[Evangelium] 2011-01-01

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Jan. 1., Szo, 01:00:02 CET


   2011. január 1. – Szombat, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)

   A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a
   jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már
   korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok
   elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott
   rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent
   mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre
   megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A
   Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja
   méhében megfogant volna.
   Lk 2,16-21


   Elmélkedés: 
   Az anyaság titka
   A karácsony előtti napokban útközben a rádiót hallgatva megdöbbentem, amikor
   egy idős néni betelefonált a műsorba, hogy segítsenek neki, mert nincs
   tűzifája és karácsonykor meg fog fagyni. A műsorvezető hölgy udvariasan
   megkérdezte tőle, hogy vannak-e gyermekei és tudnának-e ők esetleg ebben a
   gondban segíteni? Az idős asszony azt válaszolta, hogy három gyermeke is
   van, de messze laknak és nincs idejük neki segíteni. Velem együtt a
   műsorvezető is megsajnálta a kétségbeesett telefonálót, de azért még
   megkérdezte, hogy mégis milyen messze laknak a gyermekek? Nagyon messze, 30
   kilométerre – hangzott a válasz. Erre a feleletre a rádiós hölgy alig tudta
   leplezni felháborodását, mert az még talán érthető lett volna, hogy az
   ország két legtávolabbi pontjáról a gyerekek nem tudnak azonnal segíteni
   édesanyjuknak, de hogy egy fél órás utat sem tudnak megtenni, az már
   elképzelhetetlen. Talán ennyire nem szeretik, nem tisztelik édesanyjukat a
   gyerekek? Vagy csak a néni túlozta el egy kicsit a problémáját?A beszélgetés
   nem folytatódott, ezért nem derült ki, hogy mi lehet az eset hátterében.
   Egy másik példa: Két vagy három esztendővel ezelőtt egy fogyatékos ember
   indított bírósági eljárást, amelyben kártérítést követelt azért, hogy
   egyáltalán megszülethetett. Úgy gondolta, hogy az orvosoknak még a születése
   előtt észre kellett volna venniük, hogy ő várhatóan sérült lesz,
   figyelmeztetniük kellett volna anyját és nem szabadott volna engedniük, hogy
   világra jöjjön. Az eset egészen az osztrák Legfelsőbb Bíróságig jutott,
   amely kártérítést ítélt meg az illetőnek. A bírósági döntés óriási
   felzúdulást váltott ki, még az osztrák püspökök is megszólaltak az ügyben, s
   velük együtt számos közéleti személyiség és szervezet. Azzal mindenki
   egyetértett, hogy a fogyatékkal élőknek nyújtson segítséget, anyagi
   támogatást az állam, de azzal már nem, hogy még ezen felül kártérítést
   adjanak valakinek azért meg megszületett. Mindenki így érvelt: egy gyermek
   születése nem káresemény, hogy kártérítés járna érte, de még egy fogyatékkal
   született személy születése sem tekinthető káreseménynek.
   Csak két szomorú példát említettem, de sajnos folytathatnánk a sort ezekhez
   hasonló történetek sokaságával, amelyek mind azt bizonyítják, hogy korunkban
   mennyire eltorzult az édesanyák megbecsülése és az anyaság iránti tisztelet.
   Mennyire elkeserítő, amikor a fiatal lányok, akár házasságban élnek, akár
   nem, fenyegető veszélynek élik meg, hogy gyermeket várnak és meg akarnak
   szabadulni tőle. Ők valóban „terhesek”, mert teherként élik meg születendő
   gyermeküket. Mennyivel szebb volna, ha minden várandós édesanya érezné és
   őszintén mondaná, hogy „áldott állapotban” van. Mennyivel szebb volna, ha
   ők, születendő gyermekük édesapja és egész családjuk Isten áldásának
   tekintenék a gyermeket!
   A mai napon Szűz Máriát, mint Isten anyját ünnepeljük, s ez a nap
   ráirányítja figyelmünket most, a Család évében az anyaság titkára, az anyai
   hivatásra és az édesanyák tiszteletére. Miután a karácsony ünnepe során a
   betlehemi jászolban fekvő kis Jézust szemléltük, most az ő édesanyjára
   tekintünk, aki minden édesanya számára példakép és mindannyiunk édesanyja.
   Mária életéből tanulja meg minden földi édesanya, hogy az anyaság az élet
   szolgálatát jelenti, hiszen egy új élet adásával válik valaki édesanyává.
   Ugyanakkor egy életen át tartó szolgálatot jelent az anyai hivatás, amely
   magába foglalja a gyermekek testi és lelki nevelését. Minden édesanya Mária
   hitével figyeljen Istenre és az ő szeretetével gondoskodjon gyermekéről.
   Szűz Mária, Isten anyja mutasson utat minden embernek Jézus felé, s ugyanazt
   tegye minden édesanya is: gyermekük iránt érzett szeretetük legszebb jele az
   legyen, hogy elvezetik őt Jézushoz.
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Mária, minden édesanyának példaképe! Az édesanyákért és gyermekeikért
   fordulunk hozzád mai imánkkal. Te jól tudod, hogy az emberi kapcsolatokat
   mennyire meggyengíti a bűn és az önzés, s emiatt mennyire sérülékeny és
   törékeny a szeretet. Segítsd az édesanyákat a gondoskodó szeretetben, a
   gyermekeket pedig a tiszteletben, hogy kialakuljon napról napra erősödjön
   köztük a szeretet, a ragaszkodás, a törődés és a bizalom. Segíts minden nőt,
   hogy anyaságban, az anyai hivatásban keresse és találja meg élete
   boldogságát!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról