[Evangelium] 2011-04-27

[Evangelium minden nap]

   2011. április 27. – Szerda

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba
   mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira)
   fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg
   beszélgettek és vitatkoztak, egyszerre maga Jézus közeledett feléjük,
   és hozzájuk szegődött. Ők azonban nem ismerték meg őt, mert látásukban
   akadályozva voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról
   beszélgettetek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak, és
   egyikük, akit Kleofásnak hívtak, ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az
   egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott ezekben a
   napokban?” Ő megkérdezte: „Miért, mi történt?”
   Azok ezt felelték: „A názáreti Jézus esete, aki szóban és tettben nagy
   hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és
   elöljáróink kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre
   feszítsék. Pedig mi azt reméltük, hogy ő váltja meg Izraelt. Azóta,
   hogy ezek történtek, már három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó
   asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták
   ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek
   meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek
   a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, őt
   magát azonban nem látták.”
   Jézus erre így szólt: „Ó, ti oktalanok és késedelmes szívűek!
   Képtelenek vagytok hinni abban, amit a próféták jövendöltek! Hát nem
   ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”
   Azután Mózesen kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta, ami az
   írásokban őróla szól. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy
   tett, mintha tovább akarna menni. De azok marasztalták és kérték:
   „Maradj velünk, mert esteledik, és lemenőben már a nap.” Betért tehát,
   hogy velük maradjon. Amikor asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret,
   áldást mondott, megtörte, és odanyújtotta nekik. Erre megnyílt a
   szemük, és fölismerték. De ő eltűnt előlük. Akkor azt mondták
   egymásnak: „Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és
   kifejtette az írásokat?” Még abban az órában útra keltek és
   visszatértek Jeruzsálembe. Ott egybegyűlve találták a tizenegyet és
   társaikat. Azok ezzel fogadták őket: „Valóban feltámadt az Úr, és
   megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és
   hogyan ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
   Lk 24,13-35


   Elmélkedés:
   A két tanítvány csalódottan indul haza Jeruzsálemből Emmauszba. A
   hozzájuk csatlakozó személyben egész úton csak egy idegent látnak.
   Csodálkozva és lelkesülten hallgatják ugyan az ismeretlen útitárs
   szavait, de nem ismerik fel azt, akinek tanítványai voltak. Az ő
   számukra a kenyértörés hozza meg a fordulatot. Nagyon sajátos
   cselekedet ez Jézus részéről, amely jelenlétére utal. Miután a tanítást
   hallva megnyitották értelmüket, most a szemük nyílik fel. Az élmény, a
   találkozás és a felismerés élménye rögtön arra indítja őket, hogy
   megosszák a többiekkel az örömhírt: Jézus feltámadt, újra él és
   találkoztak vele. A szentmisében a kenyértöréskor mi is felismerhetjük
   a feltámadt Urat.
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Én Istenem! Felajánlom magamat égő áldozatul irgalmas szeretetednek,
   hogy életem a tökéletes szeretet egyetlen hősi tette legyen. Könyörgök
   Hozzád, hogy a Benned rejlő végtelen szeretetnek árját öntsd át
   lelkembe, hogy az engem felemésszen, és a Te szeretetednek vértanújává
   tegyen.
   Igen, így akarok elkészülni rá, hogy Előtted megjelenhessek: a szeretet
   mártírhalálával akarok meghalni, s így egyenest a Te irgalmas
   szereteted karjaiba repülni.
   Lisieux-i Szent Teréz