[Evangelium] 2011-02-04

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Feb. 4., P, 01:00:02 CET


   2011. február 4. - Péntek

   Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön
   elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert
   Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt
   állították Jézusról, hogy ő Illés. Ismét mások azt hirdették, hogy próféta;
   olyan, mint egy a többi próféta közül. Ennek hallatára Heródes továbbra is
   azt gondolta magában: „Ő János, akinek fejét vétettem. Ő támadt fel a
   halálból.” Heródes volt ugyanis az, aki embereivel elfogatta Jánost, és
   börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit
   feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned
   testvéred feleségét.” Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette
   volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta,
   hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt
   vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. Végül elérkezett a kedvező
   nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas
   rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement,
   táncolt nekik és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király
   így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked”. Sőt meg is
   esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is”. A leány
   kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?” Anyja ezt felelte:
   „Keresztelő János fejét”. Erre visszasietett a királyhoz, és előadta
   kérését: „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János
   fejét!” A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre
   való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért
   azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a
   börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig
   elvitte anyjának. Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték
   János testét, és egy sírboltba temették.
   Mk 6,14-29


   Elmélkedés: 
   A tanítványok missziós útra küldéséről (tegnapi evangélium) és
   visszaérkezéséről (holnapi) szóló beszámolók közé Márk beilleszti
   Keresztelő János halálának leírását. Az evangélista célja kettős lehetett.
   Egyrészt János példájával azt akarta bemutatni, hogy a tanítványok sorsa
   akár a vértanúság is lehet Jézus miatt, hiszen nem mindenki fogadja jó
   szívvel a tanítást. Másrészt János sorsát párhuzamba állítja Jézus
   eljövendő sorsával, előrevetítvén ezzel azt, hogy az emberi gonoszság és
   féltékenység nem retten vissza semmitől. Heródes jól tudta, hogy János „igaz
   és szent ember”, s ez az életszentség félelmet keltett benne, mert saját
   bűnére figyelmeztette. Jézus szentsége engem is figyelmeztet bűneimre, de az
   Úr egyúttal a megbocsátást is felkínálja.
   © Horváth István Sándor


   Imádság: 
   Ó emberszerető Uralkodónk, gyújtsd föl szívünkben isteni ismeretednek
   ragyogó világosságát, nyisd fel szemünket, hogy helyesen fogjuk föl
   hirdetett igédet; ültesd el bennünk áldott parancsaidnak félelmét, hogy
   minden testi kívánságot leküzdve, tetszésedet keresve és a szerint
   cselekedve mindenben átlelkesült életet éljünk. Mert Te vagy lelkünk és
   testünk világossága, Krisztus, Istenünk, és örök Atyáddal és legszentebb,
   jóságos és életet adó Lelkeddel együtt magasztalunk téged most és mindenkor
   és mindörökkön örökké.


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról