vagyok, ó
   jóságos Anya, óvj és védj meg engem, mint vagyonodat és tulajdonodat.

   ________________________________
   \
   Aktuális:
   Kedves barátaim!
   Felsőfokú angol nyelvvizsgával és angolról magyarra fordítás terén
   jelentős tapasztalattal rendelkező személyeket keresek, akik a nyár
   folyamán tudnának segíteni egy vallásos témájú könyv fordításában. Nem
   ingyen kérem. Kérem, hogy olyanok jelentkezzenek, akik nem rettennek
   meg 100 oldaltól.
   Jelentkezni nálam lehet a zalalovo at gmail.com címen.
   Köszönettel: István atya


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról