[Evangelium] 2011-12-25

Evangelium minden nap evangelium at lista.hcbc.hu
2011. Dec. 25., V, 01:00:00 CET


   2011. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Pásztorok miséje

   Miután az  angyalok  visszatértek a  mennybe,  a pásztorok  így  biztatták
   egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük  meg a történteket, amelyeket  az
   Úr hírül  adott  nekünk!” El  is  mentek sietve,  és  megtalálták  Máriát,
   Józsefet  és  a  jászolban  fekvő  Kisdedet.  Miután  látták,  elbeszélték
   mindazt, amit  már korábban  megtudtak a  Gyermekről. Aki  csak  hallotta,
   csodálkozott  a  pásztorok   elbeszélésén.  Mária   pedig  szívébe   véste
   szavaikat,  és   gyakran  elgondolkodott   rajtuk.  A   pásztorok   ezután
   hazatértek. Dicsérték  és magasztalták  Istent mindazért,  amit láttak  és
   hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
   Lk 2,15-20

   Elmélkedés:

   Pásztorok utódai
   Idén októberben  népszámlálást tartottak  országunkban. Néhány  rendkívüli
   esetet leszámítva,  amikor  egyesek  nem  voltak  hajlandók  válaszolni  a
   kérdésekre  vagy  nem  engedték  be  lakásukba  a  számlálóbiztosokat,  az
   összeírás rendben  lezajlott.  Mindenkit felkerestek  az  ezzel  megbízott
   emberek és feljegyezték életkörülményeiket, ugyanakkor az interneten is ki
   lehetett tölteni  a  kérdőíveket. Kétezer  esztendővel  ezelőtt  módszerét
   tekintve egészen másként  történt a  népszámlálás, s  egyáltalán nem  volt
   népszerű esemény az  egykori római birodalom  tartományaiban, több  helyen
   ugyanis lázadások törtek ki. A császári rendelkezés szerint a  családoknak
   a családfő születési  helyére kellett menniük.  Az Augusztus  császár-féle
   összeírás aligha kerülhetett volna a világtörténelem leghíresebb eseményei
   közé, ha nem éppen ekkor történt volna Jézus születése. Ezen esemény miatt
   indult  ugyanis  útnak  József   Názáretből  Betlehembe  Máriával,  az   ő
   eljegyzett feleségével.  A  Betlehemben történt  eseményről  Szent  Lukács
   evangélista jegyezte le  a legrészletesebben. Az  éjféli mise  evangéliumi
   részlete beszámol a népszámlálásról, megemlíti, hogy József és Mária hiába
   keresnek szállást, s  emiatt egy istállóban  kénytelenek meghúzni  magukat
   éjszakára. Itt, egészen egyszerű és szegényes körülmények között született
   meg Jézus, s ezt a hírt az  angyalok viszik meg a környéken nyájukat  őrző
   pásztoroknak.

   Ezt a beszámolót  folytatja a  karácsony napi  reggeli szentmise,  amelyet
   pásztorok  miséjének   nevezünk.   Az   előző   rész   folytatásaként   az
   evangéliumban arról halottunk, hogy  a Megváltó születésének örömhírére  a
   pásztorok azonnal útnak indultak, hogy felkeressék az újszülöttet. És  itt
   érdemes egy pillanatra megállnunk. Valamivel korábban útnak indult  József
   és Mária, akik nagy utat tettek meg a népszámlálás miatt. Aztán most útnak
   indulnak a pásztorok, akiknek  rövid az útjuk. Később  majd hallunk még  a
   háromkirályokról is, akik szintén útnak indulnak, hogy hosszú  vándorútjuk
   végén ők is megtalálják  az újszülöttet. A  karácsony útnak indító  ünnep.
   Útnak indulunk  a templomba,  mert egy  vallási ünnepet  az Isten  házában
   illik közösségileg megünnepelni. Jól tudják  ezt azok is, akik máskor  nem
   indulnak útnak.

