[Evangelium] 2011-07-04

[Evangelium minden nap]

   2011. július 4. - Hétfő

   Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult
   előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd
   rá kezedet, és életre kel” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt
   elment vele.
   Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról
   Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt
   gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus
   erre megfordult, ránézett, és így szólt: „Bízzál, leányom! Hited
   meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
   Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a
   lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány,
   csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus
   bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt
   azon az egész vidéken.
   Mt 9,18-26


   Elmélkedés:
   A mai evangéliumi szakasz két történetében az elöljáró saját lánya
   életéért, az asszony önmagáért könyörög. A két történetben közös, hogy
   kérő imádságukkal mindketten Jézushoz fordulnak, s az Úr mindkettőjük
   kérését teljesíti. Egyikük sem reménytelenül fordul Jézushoz, hiszen az
   elöljáró hisz abban, hogy lánya életre fog kelni, ha Jézus ráteszi a
   kezét, s az asszony is abban a reményben érinti meg Jézus ruháját, hogy
   meg fog gyógyulni. Jézushoz fordulásuk módja bizonyítja, hogy hisznek
   az Úr isteni erejében.
   Imádságainkban mi is bátran fordulhatunk Jézushoz, akár önmagunk, akár
   mások számára kérve segítségét, ha hisszük, hogy Ő valóban tud
   segíteni. Gyógyulásunk érdekében nem kell nagy dolgokat véghezvinnünk,
   hanem sokszor csak egy aprócska tettel kell Jézus elé állnunk, ami
   hitünket bizonyítja. Meg tudjuk-e tenni ezt a keveset? Jézustól
   várjuk-e a segítséget?
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Add nekem felfedeznem kincsedet, hadd tanuljak tőled, hadd szeresselek,
   hadd áldjalak, mielőtt elmész.
   Ne engedd, hogy elszalasszalak a hiú holnap reményében. Maradj velem,
   amíg lehet, hiszen elmúlik minden, s csak a szeretet örök.
   Egy nap majd földbe vájom ujjam, arcom párnába temetem, vagy kihúzom
   magam, s karjaim az ég felé emelem, és nem kívánok mást: csak
   visszatértedet.