[Evangelium] 2011-01-09

[Evangelium minden nap]

   2011. január 9. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

   Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz,
   hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene
   megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?” Jézus azonban így szólt: „Hagyd
   ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos.” Erre
   János engedett neki.
   Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az
   ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang
   hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!”
   Mt 3,13-17


   Elmélkedés: 
   Szeretett gyermek
   A kereszténység legfőbb kérdése az évszázadok folyamán mindig is az volt,
   hogy kinek tartjuk Jézust, mit hiszünk személyéről. Jól emlékszünk rá, hogy
   egy alkalommal ő is éppen ezt kérdezi tanítványaitól: kinek tartják őt az
   emberek és mit gondolnak róla a tanítványok, akik közelebbről is
   megismerhették. A kérdésre adott válaszok egészen különbözőek, s e
   különbözőség mélyén nem csupán az húzódik meg, hogy egyesek felszínesen,
   mások közelebbről ismerik meg őt, hanem az is, hogy személyes hitéről ki-ki
   hogyan képes tanúságot tenni.
   A Jézusról szóló vallomások és tanúságtételek ugyan különféle formában
   nyerhetnek megfogalmazást, de mindegyik közös eleme, hogy Jézust az Isten
   Fiának tartja. Minket, keresztény embereket az különböztet meg a többi
   valláshoz tartozóktól, hogy Jézust az Isten Fiának valljuk. Jézus
   Krisztusnak, mint Isten Fiának megvallása egész keresztény hitünk lényege.
   Ezen a hitvalláson áll vagy bukik keresztény hitünk.
   Amikor magamban felidézem néhány közéleti személyiség, tudós vagy művész
   ember válaszát a Jézus személyét illető kérdéssel kapcsolatban, akkor
   egészen személyes vallomások jutnak eszembe, amelyekben felidézik
   gyermekkori és későbbi istenélményeiket, találkozásaikat az élő Istennel, az
   emberekben élő, a szentírásban felfedezhető, a szentségekben
   megtapasztalható Istennel. Észrevettem, hogy ha püspököknek, papoknak vagy
   szerzeteseknek tették fel a kérdést, hogy ki számukra Jézus, ők sokkal
   óvatosabbak. Ők is mondanak személyes élményeket, mert hiszen többek között
   hivatásukat is Jézustól kapták, de szívesen indulnak ki abból, hogy mit mond
   Jézus önmagáról. Egészen izgalmas útra lépünk, amikor arról kezdünk el
   elmélkedni, hogy mit mondott, tanított, vallott Jézus önmagáról és ez milyen
   nyomot hagy lelkünkben. Jézus kijelentéseit természetesen a szentírásból, az
   evangélisták, főként Szent János révén ismert számunkra. Idézzünk fel
   néhányat! Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14,6), Én vagyok az
   élet kenyere (Jn 6,35), Én vagyok a világ világossága (Jn 8,12), Én vagyok a
   jó pásztor (Jn 10,14), Én vagyok a feltámadás és az élet (Jn 11,25).
   Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy ezekben a mondásokban Jézus nem nevezte
   magát Isten Fiának, és tegyük hozzá, hogy más kijelentéseiben sem
   találkozunk ezzel. Az Atyával való szoros kapcsolatáról, egységéről viszont
   több alkalommal beszélt tanítványainak. „Én és az Atya egy vagyunk (Jn
   10,30). E szempontból legfontosabb vallomása halála pillanatában a kereszten
   hangzott el, amikor Istent Atyjának vallotta: „Atyám! Kezedbe ajánlom
   lelkemet!” (Lk 23,46). Ha Jézus kevés utalást tett beszédeiben Istenfiúi
   mivoltáról, honnan tudunk arról, hogy ő valóban az Isten Fia? Mindenekelőtt
   nem emberi vallomásokból, hanem a mennyei Atya tanúságtételéből, ami Jézus
   megkeresztelkedésekor hangzott el: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem
   telik!” (Mt 3,17). A mai napnak, Jézus megkeresztelkedése ünnepének az a
   legfontosabb mondanivalója, hogy a mennyei Atya tanúságot tesz arról, hogy
   Jézus az ő fia.
   Isten talán olyan büszkén akar ránk tekinteni, ahogyan a földi édesapák és
   édesanyák tekintenek gyermekükre, aki sikereket ér el. Jézus
   megkeresztelkedése azért fontos esemény, mert ekkor válik nyilvánvalóvá,
   hogy ő az Isten Fia. Ehhez hasonlóan elmondhatjuk, hogy a keresztség
   felvétele mindenekelőtt azért jelentős számunkra, mert ekkor válunk a
   mennyei Atya gyermekeivé. Őrizzük meg magunkban az istengyermekség
   kegyelmét, amelyet a keresztségben kaptunk, hogy Isten mindig büszkén
   mondhassa rólunk, hogy az ő szeretett gyermekei vagyunk!
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Uram, Jézus, hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a
   keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, mindig az Atya kedves
   gyermeke maradjak. Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet
   és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy
   a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei
   Atya szeretett gyermeke vagyok.