[Evangelium] 2011-01-08
Evangelium minden nap
evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Jan. 8., Szo, 01:00:02 CET
2011. január 8. – Szombat
Jézus egy alkalommal tanítványaival Júdea földjére ment. Ott tartózkodott
velük, és keresztelt. János is keresztelt Enonban, Szálim közelében: ott
ugyanis sok víz volt. Az emberek odamentek, és megkeresztelkedtek. Mindez
János bebörtönzése előtt történt. Vita támadt ekkor a tisztulási
szertartásról János tanítványai és egy zsidó között, ezért Jánoshoz mentek.
„Mester – mondták neki –, aki nálad volt a Jordánon túl, és akiről tanúságot
tettél, most szintén keresztel, és mindenki hozzá tódul.”
János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat magáénak, hacsak a
mennyből nem kapta. Ti magatok vagytok tanúim, hogy megmondtam: Én nem
vagyok a Messiás, hanem csak az ő előfutára. Akié a menyasszony, az a
vőlegény; a vőlegény barátja csak ott áll a vőlegény mellett, hallgatja
szavát, és szívből örül neki. Ezzel most az én örömöm is teljes. Neki
növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.”
Jn 3,22-30
Elmélkedés:
Keresztelő János egy talányos mondattal kezdi válaszát a kereszteléssel
kapcsolatos vitában feltett kérdésre: „Az ember semmit sem vallhat magáénak,
hacsak a mennyből nem kapta” (Jn 3,27). Vajon kire vonatkozik e kijelentés?
Jánosra vagy Jézusra? Vagy talán mindkettőjükre? Nyugodtan feltételezhetjük,
hogy a Keresztelő magára gondolt, hiszen küldetését Istentől kapta, s ennek
mindig tudatában is volt. Ugyanakkor gondolhatott Jézusra is, aki a mennyei
Atyától kapta hatalmát. Ezt erősíti az, hogy Jézus nyilvános fellépésével
János a háttérbe húzódik, világosan kifejezi, hogy neki, az előfutárnak
kisebbednie, a Messiásnak pedig növekednie kell, s engedi, hogy tanítványai
Jézus nyomába szegődjenek. A tanúságtétel során Jánoshoz hasonlóan nekem sem
magamat kell előtérbe helyeznem, hanem magát Jézust.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az
istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten
gyermekéhez méltóan cselekednem!
Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy
szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok.
Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel,
hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek!
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról