[Evangelium] 2011-04-17

[Evangelium minden nap]

   2011. április 17. – Virágvasárnap, az Úr szenvedésének vasárnapja

   Amikor Jeruzsálemhez közeledve az Olajfák-hegyére, Betfagéba értek,
   Jézus elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek előre a
   szemközti faluba. Ott mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és
   vele a csikóját. Oldjátok el és vezessétek hozzám! Ha valaki szólna
   valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége, és mindjárt elengedi
   őket.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék, amit a próféta jövendölt:
   Mondjátok meg Sion lányának: Íme, a királyod érkezik hozzád, Szelíden,
   szamárháton ülve, Egy teherhordó állat csikóján.
   A tanítványok elmentek s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik.
   Elhozták a szamarat és a csikóját, letakarták ruháikkal, ő pedig felült
   rá. A tömegből nagyon sokan az útra terítették ruháikat, mások ágakat
   tördeltek a fákról és az útra szórták. Az előtte járó és az utána
   vonuló tömeg így kiáltozott:
   Hozsanna Dávid fiának!
   Áldott, aki az Úr nevében jön!
   Hozsanna a magasságban!
   Amikor beért Jeruzsálembe, megmozdult az egész város, és kérdezgették:
   „Ki ez?” A tömeg pedig ezt felelte: „Ő a Próféta, Jézus, a galileai
   Názáretből.”
   Mt 21,1-11


   Elmélkedés:
   A világ közepe
   A virágvasárnapi szentmise sajátos liturgiája a körmenettel és a
   passióval Jézus szenvedésének történetét idézi fel. E nappal elkezdődik
   a nagyhét, amely során Jézusnak értünk vállalt szenvedéséről és
   életáldozatáról elmélkedünk. Talán nem teszem túl magasra a mércét, ha
   a pálmalevelek látványos lengetése, a barkaágakkal való integetés, a
   ruhák földre terítése és a lelkes hozsannázás helyett a mi Urunk
   szenvedésére és annak jelentőségére szeretném irányítani a figyelmet. A
   magam figyelmét és az olvasók figyelmét egyaránt. Sokan felteszik a
   kérdést, hogy miért ilyen módon, azaz Isten Fiának szenvedése és halála
   révén kellett történnie a megváltásnak? A kérdés hátterében ott
   húzódik, hogy emberi szenvedéseink, saját szenvedésünk okát és célját
   keressük. Sőt, valójában a szenvedés értelmét keressük, bár sokan eleve
   kizárják, hogy a szenvedésnek lehet értelme.
   Házasságra készülő jegyesek érkeztek hozzám. Egyikük gyakorolja
   vallását, a másik meg sincs keresztelve. Vallási ismereteikről
   érdeklődve szóba kerül Jézus személye is. A kereszteletlen ember így
   szól: „Hallottam már róla.” A jelenlétükben örültem neki, hogy huszonöt
   éves korára eljutott addig, hogy „már hallott” Jézusról, de aznap
   estefelé, amikor magam voltam, kissé szomorúan gondolkoztam el e
   kijelentésen. Mert más dolog hallani valamiről vagy részesedni benne.
   Mást jelent hallani valakiről vagy ismerni őt. Mást jelent hallani
   Jézusról vagy találkozni vele. Mást jelent „szóbeszédből” vagy az ő
   kinyilatkoztatásából ismerni Istent. Mást jelent szépeket mondani és
   hallani a szenvedés értelméről és mást jelent átélni a szenvedést.
   Óriási különbség van aközött, hogy valaki látja mások szenvedését, és
   aközött, hogy ő maga szenved. S bár nagy a szakadék a kettő között, ne
   felejtsük, hogy a következő percben akár a másik oldalon is találhatjuk
   magunkat.
   Emberi értelmünk a döntő kérdésekben, az igazán lényeges kérdésekben,
   például az élet, a halál és a szenvedés kérdéseiben csődöt mond. Olyan
   határhoz érkezünk, amelyet nem vagyunk képesek átlépni. Tehetünk-e
   mást, mint hogy elfogadjuk Isten válaszát? S ha megvan bennünk a
   szándék az elfogadásra, vajon meghalljuk-e Isten feleletét? A szenvedés
   értelmét firtató kérdéseinkre Isten a kereszttel válaszol. Jézus nem
   kezd el beszélni a szenvedésről, hanem vállalja a szenvedést. A kereszt
   a szenvedés forrása. A kereszt a szeretet forrása. És a kereszt a
   feltámadás forrása. Ez Isten válasza kérdéseinkre.
   Nem csodálkozom azon, ha még mindig vannak olyanok, akik mindent csak
   önmagukból kiindulva tudnak szemlélni, és továbbra is ezt ismételgetik:
   „De hát én miért szenvedek?” Az ilyen embereknek a következőt tudom
   mondani: Az egész világ megdöbbent azon, amikor Kopernikusz
   kijelentette, hogy nem a föld a világ közepe. Nem ők és nem az ő
   szenvedésük a világ közepe. Lehet, hogy megdöbbennek ezen, és talán
   helyénvaló is, hogy megdöbbenjenek, de nem az ő szenvedésük a világ
   közepe. A világmindenség középpontjában ugyanis Jézus keresztje, az ő
   szenvedés és az ő halála áll. A szenvedés titkának megértéshez nem a
   magunk bajából kell kiindulnunk, hanem Krisztus szenvedéséből.
   Térdeljünk le a kereszt elé és tekintsünk fel!
   © Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s
   hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
   igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az
   Istenhez vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt,
   Atyád felé, aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló
   kereszten. Jézusom, társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon
   keresztül az életre vezet!