   Ugyanakkor a  karácsony bevonult  a családok  életébe is.  Itt sajnos  már
   kissé  összekeverednek   a  dolgok.   Sokaknál  az   ajándékozás  vált   a
   legfontosabbá a szentestén vagy  az ünnepség középpontjába a  feldíszített
   fenyőfa került.  Fontos  tisztáznunk,  hogy karácsonykor  nem  a  fenyőfát
   ünnepeljük és  az  ünnep  lényege  nem  a  kellemes  családi  hangulat.  A
   karácsony Jézus Krisztusnak, az  Isten Fiának születésnapja.  És ha ő  nem
   születik meg a családi otthonokban, akkor a családi békés hangulat nem fog
   sokáig tartani. Ha  ő nem születik  újra a családtagok  szívében, akkor  a
   karácsonyi szeretet gyorsabban elszáll, mint az angyalok. Az ünnep  fényét
   nem a  színes  karácsonyfaégők  adják,  hanem  a  kis  Jézusból,  a  világ
   világosságából árad.  Sok  külsőség  rakódott  az  évek  során  a  családi
   karácsonyi ünnepre,  amelyeket mondhatunk  szépnek  és hatással  vannak  a
   karácsonyi hangulatra. De ezek a külsőségek soha ne vonják el figyelmünket
   a betlehemi Gyermekről, a kis Jézusról, aki örömünknek és  boldogságunknak
   az igazi forrása. Isten közel jön hozzánk, közénk jön, emberré lesz. Közel
   van nem csak a gyermekekhez, hanem a család minden tagjához is. Gyertek és
   nézzétek a  betlehemet, a  jászol szalmáján  fekvő Gyermeket!  Gyertek  és
   érezzétek, hogy közel van hozzánk, az egykori egyszerű pásztorok utódaihoz
   az Isten! Velünk az Isten!
   © Horváth István Sándor

   2011. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Ünnepi mise
   Evangélium
   Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő  volt
   kezdetben Istennél. Minden őáltala  lett, és nélküle  semmi sem lett,  ami
   lett. Őbenne  élet volt,  és ez  az élet  volt az  emberek világossága.  A
   világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be.  Föllépett
   egy ember,  akit  Isten küldött:  János  volt  a neve.  Azért  jött,  hogy
   tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
   Nem ő  volt a  világosság, ő  csak  azért jött,  hogy tanúságot  tegyen  a
   világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
   megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett,  de
   a világ nem ismerte fel őt. A  tulajdonába jött, de övéi nem fogadták  be.
   Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
   legyenek; azoknak, akik hisznek  benne, akik nem vér  szerint, nem a  test
   kívánságából, és nem is a  férfi akaratából, hanem Istentől születtek.  És
   az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő  dicsőségét,
   mely az Atya Egyszülöttjének  dicsősége, telve kegyelemmel és  igazsággal.
   János tanúságot tett  róla, amikor  ezt hirdette: „Ő  az, akiről  mondtam,
   hogy utánam jön, de  megelőz engem, mert előbb  volt, mint én.” Hiszen  mi
   mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A  törvényt
   ugyanis Mózes  által  kaptuk,  a  kegyelem és  az  igazság  azonban  Jézus
   Krisztus  által  valósult  meg.  Istent   soha  senki  nem  látta;   Isten
   Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
   Jn 1,1-18

   Elmélkedés
   Emberré lett
   A karácsonyi ünnep lelki gazdagságát három szentmise hivatott feltárni  az
   ember előtt. Pontosabban  a Megváltó születésének  örömhírét hallgató,  az
   Isten Fia előtt hódolatát kifejezni akaró és a megtestesülésnek  örvendező
   ember, röviden:  a  karácsonyi  titkot  ünneplő  ember  előtt.  Az  éjféli
   szentmisén csodálkozva  hallgattuk  az éjszaka  csendjét  megtörő  angyali
   éneket, amely  a  Megváltó  születéséről szólt.  Ez  az  örömhír  ugyanúgy
   megdobogtatta a szívünket, miként egykor a betlehemi pásztorok szívét  is.
   Isten ígérete beteljesedett, eljött emberi világunkba az Isten. A  második
   karácsonyi  szentmisén,  amelyet  pásztorok  miséjének  nevezünk,  mi   is
   elindultunk, hogy felkeressük Megváltónkat,  aki a betlehemi istállóban  a
   jászolban  fekszik  és  kifejezzük  előtte  hódolatunkat.  A  pásztorokhoz
   hasonlóan mi is hiszünk az angyali szónak, mi is felismerjük a  gyermekben
   Isten emberré lett Fiát,  és mi is szívünk  imádásával hódolunk előtte.  A
   karácsonyi titkot  harmadikként  a  mostani  ünnepi  szentmise  tárja  fel
   számunkra, amelyben Isten Fia megtestesüléséről hallunk az  evangéliumban.
   János evangélista írásának bevezetésében a megtestesülés titkát mondja  el
   rövid tőmondatokban, egyszerű  szavakat használva. Evangéliumának  kezdete
   az ő  személyes  hitvallása  a megtestesült  Fiúról,  ugyanakkor  az  első
   keresztény  közösség  hitvallása  is.  Az  isteni  Igéről  szóló   himnusz
   csúcspontja a következő kijelentés: „És  az Ige testté lett, és  közöttünk
   lakott” (Jn 1,14).  Nem arról  van itt  szó, hogy  Isten rendkívüli  módon
   megjelenik az ember  számára, nem  arról hallunk itt,  hogy a  láthatatlan
   Isten csodálatos módon megmutatja magát  az embereknek, hanem arról,  hogy
   testté  lesz,   emberré  lesz,   emberként   születik  meg.   Nem   emberi
   kíváncsiságunk és  Istent látni  akarásunk  teljesítésére történik  meg  a
   csoda, hanem azért, hogy Isten egyértelműen kinyilvánítsa emberszeretetét,
   véghezvigye  a  megváltást,   megváltásunkat,  amely  a   megtestesüléssel
   kezdődik és Jézus kereszthalálával teljesedik be.

   Mi a jelentősége annak,  hogy Isten emberré  lett? Nem teológia,  elméleti
   választ szeretnék  erre  a kérdésre  adni,  hanem egy  egészen  gyakorlati
   dologra  szeretnék  rávilágítani.  Sokan  örülnének  annak,  ha  a  vallás
   megmaradna a szavak  szintjén, a  tanítás szintjén,  elméleti síkon.  Mert
   akkor csupán abban kellene dönteniük, hogy elhiszik-e, elfogadják-e ezt  a
   tanítást. Csak  abban  kellene  állást foglalniuk,  hogy  adnak-e  szóbeli
   választ a szóbeli tanításra.  Jézus emberré válása azonban  felülemelkedik
   ezen a szinten,  átlép az  elmélet határán.  Isten emberként  élt ebben  a
   világban, ugyanolyan  emberként,  mint  mi.  Emberként  született  meg  és
   emberként halt meg,  mindenben vállalta  emberi sorsunkat. És  az Ő  élete
   kihívást  jelent  számunkra,  mert  élete  –  születésétől  haláláig,  sőt
   feltámadásáig –  példa,  követendő  példa számunkra.  Emberré  lett,  hogy
   megmutassa nekünk, hogyan kell nekünk emberként élni, mi az életünk célja,
   hogyan kell  keresnünk  és  teljesítenünk életünk  során  a  mennyei  Atya
   akaratát. Nem elég  tehát szóbeli választ  adnunk, hanem egész  életünkkel
   kell válaszolnunk Isten hívására.

   Alig észrevehetően  lép közénk  az Isten,  hogy néha  alig  észrevehetően,
   lassan,  máskor  gyors  változással  újjáalakítson  minket.  Észreveszem-e
   szeretetét?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus!  Te vagy  a fény,  a világosság,  a remény  és a  vigasztalás
   számomra. Te vagy az Atya ajándéka. Te vagy a szeretet megnyilvánulása. Te
   valóságos Isten és valóságos ember  vagy. Szüless meg bennem! Élj  bennem!
   Halj meg bennem! És egykor támadj fel bennem az örök életre!


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról