[Evangelium] 2011-08-28

[Evangelium minden nap]

   2011. augusztus 28. – Évközi 22. vasárnap

   Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra,
   hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől,
   főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a
   halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram!
   Ez nem történhet veled!” Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán!
   Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az
   emberekére!”
   Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja
   meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg
   akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét,
   megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot
   megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe
   saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében,
   angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint.”
   Mt 16,21-27


   Elmélkedés:
   Elbukás és felemelkedés
   A közelmúltban egy fiatal, akit – véletlenszerűen választván egy nevet
   a kalendáriumból – nevezzünk Eszternek, elmesélte, hogy családi
   nyaralásuk során jártak egy vidámparkban és mindenféle egyéb
   szórakoztató játék mellett kipróbálta a hullámvasutat. Először nagyon
   félelmetesnek tűnt számára, hogy nagy magasságba felmegy a szerkezet,
   aztán iszonyatos gyorsasággal halad lefelé, éles kanyarokat vesz
   közben, ezért nem akarta kipróbálni, de a testvérei unszolására
   mégiscsak felült rá, és ő is ment egy kört. Én még soha nem ültem ilyen
   szerkezeten, ezért megkérdeztem tőle, hogy milyen érzés volt számára.
   Eszter nagyon röviden foglalta össze élményét a hullámvasúttal
   kapcsolatban: „Felfelé, amikor lassan mentünk, az nagyon jó volt, de
   lefelé, az szörnyű volt! Kizárólag olyanra ülnék fel a jövőben, amelyik
   csak felfelé megy, de olyan nincs!”
   Ez a kis párbeszéd jutott eszembe a mai evangéliummal kapcsolatban. A
   múlt vasárnap Péter apostol Jézusról tett csodálatos hitvallásáról, az
   ő lelki útjának magaslatáról hallottunk, ma pedig hirtelen
   hullámvölgybe, lelki mélypontra kerül. Az elmúlt héten hallott
   hitvallása kapcsán Jézus elismerően állapította meg róla, hogy
   meghallotta, felismerte az isteni kinyilatkoztatást, most pedig éppen
   az ellenkezője történik: Péter nem az Isten akarata szerint
   gondolkozik, nem képes megérteni és elfogadni Isten szándékát, amikor
   határozottan elutasítja, hogy mesterét szenvedések érhetik. Péter
   hitvallása erősíti kapcsolatát Jézussal, most viszont kijelentése Jézus
   botránkozását váltja ki, és azt, hogy az Úr nem akar vele közösségben
   lenni. Péter esetében nem ez volt az egyetlen felemelkedés és mélypont.
   Gondoljunk csak például a három héttel ezelőtt olvasott evangéliumra,
   amely Jézus vízen járásáról szólt. Akkor Péter először nagy
   magabiztossággal, vakmerően kéri Jézustól, hogy járni tudjon és bátran
   indul el a vízen, mert hisz abban, hogy Jézus parancsára képes erre.
   Amikor viszont kételkedni kezd, rögtön süllyedni kezd, s vesztét
   érezvén mindjárt alázattal fordul Mesteréhez, hogy mentse meg. De az
   apostol másik lelki mélypontja is eszünkbe jut, amikor a főpap házának
   udvarában a szolgák és szolgálók kérdésére háromszor tagadja meg
   Jézust, pedig az Úr előre figyelmeztette őt az utolsó vacsorán (vö.: Mt
   26,69-75). De a háromszoros tagadást jóvátéve háromszor vallja meg
   szeretetét Jézus iránt a feltámadást követően (vö.: Jn 21,15-19).
   A felemelkedés és az elbukás, a hit bátor megvallása és a kételkedés,
   az alázatosság és a túlzott magabiztosság hullámvasútszerű lelki útját
   Péterhez hasonlóan mindannyian végigjárjuk. Ahogyan egykori gimnáziumi
   tanárom szokta mondani: A hívő embert időnként megkísérti a kételkedés,
   de a hitetlenekben is felébredhet időnként a hit. Talán azt szeretnénk,
   hogy lelki életünk folyamatos emelkedés, fejlődés legyen és ne érjenek
   bennünket kísértések, de erre egyáltalán nincs esélyünk. Abban viszont
   egészen biztosak lehetünk, hogy Isten soha nem engedi, hogy olyan nagy
   kísértések érjenek bennünket a gonosz részéről, amelyeket nem tudunk
   visszautasítani. Isten megadja nekünk a kegyelmet, hogy kitartsunk
   mellette.
   Befejezésül még egy gondolatomat szeretném megosztani, amin talán
   érdemes elgondolkoznunk: Péter akkor kezd el tiltakozni, amikor a
   szenvedésről hall. A szenvedéssel való személyes találkozás sok ember
   hitét megrendíti, sokakat taszít lelki mélységbe. És mégis éppen a
   szenvedés, Krisztus szenvedése, az Úr kereszthalála, és az a hit, hogy
   mindennek van értelme és értéke, hozza meg számunkra a megváltást, az
   üdvösséget, a lelki felemelkedést és a feltámadást.
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod,
   nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm
   engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a
   mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából
   emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és
   irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön!