[Evangelium] 2011-01-22
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Jan. 22., Szo, 01:00:02 CET
2011. január 22. - Szombat
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért
(Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy
még evésre sem volt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak,
hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy
eszét vesztette.
Mk 3,20-21
Elmélkedés:
Az elmúlt napok evangéliumaiban pozitív példákat hallottunk arról, hogyan
fogadták az emberek Jézust. Tömegesen járulnak hozzá, hogy hallgassák
tanítását, és sok beteg keresi fel, hogy gyógyulást találjon nála. Jézus
szavainak, de még inkább csodáinak pozitív fogadtatásáról árulkodik mindez.
Az emberek egymásnak adhatták tovább mindazt, amit a csodatevő tanítóról
megtudtak. De a pozitív híradások mellett, úgy tűnik, hogy egyes rossz
dolgokat is mondanak Jézusra, például azt, hogy „eszét vesztette”. Az ilyen
állítások hatására keresik fel rokonai Jézust, hogy hazavigyék. A szóbeszéd
elterjedése után majd hamarosan feltűnnek a farizeusok is, akik azt kezdik
el híresztelni, hogy az ördög szállta meg Jézust. Erről majd a hétfői
evangéliumban fogunk hallani.
A mai rész is már azt jelzi, hogy egyesek elfogadják Jézust, míg mások hibát
keresnek benne, hogy elutasíthassák, később pedig vádolhassák és
elítélhessék.
Hogyan fogadom Jézus tanítását? Kinek tartom Őt?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, özvegyek, árvák és idegenek védelmezője! Abban a világban,
amelyben sokan remény nélkül élnek, feltámasztottad Fiadat, hogy reménységet
adj az emberiségnek és megújulást a földnek. erősítsd és egyesítsd továbbra
is egyházadat abban a küzdelmében, amelyet a halál erőivel szemben folytat
abban a világban, ahol a teremtés és az emberiség elleni erőszak
homályosítja el az általad felajánlott új élet reménységét. ezt kérjük a
feltámadott Úr nevében, az Ő Lelke erejével. Ámen
Imádság az ökumenikus imahét (2011. január 16-23.) 7. napjára
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról