[Evangelium] 2011-08-07

[Evangelium minden nap]

   2011. augusztus 7. – Évközi 19. vasárnap

   Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus
   mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a
   tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az
   embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben
   beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár
   stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert
   ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult
   feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy
   kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította
   őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!” Erre Péter odaszólt neki:
   „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!” Ő
   azt mondta: „Jöjj!” Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen,
   és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni
   kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!” Jézus nyomban kinyújtotta
   kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért
   kételkedtél?” Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban
   levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia
   vagy!”
   Mt 14,22-33


   Elmélkedés:
   A bizalom hangja
   Jézus vízen járásának csodája, amiről a mai evangéliumban hallottunk,
   azt igazolja, hogy ő valóban Isten. A Máté (Mt 14,22-33), a Márk (Mk
   6,45-52) és a János (Jn 6,16-21) evangélista szerinti változatnak is
   egyértelműen az a célja, hogy tanítást adjon Jézus istenségéről. A
   történet a csodálatos kenyérszaporítás után szerepel, amelynél
   nagyszámú nép tapasztalhatta meg, hogy Jézus olyan erőnek, képességnek
   van a birtokában, amely egyetlen embernek sincs. A vízen járásnál
   csupán a tanítványoknak egy kisebb köre tapasztalhatta meg ugyanezt:
   Jézus a természet törvényein felülemelkedve mutatja meg isteni
   hatalmát.
   Az idei esztendőben a Máté szerinti leírást olvassuk, amely Péter
   apostol esetének leírását is tartalmazza. Sem Márk, sem János nem
   jegyzi le a történetet. Nézzük meg mai elmélkedésünkben, hogy miért is
   tartja Máté olyan fontosnak a Péterrel történtek megörökítését. Jézus
   különleges cselekedetét, tudniillik a vízen járást látva, Péter egészen
   különleges dolgot kér, azt, hogy ő is a víz tetején tudjon járni.
   Bizony, vakmerőnek tűnik a kérés, és Péter apostoltársai legalább
   annyira meglepődhettek rajta, mint mi magunk. De nézzük Péter kérésnek
   pozitív oldalát! A tanítványi élet azt jelenti, hogy a tanítvány
   elsajátítja mestere életformáját, életmódját. A tanítvány mindenben
   utánozza mesterét, olyan akar lenni, mint ő, és ugyanazt akarja tenni.
   Így volt ez Jézus és apostolai esetében is, s ezért nyugodtan
   mondhatjuk, hogy ezt bizonyára Péter értette meg a legjobban. Ezért
   gondolja jogosan: Uram, ha te ezt a különleges dolgot meg tudod tenni,
   akkor én, a te tanítványod a te segítségeddel szintén képes vagyok rá.
   És ha elcsodálkoztunk Péter furcsa kérésén, akkor még jobban
   meglepődünk Jézus válaszán: „Jöjj!” – mondja gondolkodás nélkül
   Péternek, pedig tisztában volt vele, hogy apostolának nincsenek isteni
   képességei. Mindennek szerintem van egy fontos tanulsága: Merjünk
   bátran, nagy dolgokat kérni Istentől! Természetesen legyünk szerények
   Istennel szemben, és ne ostromoljuk szüntelenül lehetetlen kérésekkel,
   de azért néha bátor kéréssel kifejezhetjük buzgóságunkat és
   bizalmunkat.
   A bizalomnál álljunk meg, mert itt van a történet másik fontos
   tanulsága számunkra. Lehet vakmerőségnek értékelni Péter kérését, de én
   úgy érzem, hogy sokkal inkább a bizalom kifejezéséről van itt szó.
   Mondok egy példát. Néhány évvel ezelőtt plébániánk nyári
   családtáborában történt az eset. Az egyik délutánon játszottak a
   gyerekek, s közben észrevettem, hogy az egyik óvodás kislány, akit
   emlékezetem szerint Eszternek hívtak, felmászott egy mászókára, az
   édesapja pedig lentről figyelte. Amikor Eszter úgy gondolta, hogy már
   elég magasan van, hangosan kiáltott az édesapjának, hogy ugrik, s máris
   lendült lefelé. Az apukája kitárta karjait és könnyedén elkapta
   kislányát. És ez többször megismétlődött, miközben a gyereknek eszébe
   sem jutott, hogy az édesapja nem fogja őt elkapni. Ezt a gyermeki
   bizalmat vélem felfedezni Péter magatartásában. Bizalmat, amely legyőzi
   az ismeretlentől való félelmet. Bizalmat, amely erősebb az ember
   sebezhetőségénél. Bizalmat, amely az Istenre való hagyatkozáson alapul.
   A bizalmat, amely emberileg lehetetlennek tűnő cselekedetekre ösztönöz.
   A túlzott elbizakodottság kialakulásának veszélye miatt meg kell még
   említenünk Péter kudarcát, kishitűségét, amelyet a süllyedés jelképez.
   Istenbe vetett bizalmunk ugyanis sérülékeny, megkísért bennünket a
   bizalmatlanság. Péter ebben a helyzetben jól tudja, hogy saját erejéből
   nem menekülhetne meg, hiszen erős vihar van, ezért Jézushoz fordul:
   „Ments meg, Uram!” Itt már nyoma sincs vakmerőségnek, ez már az igazi,
   őszinte bizalom hangja!
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus, hittel vallom, hogy te valóban Isten vagy, aki isteni
   hatalmadat oly sokszor kinyilvánítottad az embereknek. Taníts meg engem
   arra, hogy mindig őszinte bizalommal merjek hozzád fordulni, aki
   üdvösségemet és minden ember üdvösségét akarod. Ments meg engem életem
   viharaiban és vezess engem a biztos kikötőbe, a te országodba!